Üdvözletem, Magic vagyok.

Anyám annyit ír, engem pedig szóhoz sem enged jutni. Felháborító! Pedig igazán megérdemelném, hogy megismerjen engem mindenki. Én vagyok az Úrnő a házban, úgyhogy mindenki engem szolgál, mindenki az én vágyaim lesi, hogy a szőrös kis popsim a legnagyobb kényelemben lehessen, bár nem mindig lehetek bent a lakásban, ebbe beletörődtem. Azért nem árt néha Anyám felé engedelmesnek is lenni.

Most épp a TV előtt lazulok, hogy véletlenül se lássanak tőlem semmit, vagy legalábbis a bal alsó csücskét takarja nádszál testem, és onnan diktálom az életrajzom. Dorombolok is közben, így delejezem az ősömet, kezdjen végre írni, mert diktálnék.

Szóval, 2015 forró nyarának, egy rettenetesen viharos júliusi éjszakáján születtem Anyu hátsó udvarában egy csomó rőzse alá rejtve. Arra riadtam fel, hogy a pici, vékony nyakam beleakadt egy darab drótba, és lógtam a nagy semmi felett. Keservesen nyivákoltam, ahogy a torkomból bírtam. Hívtam a szülőanyám, de valahová elmenekíthette a testvéreim a vihar elől, és ott maradt velük. Én meg kiestem a rögtönzött cica fészekből, elvesztem.

Jó nagy cirkuszt csinálhattam, mert szerencsémre követte a hangom egy házban lakó leendő alattvalóm, ezzel megmentette életem. Ekkor lettem én a ház Úrnője. Új családom azon fáradozott, hogy meglegyen a kényelmem, és életben maradjak, hiszen újszülöttke voltam. A szemeim csukva, süket, mint az ágyú. De szagokat éreztem. Amíg kézből kézbe adtak engem, új anyukám az internetet böngészte, hogy neveljen fel. Olvasta, hogy a laktóz mentes tej jó a pocakomnak, mert azt meg tudom emészteni, vagy a kecsketej. Kecske híján beértem a dobozos tejjel. Aztán később kaptam cicatejet is a sok vitamin és mindenféle okosság miatt, hogy szépen fejlődjek, meg tejbegrízt.

Utáltam az etetéseket, mert belecsavartak egy kis törölközőbe, fogták a fejem két oldalról és valami kemény dolgot nyomtak a számba. Később kiderült, hogy fecskendő volt. 5 ml-s fecsi kezdetben, majd felváltotta a 20ml-s.

Képzeljék kedves olvasók, kaptam egy nagy dobozt puha párnákkal, meg egy macit is. De minek, nem tudom. Semmi hasznát nem vettem. Belecsavartak a plédbe, hogy melegen tartsanak. Aztán ha bepiszkítottam, mindent cseréltek. Ezzel nem is volt gond, amíg picike voltam. Anyu ráért felkelni óránként etetni, meg rendben tartani az ágyneműm. Ahogy később hallottam, szerencsémre akkor törte el a kisujját és nem tudott dolgozni. Rendes csaj, mert sántán is én voltam neki az első.

A 9 életemből igaz elment 1 rögtön az uralkodásom első napjaiban, megmaradt 8.

Összeforrt neki az ujja, már tudott cipőt húzni, mehetett dolgozni. Igen ám, sem neki, sem másnak nem jutott eszébe, hogyha egyedül maradok otthon alom tálca nélkül egész éjszaka, én a dobozomat úgy telepisilem, hogy uszoda lesz reggelre. Szerintem nem gondolt arra vagyok már akkora, hogy ösztönösen tudnám már használni.. De hagyjuk.. Mivel a hő központom nem működött tökéletesen, természetesen átfagytam, mire hazaért reggel a munkából. Volt is kapkodás, meleg vizes fürdő, meg hajszárítóval melengetés! Kaptam a dobozomba pepsis palackokat forró vízzel töltve. Amikor anyám dolgozott,  szülei, meg a húga átjöttek megetetni, palackban a vizet kicserélni. Nagyapa morgott is, hogy át kell járnia hozzám. Először azt gondoltam, ha rajta múlik, éhen fogok halni, mire Anyu megjön a munkából. Nagyon pozitívan csalódtam benne. A reggelit, az ebédet mindig egyedül etette meg velem. Olyan kedves, gondoskodó volt. Még a tejes pofimat is megtörölgette. Kicserélte a kihűlt vizet, aztán ügyesen becsomagolt a puha plédembe, majd ment Anyunak a helyzetjelentés. Uzsonnára meg hozta Nagyanyámat vagy a Nénémet, akkor ők etettek meg. Élveztem, hogy én vagyok a középpont.

