Rómeó és Júlia története azért örökzöld, mert mindig lesznek olyan igaz történetek melyekben két szerelmes nem lehet egymásé. Megesik, hogy a család tiltja a szerelmet, vagy ennél még többen; egy egész társadalom. Mi több, az is gyakori előfordulású, hogy a két szerelmes saját maga miatt; egybecsengéseik, különbözőségeik, vagy blokkjaik okán nem lehet együtt.

Bár szívszorító hogy akármilyen természetűre is fejlődik az emberiség, mindig lesznek ilyen történetek, azért van abban jó is, hogy ezek az igaz történetek megtörténnek velünk, körülöttünk és a világunkban. Ezek mindig emlékeztetni fognak minket arra, hogy mindennel felér az, ha két ember be tudja teljesíteni a szerelmét.

És van még valami, ami szintén örökzöld. Karácskor az igei prózaisággal és prófétasággal terjedő felszínesnek csomagolt igazságok arról, hogy a szeretet mindennél többet ér. S nem állhatják annak útját se a fentebb megnevezett jelenségek (melyekről azért tudjuk, hogy elég sokszor megtörténnek) se a pénz.
A most következő történet azt kívánja bizonyítani, hogy ezeknek a próféciáknak, még ha felszínesnek is tűnnek, igen is, akár igazuk is lehet! Talán csak rajtunk, mint egyéneken múlik.

Ennek a rövid történetnek a szereplői nem azért viselnek elhíresült neveket, mert a fantázia szüleményei. Ennek a történetnek a főszereplői azért viselnek elhíresült neveket, mert neveik behelyettesíthetőek bárki nevével. Mint látni fogja a kedves olvasó, okokat sem nagyon fognak viselni ezúttal a szerelmesek. Az, hogy ezúttal miért nem tudott meghitten karácsonyozni a két szerelmes az otthon melegében, mi választotta őket ezúttal el; saját maguk álltak- e a szerelem útjába, a családjaik, az egész társadalom, vagy egyszerre mind a három, az is szinte behelyettesíthető bármivel. Az okozat ugyanaz marad.

Az biztos, hogy a két ember nagyon szerelmes volt egymásba. De az részletkérdés, hogy ezúttal huszonhat házszám választotta őket el, fiatalságuk végett mind a ketten otthon laktak még a családdal, és az a huszonhat házszám egy fényév távolságával volt egyenértékű azon az éjszakán, amikor a karácsonyi csillag mindkét otthonban rákerült a fenyőfa csúcsára.

Történetünk Rómeója gyomorgörccsel ült le halászlét kanalazni az ünnepi asztalhoz, majd utána a rántott ponty szálkáit is komótosan emelte ki fogai közül. Semmi másra nem tudott gondolni csak arra a melegítő mackóra, amit ajándékba szánt Júliának, és aminek becsomagolásával, pár perccel azelőtt, még legalább annyira küzdött, mint a gondolattal, hogy elmúlik a szenteste anélkül, hogy az ajándékot átadhatná. Máskor, hasonló időben, izgatott szokott lenni; találgatni szokta, vajon örül-e majd a család az ajándékainak, s ő majd örül-e annak, amivel meglepik. Díszbe szokta öltöztetni a szívét, mert ugyan igyekszik úgy élni, hogy bármely átlagos hétköznap kimutassa a szeretetét, mégis jó dolognak tartja, ha egy évben egyszer, az emberek megemlékeznek a szeretetről, és ilyenkor az éjszaka atmoszférája is teljesen más. Ilyenkor általában bocsánatot sem kell kérnie tőle senkinek, mindenkinek megbocsát, és mindenkinek automatikusan hálás is.
De ezen a karácsonyon Rómeó nem ezt érezte. Azt érezte, hogy haragszik az egész világegyetemre, amiért huszonhat házszám elválasztja őt Júliától, ami miatt nem ünnepelheti meg vele a szentestét, még az ajándékát sem adhatja oda időben, s még ölelni sem ölelheti őt át.
Huszonhat házszámmal arrébb, Júlia, a karácsony szentestét némiképp hasonlóan ülte el. Mindössze a karácsonyi menü volt egy kicsit másmilyen. Ő is készült ajándékkal Rómeónak. Ugyan nem naggyal, szimbolikussal. LEGO figurákkal, melyek között talált két olyat, ami hozzájuk, Rómeóhoz és Júliához külsőre nagyon hasonló volt, és az építőkockák között talált nekik saját házat, a házhoz egy kis udvart, az udvarba egy gépjárművet, a gépjármű után pedig egy szaladó, kedvesen csaholó ebet. Így Júlia mindent megtalált ahol egy szerelmespár beteljesítheti szerelmét, ahol megtanulhatják jól szeretni egymást, és ahol nem zavarja, nem tiltja el őket senki ezen a földkerekségen. A csomagolással Júlia ugyan nem küzdött annyira, de szimplán csak azért nem, mert őstehetsége volt hozzá. Így már csak annak találgatása volt hátra, mikor is adhatja át ezt a kedves kis ajándékot Rómeónak.

