Gyermekként felnéztem rá, holott nem értettem még az élet zajos s kavargó világát. Gyermek voltam és felnőtt akartam lenni. És ő mindig csak mondogatta: hova sietsz? Gyerekem, addig jó még gyermek vagy! Nincs semmi gondod!
És mindig belekezdett újra és újra élettörténetébe. Gyerekkori mesékbe, amiket értetlenül de csodaként, kimeresztett szemekkel figyeltem. Folyton okoskodott, volt hogy nem is volt kedvem semmit sem segíteni, mert mindig kioktatott. Alapjáraton erős asszony volt. Törékeny, olykor nevetgélős, de szinte mindig határozott és megfontolt. Nyolcvannégy éves korában is kapálta a virágoskertet. Önállóan, apróbb segítségekkel, de erős, önellátó asszony volt. Templomba járt velünk, tanítgatott, terelt. Olykor kissé beszűkült látókörrel, de hát ilyen ez a generációs különbség 🙂
Sokat mesélt a háborúról, lágerbe kerülésről, család széthullásról, veszteségről. És én mindig úgy figyeltem, hisz hihetetlen volt nekem mindaz amin átment, amit megélt, s ő igaz, erős nő maradt. Olykor érzéketlennek mondtam volna, de tudtam, hogy nem az. Hisz mindig arra tanított: lányom, semmi sem fontosabb csak a HIT, a REMÉNY meg a SZERETET. Na meg hogy mindig a saját kenyered egyed.
Sokszor oly értelmetlenek voltak a szavai, tanácsai, de lelkem rejtett fiókjába mindig eldugtam őket. Ő meg folyton csak mesélt, s sosem untam meg, még ha már százszor is hallottam. Láttam őt sírni és nevetni. De azt hiszem, huszonöt év alatt sosem láttam betegnek. Sosem fáradt bele a gondozásunkba. Ápolt, ha beteg voltam, olykor vigasztalt, ha el tudtam mondani mi fáj a lelkemnek. Kamaszkoromban sokat hadakoztunk. Ajtócsapkodás, üvöltözés. De sosem tudtam magára hagyni. Ő volt az, kiről mindig azt hittem, velem lesz. És kértem Istent, maradjon, még igazán talpra állok. Igazán felnövök. Lassan kamatoztattam, amiket tőle tanultam. Később már én kápráztattam el olyan ételekkel, amiket ő sosem főzött, s nem evett 🙂 Emlékszem a héjában sült újkrumplimra, amiről még hetekkel később is ódákat zengett, hogy márpedig ő ilyen finom krumplit nem evett 🙂 Mi a titka? Mondom, héjában sütöttem. Hát igen, az öregekkel mindent meg lehet etetni 😀 Vagy a pizza:) Amit imádott,  bárhogy is készítettem el.
Volt egy alkalom, amikor megrémültem és azt hittem, elvesztettem. Mivelhogy pici cukoremelkedést állapítottak meg nála, így aztán annyira lenyomta a cukrát, hogy nem evett semmit, ami cukros. Rosszul lett és elvesztette az eszméletét. Akkor azt hittem, vége. Sosem készítettem fel magam, hogy mi lesz, ha egyszer elmegy. Nem éreztem fontosnak, hisz ő sosem megy el. De azon a napon, mikor drága keresztanyám meghalt, benne is meghalt valami. Időről időre haltak meg körülötte ismerősök, de ezt már nem tudta elviselni. Keresztanyám volt az, aki az utca másik sarkán lakott és naponta jártak egymáshoz. Azt hiszem, ez volt neki a lelki felüdülés, testi-lelki torna nap mint nap. De hogy körösztmami elment, ő sem akart már élni. Aztán nyolcvannégy évesen mindenszentek napján ment el. És Halottak napján tért örök nyughelyére.
Isten megadta nekem. Velem volt egészen addig, míg mindent, amit kellett, meg nem tanultam tőle, hogy aztán halálával megértsek mindent, mit anno tanított. Gyermekként csak értelmetlen szavak voltak. Hálás vagyok, hogy felnevelt, hálás vagyok mindazért amit tanított tudatosan és tudattalanul. Hálás vagyok a három erényért, amit lelkembe vésett. A hitemért, a reményemért és a szeretetemért. S e háromért, amit tőle kaptam élettapasztalataiként. Tíz èv…elrepült, mint egy gondolat, de hiánya örökre megmarad. Már nem fáj, hisz tudom, jó helyen jár, de néha még jó lenne belépni azon az ajtón, ami az otthont jelentette. Ahová mindig hazatérhettem, s lehajthattam a fejem. Hol derűs mosolya várt, vagy aggódó tekintete; hol vagy már?! Jó lenne néha megkérdezni, hogyan tovább?  Bár nem láthatom, s csókolhatom arcát, de tudom, titkon megles az ég fellegein át. Nem fájdalom, csak békesség jár át, hisz míg tudtam, kértem bocsánatát, s minden nap úgy búcsúztam: Szia! Szeretlek mama! S ha csak lehetett, tetteim bizonyították. S máig is, ha felnézek az égre, rebegem: Szeretlek, s viszlát!