Fogolyán Szellő, nyolcvanadik életévére már olyan erősen szaglik az unalomtól, hogy ezzel engemet (és én a Halál vagyok) kórházi szobájába invitál. Vajon annak az asszonynak, aki világéletében egyenlően bánt mindenkivel és mindennel; napkeltével, napnyugtával, balsorssal, csodával, ármánykodással, jó szándékkal, hogyan jelenek meg? Bánkódik-e miattam? Megijed-e tőlem, amikor észrevesz, vagy én ijedek meg tőle? És még két fontos kérdés merül fel. Az egyik, hogy ha ez az asszony, a nagy életigazsága ellenére sem találta meg az igaz szerelmet, vajon megtalálhatja még? Vagy komolyan elcseszte még ő is? A második kérdés pedig, ami egy leheletnyivel sem radikálisabb; vajon én, a Halál, tudom egyáltalán mi az a szerelem? Fogolyán Szellő az egyik kedves novellám főszereplője, aki első színrelépésén és legelső fellépése közben meg is hal. Mindezt pedig teszi azért, hogy halhatatlanná váljon. Fogolyán Szellő valaki, aki szeretnék lenni, ahogyan szeretnék élni, aki olykor vagyok, amikor csakis legbelülre figyelek. Fogolyán Szellő valaki, aki érzi, hogy mindenki egy, hogy elválaszthatatlanok vagyunk, hogy együtt létezünk. Mindent ő ír erre az oldalra, ha én is vagyok az, aki fogja a tollat. Fogolyán Szellő nemcsak magasabb rendű énünk együttese, hanem egy energia, egy fény; a legnemesebb szeretet, aki befogad, elfogad, beszélgetésre, 1üttérzésre és a mindenség legfontosabb kérdéseinek továbbgondolására invitál. Valaki, aki halhatatlan. Fogolyán Szellő, többek között, az egyik alapítója és alakítója ennek az oldalnak, valamint annak célja is. Hiszek abban, hogy weboldal hosszú évtizedeken keresztül üzemel majd, hogy a nememind1 közösség egyre növekvő egyesüléssé növi ki magát. Hiszem azt, hogy, amit Fogolyán Szellő kezdeményezett, tovább tart majd, mint Harangi Emese életútja, mert tudom, hogy rajtam kívül, Szellő még nagyon sokunkban létezik. Így, ha Emese elmúlik, a közösség egy fiatal tagja viszi majd tovább a nememind1 weboldal üzemeltetését, és vele a közösség vezetését. Ha az a fiatal nememind1 tag megöregszik majd, egy újabb ifjonc tagot választ a történetek továbbörökítésére. És így tovább. :) Élettörténeteink így fennmaradnak, s ha nem is időtlen időkig, egy halandói életen túl jócskán tovább léteznek ezen a bolygón, tanulságként, mintaként, motivációként szolgálva a minket követő nemzedékeknek. Egészen addig, amíg legalább páran maradnak, akik hisznek benne. Az oldalban. A közösségben. A történeteinkben. Az emberben. A szeretetben.

Kelt: 2017-06-05