Az én személyes belső erőmet a nulláról, vagy azt is mondhatnám, hogy a mínuszról küzdöttem ki és nyertem vissza. Egészségtelenségből és függőségből indultam és olyan emberek kezében volt az életem, akik úgy tartották jónak, hogy megtartják egy szinten. Olyan szinten, ahol elvegetálok. Ők valójában soha nem hitték, hogy ki tudok jönni ebből a beteg állapotból.
A körülményeim egy falat húztak körém, melyek elzártak a való világtól és valódi tapasztalástól, tanulástól, fejlődéstől és egy olyan beteg elszívó közegben tartottak, ahonnan nem volt semmiféle kiút. Őszintén szólva, nem ismerek senkit abból a közegből, aki úgy meg tudott volna gyógyulni, vagy ki tudott volna jutni onnan, ahogyan én. Mindig hálát adok minden tapasztalatért és segítségért, aminek következtében én meg tudtam ezt a közeget haladni. Tény és való, hogy azok az emberek nem kapták meg azt a fajta segítséget, amit én. Ugyanakkor, ha nem lett volna mögöttem az a hét év önismeret, egyéni terápia és jóga, akkor valószínűleg én sem tudtam volna fogadni ezt a szintű segítséget.
Azokban az időkben nagyon sokat szenvedtem, rettegtem, volt, hogy szó szerint az életemért küzdöttem. Nem volt hitem önmagamban, vagy az Égben. Úgy gondoltam, hogy megfeledkeztek rólam Odafenn, és azt sem tett jót, hogy csak azt láttam magam körül, hogy a betegek nem gyógyulnak. Néha van javulás, de azt egy újabb visszaesés követi egy még mélyebb szintre. Annál mélyebbre, ahol előzőleg voltak. És ez volt a tendencia. Ezek az élmények minden lehetségesnek hitt esélyt semmissé tettek. Újra és újra csalódtam, ezek a tapasztalások meggyőztek arról, hogy nincs kiút. A magamba vetett, vagy a jövőmbe vetett hit szinte nem is létezett. Úgy tűnt, egyenes út vezet a temetőbe. Így telt el tíz év. Innen indultam.
Most ott tartok, hogy elégedettebb, hálásabb nem is lehetnék a jelenlegi helyzetemért, a körülményeimért, a segítségért és a fejlődésért, ami az elmúlt hat évben megvalósult. Mindez úgy kezdődött, hogy kiköltöztem a városból a természetbe, egy erdő mellé, egy kertes házba. Befogadtam a kóbor cicákat és ők lettek a legjobb társaságom és legnagyobb támogatóim. Elkezdtem imádkozni és kreatívkodni. Az első három évben nem volt számottevő változás, bizonyos időközönként ugyanúgy visszaestem. De ekkor már volt egy ember, akit akkor ismertem meg, amikor ideköltöztem. Ő rálátott a helyzetemre, a körülményeimre, túllátott minden korláton és meglátott engem, olyannak, amilyen mélyen legbelül a lelkem szintjén vagyok. Ő volt az egyetlen a világomban, aki mint egy fénysugár, szeretetet, reményt és gyógyulást hozott a sötétségbe. Mint egy elemlámpa, amely az éjszakában megvilágítja az utat. Ő volt az egyetlen, aki nem a rosszat látta bennem. Ő volt az egyetlen, aki nem bántott, meséket, csodákat és varázslatot adott. Ezzel mindent megkaptam Tőle, amire szükségem volt. Ő hozott vissza az életbe. Ez a kapcsolat nem csak meggyógyított, hanem meg is tisztított minden bűnömtől, bűnhődéstől, lelkiismeret furdalástól, vezekléstől és feloldozott. Visszaadta a méltóságom, a hitem, az erőm. Látást adott, megnyitotta a szívem. Egyszóval életet lehelt belém. Talán még jobbnak is látott, mint amilyen jó valójában voltam, és elérte, hogy tényleg jóvá váljak.
