Én úgy vagyok hálás a sorsnak, hogy lehetőséget és erőt adott nekem építkezni, hogy segítek azokon, akik rászorulnak. Ha az ember lánya/fia segítő helyeket keres, vagy esetleg maga építi, hamar rá fog jönni, hogy segítőkből, jószívű emberekből, hála a Gondviselésnek, sok van. (Persze, mindig lehetne több.) Ezért írok most az Aranyszív barikádjáról. Ez szintén egy olyan létszükséglet ezekben a körökben, ami a sajátom is.
Van-e a jószívű embereknek felelősségük abban, saját magukkal szemben elsősorban, önszeretetből, hogy nemet tudjanak mondani, és hogy a nagylelkűség mellé egy kis szigor is szoruljon?