„Nem azért hiszek az előző életekben, mert kétszer is voltam előző életes utaztatáson, és az olyannyira meggyőzött, hogy lelkem szent paragrafusaként őrzöm a létezés szakrális és káprázatos körforgását. Előző életekben való utazásból, azt hiszem, okkal nem engedtek át bizonyosságot. Az élet által azonban minduntalan sejtetni engednek számomra valami transzcendens valóságot.
Több írásomból visszaköszön, hogy bizonyos emberekkel folytatott találkozásaim tettek, egyelőre úgy tűnik, soha semmitől fel nem oldódó pecsétet arra a meggyőződésemre, hogy a jelenlegi életem előző életek lenyomatából, tetteinkből, elmulasztott cselekvésekből, elszeretett vagy el nem szeretett érzésekből, vágyakból, bűnökből, tévesztésekből és ottani megoldásokból tevődik össze. Korszakonként vannak olyan találkozásaim, melyek rendületlenül közvetítik az érzést, hogy valahonnan mindenkinél jobban ismerem az illetőt. A találkozás első perceiben érzem, hogy, mintha az Ég egy bizonyos otthonából pottyantunk volna le erre a földre, a jelenlegi életünk és a benne lévő jelenlegi szerepünket játszani. S biztosként fogadnék arra is, hogy közünk lesz egymáshoz, ráadásul nem is akármilyen. Egy mély szövetség…”
Fogolyán Szellő: Életeim; hát akkor játsszunk!