Itt még nem volt nevem. Nem mertek nevet adni. Aztán az egyik kétlábú meg is jegyezte, gyerekek, ha ez a cica életben marad, igazi csoda lesz. Csoda.. Varázslat, nos így lettem Magic.

Szépen cseperedtem, végre kaptam alomtálcát is, úgyhogy a csekkes fémdobozt már nem kellett kiszúrásból használnom. Így ösztönöztem az igyekvő „Mintaanyut”, vegyen már egyet, mert szánalmas volt, ahogy térdelt a szekrény előtt, és a polcot hypózta morogva, amikor kilógtam a dobozból kis és nagydolgomat elvégezni. Összebarátkoztam a kutyával is. Békében megvoltunk, de Hópihe azért néha megmorgott engem. Én meg magasról, nagy ívben tettem rá. Mivel védtek Anyuék, így csak kutyaként őt ismertem egyedül.

Egy hideg februári estén kilógtam az utcára. Olvadozott a hó. Jött is két hatalmas kutya, aztán nekem estek. Szerintem az angyaloknak köszönhetem, hogy életben maradtam és nem fojtottak bele az olvadékba. Meghallották a segélykérésem a kis kétlábú testvéreim, aztán bevittek. Volt megint meleg vizes fürdő, meg hajszárító. Utáltam, de hálás voltam érte, hogy felmelegítettek. Amint lehetett, kiengedtek, mert kapartam az ajtót, nem akartam bent lenni. El akartam bújni, ahol nem talál rám senki és békében gyógyíthatom magam.  Azt már nem részletezem, hogyan keveredtem ki az árokból, mert horror. Még most is sajog az oldalam, ha belegondolok a közben megérkező kutya tulajdonos „segítő” szándékába. A gyerekek nem ismerték az embert, de Anyu próbált nyomozni. Sajnos egy héttel később Hópihe meg is szívta..

Megint egy élettel kevesebb a kilencből.

(Most nyújtózom egy nagyot, átülök a konvektorra és onnan diktálok. Meg jobban látom Anyukámat, akit egyébként nagyon szeretek, de most a nővérem a nagy szerelmem, aki kollégista. Ha hazajön, körbe sündörgöm, dorombolok neki és ráfekszem.)

Azóta eltelt pár év, volt udvarlás, lettek babáim, akiket a Mari néni elvitt az unokájának. Kaptam melléjük egy zabigyereket is Picurt, akit 5 hetesen Anyunak adtak. Ő meg heccből mellém tette a ruhás kosárba. A szemmel verés is megy nekem, úgyhogy kapott is a kétlábúm. De befogadtam a babáim közé ezt a lüke kutyust. Szeretett szopizni bár nem sokáig hagytam, mert azért jobb volt neki a párizsi meg a tej. Meg kicsi lett egy idő után a kosarunk.

Megnőtt, lettek neki is kölykei, egyet megtartottunk, mert olyan szép barna.  Mindenki elől elbújt, úgyhogy kiharcolta magának, hogy maradhasson. Mindkettő aranyos a maga módján. Szeretem szívni a vérüket, hófehér bundájú gyerekeimmel, Easy-vel és Hard-dal néha a háztetőn illegetjük magunkat. Ugatnak is bennünket rendesen. De nincs is annál jobb, amikor borsot törhetünk az orruk alá. Persze nem maradnak adósaink, mert amikor Anyu kienged bennünket a házból, mindjárt megrohamoznak, és úgy körbe nyálaznak, ahogy nem szégyellik. Kapnak is tőlem, hogy tudják már, hol a helyük.

Elköszönök most, teszek egy kört a lakásban aztán Anyunak sírok egy sort, hogy lassan behorpad a pocakom az éhségtől, szeretnék jóllakni. Megéheztem a diktálásban!

Üdvözletem mindenkinek!

Magic