Kedves Nememind1!

Pár nap és 40 éves leszek. Van egy kamasz fiam. Másfél éve sikerült kilépnem egy testileg – lelkileg bántalmazó kapcsolatból. Miért ilyen hosszú idő után? Mert nem volt meg az anyagi biztonság és féltem, hogy nem sikerül egyedül.
Aztán jött Ő az életembe, két és fél évvel ezelőtt. Életemben először szerelmes lettem, újra nőnek éreztem magam mellette. Sikerült a fiammal elköltözni albérletbe, elkezdtem újra építeni az életem a nulláról. Minden szép és jó lehetne, csak ott egy kis bibi, hogy nem független. Jöttek a hitegetések, várjak rá, velem a világon a legjobb. Környezetünkbe mindenki tudta, hogy együtt vagyunk. Én nem is titkoltam soha. Aztán ahogy telt az idő, persze nekem is kezdett fogyni a türelmem, megelégeltem a várakozást. Mire ő elkezdte (amit akkor még nem ismertem fel) az érzelmi zsarolást. Bármi történt, mindig én voltam a rossz. Szóval csöbörből vödörbe kerültem. És még benne vagyok… zuhanok… Mai nap jutottam el odáig, hogy egyszerűen se a lelkem se a szívem nem bírja ezt. Jobban összetörtem, mint a házasságom alatt. Azt hittem, abból sokat tanultam, elég erős vagyok, de ma rá kellett jönnöm, hogy mégse. De egyszerűen nem tudok mellőle se lépni, túlságosan akarom. Agyam tudja pontosan, hogy ez nem jó, de a szívem még az erősebb. 🙁 Nem tudom, mit tegyek, egyedül vagyok. Semmi mást nem szerettem volna, csak végre boldog lenni.