Kaphatsz-e élményt, betegséget, ebből eredő életutat, társaságot, családot, barátságokat azért, hogy kialakuljon a személyiséged, legyen egy bizonyos ’csomagod’, ’előnyöd’, ’hátrányod’?  Hogy mi az ’előny’ és mi a ’hátrány’, vajon valóban csak azon múlik, hogyan gondolkozunk róluk? Szerintem mindent okkal kapunk. Az életfeladat pedig az, hogy maximalizáljuk pozitívvá, embertársaink és saját életünk tekintetében is, azokat a…

Az életem értelmei. (Nehezebb napokra.) Azokra a nehéz napokra, amikor minden már csak rutin. Amikor hirtelen, egyedül érzem magam. Amikor úgy érzem, hűtlenek voltak. Vagy amikor én voltam hűtlen. Érzéshez. Testhez. Fogadalomhoz. Szóhoz. Ezekért érdemes felkelni. Hűtlenség és rutin idején is. Egyetlen perc alatt megváltozhat minden. Élni, közlekedni az élet elágazásain, mondjuk sokszor szükséges ehhez.…

Nememind1 eszmei világának gyönyörű ötéves fennállása során először, hosszú hónapokig hallgattam. Sokáig tartott megfogalmaznom magamnak, hogy miért. Tudtam, hogy ezt az eszmei világképet, ami a valóságban sokszor nem létezik, amit csak Nememind1 hasábjain lehetséges megélni, megélnünk, nem szeretném se feltartóztatni, se világvégét parancsolni neki. Ezek ellenére, még csak a lelkiismeret-furdalás sem nyomott, hogy ilyen sokáig…

Egy teljes élethez több kapcsolódás kell, hiszen egyetlen ember aligha tud megadni nekünk mindent, amire szükségünk van. És hát, mindannyiunknak vannak alapvető szükségleteink. Ezekre pedig többé-kevésbé, ha nem is állandó jelleggel, de lelki igényünk van.   Szükségünk van arra, hogy valaki megadja a biztonságot. Hogy legyen valaki, akire jóban-rosszban számíthatunk. Akinek kiönthetjük a lelkünket, meghallgat.…

Azt hiszem, Te egyáltalán nem szeretted volna nagydobra verni a távozásod hírét, Nagypajti! Már hetvenen és a stroke-on is túlvoltál, amikor csatlakoztál Nememind1 közösségéhez. Mindig úgy fogalmaztál magadról, hogy a stroke miatt, olyan vagy, mint egy kisgyerek. Szeretett feleséged, ahogy Te hívtad nekem mindig; ’a Mama’, látott el. Aki, előbb megfürdetett és csak utána „indult…

A szempárban ott vibrál valahogy egy jelzés. Sorsunk összefonódásának elrendeléséről, ismertségünk nem új keletűségéről, remeg a tekintetben valami misztikum, amit roppantul nem értünk, de minden kétséget kizárólag ott van. Kutatjuk, belefeledkezünk, csodáljuk, aztán csak félrenézünk szégyenlősen, mert mi látunk valami felfoghatatlant, valami ismeretlent, ami mégis mindennél ismerősebb, de félre kell néznünk, mert ebben a világban…

Szerencsés, aki minden reggel azzal a biztos tudattal ébred, hogy minden okkal történik. Kiváltképp szerencsés, aki a legnehezebb helyzetek kellős közepén is biztosra veszi ezt. Miért tartom áldásnak ezt a sok-sok tapasztalatból, megfigyelésből származó éber jelenlétet a mindenségben? Mert ezzel a tudással felvértezett, áldott ember, tisztában van azzal, hogy nem vagyunk se egyedül, se sorstalanok,…

Kifogásokat és problémákat gyártó, drámázó emberekből sok van. Mindig is úgy gondoltam, hogy akinek nincs felismerése valaminek az építéséhez, az rombolni kezd. Az emberi természet ilyen. Tenni akar valamit. Ha rombol is éppen, legalább történik általa valami. Beszélni akar valamiről. S ha csak csacsog? Sokszor azt sem bánja. A minőség és a minőségi szűrő kevesebbek…

Nem mindennapi, de olykor megtörténhet, így meg is történik. Amikor az égvilágon szinte minden, amit korábban biztosnak hittél az életedben és minden igyekezeteddel megtartani kívántad, rád omlik, maga alá temet. Kapkodod a fejed; ez is dől, az is omladozik, s Te nem tudod megállítani. Se fejed felett tartani tovább. Óránként tör Rád a sírás, azért…

Az elmúlt években olyan dolgokat élek, minden hozzám hasonló korúval, melyekről mindeddig csupán az emberiség történelmét feldolgozó művekből értesültem. A teljesség igénye nélkül: világjárvány, kijárási tilalom, maszkhasználat, távolságtartás, háború a szomszédban. Pár napja e sort gyarapítja az országunkban kihirdetett háborús veszélyhelyzet is. Félretéve mindennek politikai és gazdasági okait, próbálom mélyen átélni, milyen hatással van lelkivilágomra…