„AMIKOR ELÉRSZ EGY BIZONYOS KORT, AKKOR RÁDÖBBENSZ, HOGY AZ ÉLETED VÉGES, ÉS EZ KÖNNYEN ELKESERÍTHET. ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EHELYETT INKÁBB HÁLÁT ADOK MINDEN PILLANATÉRT, ÉS MAXIMÁLISAN KIÉLVEZEM ŐKET.” (STING)
Szokták mondani, a kor csak egy szám, és ezzel majdnem egyet is értek, bár ahhoz képest, hogy mindig azt gondoltam, én majd nagyon jól viselem a korosodást (nem írok öregedést, mert félek tőle, mint a tűztől), sajnos nem így van. Talán a visszaszámlálás még nem kezdődött el, és remélem, addig még sok idő van hátra, ha nem is egyharmad élet, de talán majdnem annyi. Mindegy is, egyelőre nem akarom tudomásul venni, hogy „ebben a korban már” miket kellene elfogadnom, s ha ez vezetett oda, hogy sok mindent tettem az egészségemért, a lelki békémért, akkor ez egy jó dolog.
Például el kellene fogadnom, hogy folyton fájnak az ízületeim. Nem akarom és nem tudom elfogadni. Oké, fájjanak kicsit, fájjanak néha, de ha tenni tudok ellene, ahogyan meg is teszem, akkor ne fájjanak állandóan. És igen, sikeres a mozgás, amit napi szinten bevezettem az életembe, mert segített a fájdalmak csökkentésében. Sikeres az éppen megfelelő vitaminok, gyógynövények, gyógykészítmények szedése, jól vagyok. Maradjon is ez így, és mindenkinek azt kívánom, legalább ennyire érezze jól magát ennyi évesen.
Amikor 4 évvel ezelőtt harcoltam azért, hogy gyógykezelést kapjak pajzsmirigy alulműködésre, akkor is egy ilyen megjegyzést kaptam: „Ebben a korban már ezt el kell fogadni!” Nem fogadtam el. Addig jártam a nyakukra, míg megunták és végül rábólintott valaki, jól van, próbáljuk meg. Mit nyertem vele? Szerintem akár 10 évet is, ráadásul azóta a mindennapjaim lettek sokkal jobbak. Aranyos volt valakitől (orvostól) a megjegyzés: „Ezek szerint tényleg ez volt a bajod”. Hát igen, ezek szerint igen, tényleg ez volt a bajom.
Aztán egy évvel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a lúdtalp és a bokasüllyedés már elég kellemetlen deformációkat hozott létre, akkor is egy ilyen megjegyzéssel kellett szembesülnöm, hogy „ebben a korban már nem biztos, hogy célravezető elkezdeni lúdtalpbetétet hordani”, amire csak annyi válaszom volt, hogy „ugye azért nem baj, ha én mégis megpróbálom?” Nem volt könnyű, 4 hónapig minden lépés kínszenvedés volt, minden létező ízületem, izmom fájt, ínszalagok gyulladtak be, de megérte!
Sok mindent megéltem, sok mindent tapasztaltam, de a legfontosabb, boldog vagyok attól, hogy mostanra kijelenthetem, minden a fejlődésemet szolgálta. Megtanultam mindenért hálásnak lenni, megtanultam, hogy semmi sem történik véletlenül, s a boldogságot nem kívül kell keresnünk, mert bennünk lakik.
Arra biztatlak, ne nyugodj bele, hogy valami megváltoztathatatlan. Tégy meg mindent azért, hogy ne kelljen nap mint nap tudomásul venni, beleragadni dolgokba, hanem tegyél azért, hogy a számodra ideális, vagy legalább elfogadható állapotot elérd. Ha ezt megteszed, már attól is jobban fogod magad érezni. Nő az önbecsülésed, hiszen nem feltartott kézzel várod a történéseket, hanem megvalósítod az álmaidat, létrehozol valami megfoghatatlan jót az életedben. Persze azért az sem árt, ha ezek az álmok reális lehetőségeken alapulnak. Örülni kell minden apró jónak, tudjátok, azt szoktam mondani, hogy örülök minden sz…nak mint a ganajtúró bogár.
Érdemes talpra állni, két lábbal állni a földön. A nehézségek csak megoldandó feladatok, s ha sikerül megoldani, erősebbek lesznek a kapcsolataid és te magad is.