Vajon belefér-e egy kis füllentés a szentestébe? – morfondírozott Júlia.
Ha szó nélkül lemegy pár percre a lépcsőház elé, a szülei és még a bátyja is, meg fogják sejteni, hogy titkos szerelmi viszonyt folytat. De! Ha magától értetődően kijelenti, hogy egy jó baráttal találkozik néhány percet a szeretet ünnepén, mert szeretni nem csak a családot, nagyon sok mindenkit lehet még, az a jó a szeretetben, hogy minél több mindenkit szeret az ember, szeretetből annál több lesz, nem tud elfogyni, elképzelhető, hogy mindenki hisz neki. Ekképpen felépítette hát az érvelését is, továbbá huszonhat házszámmal arrébb, Rómeónak is, Júliától teljesen függetlenül az jutott eszébe, hogy a cél szentesíti az eszközt, s ha füllenteni kell egy kicsit ahhoz, hogy szerethessen és átadhassa a melegítőmackót Júliának, ha már ő nem tudja felmelegíteni mindig, akkor ő márpedig füllenteni fog!
Hiába, ez a szenteste fogságba ejtette őket és azt a szerelmet, ami az életben csak nagyon ritkán következik be úgy igazán. Ezért, ha megtörténik, utat kell neki teremteni a fogságból.
 
Miután Rómeó és az ő Júliája, egy rövid szöveges üzenet formájában mindezt megüzenték egymásnak, és mind a ketten bejelentették otthon a nagy hírt, hogy aznap éjjel egy negyedórára tessék majd őket nagyon hiányolni, mert megülik a karácsonyt egy baráttal is, s az a barát nem jön fel megzavarni a családi idillt és az év legszerethetőbb estéjét, mert sietésben van, történt még egy fontos fordulat. Rómeónak meg lett engedve, hogy az egyik fenyőfaágat, melytől a díszítés során korábban megszabadult a család, birtokába vegye. Így Rómeó a nagy karácsonyfa öltöztetésére fel nem használt díszekből, szaloncukrokból és habcsókokból kicsinosította azt a fenyőágat az ő Júliájának, magához vett még két csillagszórót és egy mécsest, majd elindult a fagypont alatti éjszakába, huszonhat házszámmal arrébb, a Júliáék háza mögötti kis játszótérre, melyre Júlia családjának ablaka nem nézett, s mely ezen a szentséges estén a megbeszélt találkozó színhelye volt.
Amikor Júlia megérkezett ugyanide, a játszótér egyik kispadán a mécses már égett, a feldíszített fenyőág ontotta magából a karácsony és a szeretet illatát, Rómeó meggyújtotta a csillagszórókat, az egyiket Júliának átnyújtotta, és a leszóródott csillagok nyomában átölelték egymást egészen addig, amíg szentestéjük tarthatott.