Aztán az elmúlt évben eltávolodtunk egymástól, mert más irányba vitt az élet. Éreztem a hiányát. Pokoli évem volt. Cserébe viszont visszakaptam valakit a múltamból, aki legalább ekkora segítséget, szerető, elfogadó társaságot, barátot jelent. Aki feltette az i-re a pontot, aki a végleges gyógyulásomhoz szükséges energiákat és erőket hozta felszínre bennem. Olyan lelki értékeket és belső erőt tudatosított bennem, aminek hatására most már bármire képesnek érzem magam. Képes vagyok élvezetet vinni a feladatokkal való megküzdésbe, élvezni az erőmet és élvezem, amikor önerőből oldok meg egy problémát, élvezem, hogy képes vagyok rá.
Szóval a mínuszból eljutottam mondjuk a 80%-ra és mindent megteszek, hogy 100% felett teljesítsek és érdemeljek.
Ezzel a történetemmel arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy van és létezik az a fajta szeretet, ami képes meggyógyítani a leglehetetlenebbnek látszó és tűnő helyzetet és betegséget. Azt is szerettem volna közölni, hogy valóban léteznek csodák. Továbbá, hogy a karma működik. A saját életünkön akkor tudunk változtatni, ha felvállaljuk érte a felelősséget és visszavesszük felette az irányítást. Az is fontos, hogy sokszor nagyobb erővel rendelkezünk és sokkal erősebbek vagyunk, mint azt hisszük magunkról. Illetve, hogy akármilyen reménytelennek tűnő helyzetben is vagyunk, tudnunk kell, hogy Odafentről vigyáznak ránk, vezetnek minket, segítséget küldenek és csak olyan olyan nehézséget és feladatokat hoz elénk a Sors, amivel dolgunk van és amivel képesek vagyunk megküzdeni. És igaz a mondás, hogy segíts magadon és az Isten is megsegít. És nincs olyan bűn, ami ne lenne megbocsájtható.
Az egészséges személyiségfejlődéshez hozzátartozik, hogy visszavonjuk a projekcióinkat és az árnyék személyiséget vagy tulajdonságot integráljuk a személyiségbe. Jelen esetben a saját jóságomat és fényemet hasítottam le és vetítettem ki. Természetesen a másik félben is kell lennie valami hasonlónak, ami meghívja ezt bennünk, de az egészséges fejlődés része a leválás és a továbbiakban egy sokkal önállóbb, függetlenebb, integráltabb és teljesebb személyiségként való továbbműködés és fejlődés. Immáron új irányt adott mindez az életemnek. Ebben az új életben pedig felismertem, hogy nem beteg voltam, hanem Földangyal, és életfeladatom a fényem terjesztése, a képességeim és művészetem által. Gyógyítani velük, másokat és magamat egyaránt, és ezzel hozzájárulni a bolygó emelkedéséhez.
További tapasztalás és tanulság, hogy az Ég megküldi a kiérdemelt jutalmat és néha a legváratlanabb helyről kapjuk a legnagyobb elismerést és szeretetet. Az alábbi üzenetet egy ismeretlen spirituális lélektől kaptam, amikor nagyon nehéz lelkiállapotban voltam, minden megkérdőjeleződött bennem egy váratlan veszteség hatására és az Ég megerősített a fényemben és az utamban, miután és amióta már egyedül voltam és vagyok úton.
Szeretnék gratulálni, sok szeretettel! 💝
Függőségből, nehéz élethelyzetből sokszor még akkor is nagyon nehéz kilábalni, ha segítségünk akad hozzá az úton. Te pedig eljutottál odáig, hogy másokat szeretnél motiválni, ösztönözni az átélt nehézségeiddel, és sikeresen átfordítottad a krízist. Azért is szeretem nagyon a történeted, mert az általad megéltek is azt bizonyítják, hogy milyen nagy erővel hatunk mi egymásra, emberek.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk!