Hányan elbántak már Veled ilyen vagy olyan igazságuktól vezérelve?
S hányan vannak azok, akikkel Te bántál el?
Megkíséreltél szeretni.
Kutatni az utad.
De a megannyi igazság, ha megfeszültél sem talált sokszor kiutat.

Volt itt sok-sok ármány.
Fekete mágia. Árulkodás és árulás.
Kétszínűség. Vagy félreértés a sokszínűségben.
Vajúdott a szív; óhaj és kívánalom.
Megannyiszor állt hadban értelem és érzelem.
Kéj és gyötrelem.
Katarzis és lelkiismeret.

Van olyan szív, melyet nem morzsolnak ripityára olykor ebben a törékeny halandóságban?
S mégis; üveges lelkek amorfjai tükrözik az egység tartózkodó igazát.
A rendet a káoszban.
Végül atomjaira tört Énünk kirakóst játszik az összes univerzumban.

És univerzumból vajon mennyi van?

Bántottak ezerszer.
Viszonoztál legalább ennyit.
Voltál kedvezményezett és kezdeményező.
Ahány szempár vizsgálja, annyiszor megkérdőjelezhető.

Néha megkaptad, hogy kevés vagy.
Másszor másnak rengeteg voltál mégis.
Egymagad kirakni a végtelent? Hitted talán így is.

Most itt vagy. S itt vagyok én is.
Egy úton.
Valamely utamon, valamely univerzum felé.
Magam felé.
Önmagad felé.