……. 2018 decemberénél jártunk…. valahogy így fejeződött be akkor az írás:

„A születésnapom… szabadságon voltam azon a hétvégén és a következő hétfőn is. De velem voltál egész nap, írtál, nagyon sokat beszélgettünk így. Másnap reggelre megbeszéltük a találkozót, ahogy addig is tettük. Jót nevettünk: te is hoztál nekem egy csokit (bár más miatt) és te is kaptál egyet tőlem. Akkor mondtam, hogy furcsa egy évvel öregebbnek lenni…. Puszit akartál adni, de a lendület félúton megrekedt, csak egy lélegzetvételnyi pillanat volt…. akkor csókoltál meg először.”

Rengeteg minden történt ebben az eltelt majd’ egy évben velünk…  a szomorú- szép történetünk folytatása a következőképpen alakult:

Jöttek az ünnepek, karácsonyoztunk, boldog újévet ünnepeltünk… mindenki a saját családjával. Januári hajnali randevú, örültünk egymásnak. Az első csók óta is keresed a miértekre a válaszokat. Próbáljuk az érzéseket- érzelmeket nem beleszőni a beszélgetéseinkbe, de a szavaid mögött érzem a ki nem mondott gondolataid. A buszom menetrendje megváltozott, talán hogy könnyebb legyen az elválás…. Már nem találkozunk reggelente, nincsenek a 10 percek,  de minden nap írsz, messengeren beszélgetünk. Tisztában vagyunk az érzéseinkkel- érzelmeinkkel egymás iránt, ezért is döntöttem úgy -életemben először- hogy várok amíg benned tisztulnak a dolgok, sok mindent kell átgondolnod…. 28 éve vagy nős, de 12 éve volt ebben egy nagy törés: kiderült, hogy akkor már másfél éve megcsal a feleséged. Akkor úgy gondoltad, hogy így semmi értelme tovább…már a híd korlátján álltál, amikor visszafordultál és hazamentél. De nem ültetek le megbeszélni a dolgaitokat, éltetek továbbra is ebben a kapcsolatban. Azt sem tudod, hogy miért történt, magad és a rengeteg munkádat hibáztattad, de az igazi okot nem tudod…Ahogy azt sem, hogy azóta tett- e ilyet a feleséged, benne ragadtatok ebben a hallgatáson nyugvó látszat családban, ön és külvilág ámító módon játszva, hogy minden a legnagyobb rendben. Én vagyok az egyetlen ember, akinek ezt őszintén elmondtad.

Egyre több közös dolgot fedeztünk fel egymásban, napról napra nyíltabban tudtunk beszélgetni… majd egy napon megírtad, hogy nagyon szépen köszönsz mindent, amit tőlem kaptál, de nem mered meglépni a válást. A megcsalás anno borzasztóan fájt neked, nem akarod ugyanezt tenni te is. A benned megjelenő érzésektől, érzelmektől féltél, ezt sokszor mondtad. Olyannak írtad le, mintha egy ciklon szélén állnál, érzed, hogy be kellene lépned a ciklon közepébe, de nem mered megtenni azt a lépést, mert félsz, hogy olyan dolgokat fedezel fel magadban, amiket eddig nem tapasztaltál. Ha együtt voltunk, teljesen máshogy élted meg őket… valóban megélted, átélted és hagytad magad általuk felemelni, és borzasztóan szenvedtél attól, hogy azokban a hajnali 10 percekben boldog vagy… hihetetlen volt mindezt végigélni veled. Ezért hívtál engem a ciklonodnak. Az utolsó üzenetedben azt írtad: úgy érzed, a házasságod fenntartása az életfeladatod, ez a sorsod, hogy ott maradj…. úgy érzem, hogy még sincs lezárva ez a történet közöttünk…. valahogy olyan ”vissza fogsz egyszer térni” érzés van jelen bennem.

Nem csalt a megérzésem… egy hónap telt el, visszajöttél, azt mondtad, nem tudsz nem szeretni és emiatt elfelejteni sem, volt egy nagyon rossz álmod velem, ébredés után döbbentél rá minderre, amikor úgy érezted megfulladsz attól a félelemtől, és féltéstől, amit álmodban éreztél miattam. Azt mondtad, hogy -bár a helyed ott van, de engem is a részednek érzel, velem meg tudod élni a „benned élő lényt”. A szabad gondolatokat, a játékot, a falak nélküli világomat veszítetted el majdnem, és ez megijesztett… hogy nem tudsz többet az lenni, aki szeretnél, aki igazán vagy. Borzasztóan vastag, magas falaid vannak, amivel véded magad, de mellettem a falaid eltűnnek és szabadon lélegezhetsz nélkülük. Nem bántottál meg, akárhogy is lesz később, örülök, hogy újra vagy. Egyelőre annyit beszéltünk meg, hogy alapoktól kezdünk újra mindent, most barátokként… Március van már, a születésnapod, annyi mindenen mentünk keresztül ebben a pár hónapban, mélységeken és magasságokon keresztül kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Az érzelmek talán már csitultak, így hogy nincs reggeli találkozás egy kicsit könnyebb a beszélgetés is, írásban több gondolatot el tudunk mondani, mint szemtől szemben, gombóccal a torkunkban. A tavaszt várjuk mindketten, a bringázást, a nagy tekergéseket…

Van egy kedvenc helyem a város mellett, csöndes, nyugodt völgy, ha egyedül akarok lenni, oda megyek. Nem ismerted a helyet, pedig itt élted az egész életedet… Húsvét előtt mondtam, hogy az ünnepek után még két napig szabad leszek, kimegyek oda is … a kérdésedre a válasz igen volt…. persze, hogy jöhetsz velem. A völgy előtti nap pedig a tiéd lett… Sok hónapja nem találkoztunk, egy kis izgalommal vártalak a megbeszélt helyen, a futópályánál, vártam, hogy az utolsó kör után a levegőt kapkodva ülj le a fűbe kifújni magad… erdei séta lett a vége, nagy beszélgetéssel, sok nevetéssel, ami már mindkettőnknek nagyon hiányzott.

Másnap reggel hajrá kétkerék, hajrá völgy. Élvezted minden egyes pillanatát, felmásztunk a sziklára, csúszkáltunk a sáros erdei utakon a bringákkal, szabad kölykök voltunk, elvarázsolódtunk és elvarázsoltuk egymást… és akkor, ott a völgyben minden örökre megváltozott.

(folyt. köv.)