2022…lassan úgy érzem magam, mintha egy rossz katasztrófafilmben statiszta lennék. A környezetem, a munkám okozta stressz és a világból rám zúduló információk, amiket az ember arcába tol az internet, a média, engem annyira nyomasztott, hogy a szabadságom alatt újból beleestem az én kis gödrömbe. Amikor élvezni kellene a nyarat, a napot, a vizet és lazulni, akkor az agyam azt mondja, megtelt a memória és jelzi, hogy alacsony töltöttség, 10 %…

A jeleket ismerem és már meg tudom előzni a nagyobb zuhanást. Persze ehhez kell gyógyszer és sok-sok alvás.

Most a zenét, a meditációt is segítségül hívtam és a történetem itt kezdődik.

Kerestem tibeti, indiai, sivatagi mantrákat, meditációs zenéket és a nyugati kultúra „angyali” hangzású templomi kórusának dallamait.

Amikor meghallottam az első dallamokat, szinte sokkot kapott az agyam és a lelkem. Úristen mennyire el vagyok veszve?! Úgy éreztem, hogy nagyon távol kerültem attól, amit lelki békének hívok. A zene, a mantrák ismétlődő dallama, rezgése, elkezdte a lelkemet körülvevő sötétséget eloszlatni, az agyam pedig tisztulni kezdett. Aztán valami mély dolog indult el bennem. Egy gondolat. A zene hatására megláttam magamban a fényt, a békét majd az erőt. Először olyan volt, mint egy kis fénygömb, majd egyre nőtt és erősebb lett. Sosem tudtam meditálni igazán, azaz sosem tudtam annyira ellazulni, hogy érezzem milyen is a belső energetikám. Lehet, hogy amit most írok az vitatható, de mintha megláttam volna magamban az isteni darabkát.

Hiszem azt, hogy egy istenség létezik, csak minden vallás máshogy nevezi. Egy mindenek felett álló, teremtő erő. Én úgy tanultam, hogy az Isten a saját formájára teremtette az embert, ami azt jelentené, hogy adott magából valamit nekünk is. Létezik, hogy nekem most megmutatta, hogy ott van az a kis része énbennem is, hogy ott az az erő és béke, amivel bármit el lehetne érni? Ennyire sosem éreztem közel magamhoz a békét. És vajon mit kezdek most ezzel? Az élet jelenleg nem a békéről szól. Nem tudom a választ még…

Hogyan lehet, hogy emberek képesek megalkotni olyan dallamokat, imákat, amik aztán felszabadítják másokban is az erőt, a fényt, a békét, ha nincs meg bennük az az isteni darabka? Az is érdekes, hogy mindegy melyik kultúra dallamát, szövegét hívom segítségül, az eredmény majdhogynem ugyanaz. Nem a nyelv számít, hanem a dallam, a rezgés.

Vajon könnyebb vagy nehezebb, ha Istent megszemélyesítjük? A legtöbb ember biztosan egy alakot vizionál, ha kimondjuk a szót, hogy Isten. Én is egy ilyen közegben nőttem fel. Ettől nehéz elszakadni, de most pár pillanatra a zene egy olyan állapotba vitt, amiben a gondolataim kitárultak. Isten sosem lesz kézzelfogható, de hiszem azt, hogy meg lehet érezni. Az érzések pedig végtelenek…annyi van, és annyiféle módon kapcsolódhatunk, hogy mindenki meg tudná találni a maga csatornáját a teremtőjéhez. Számomra a zene mindig egy jó választás 🙂

Arra jutottam, hogy a meditáció egy nagyon erős utazás és nagyon érdekes, hogy mindig kell hozzá a megfelelő rezgés, az egyensúly, legyen az zene, ének vagy ima. A test és a lélek tánca.

Megosztok két linket. Ez két különböző kultúra spirituális hangja. Nekem sokat segítettek most:

https://www.youtube.com/watch?v=8TMuAVK2WBQ

https://www.youtube.com/watch?v=zU8wzllYdz4