Elvesztésed kínja idővel átadta magát az elfogadásnak. Alkalmazkodni voltam megtanulni kénytelen. Ahhoz, hogy nem akadt meg az univerzum, pedig elvesztésed annyira fájt, hogy nem értettem, hogyhogy nem áll meg minden, ami mozgásban van, legalább egyetlen lélegzetvételnyi szusszanásra. Hogyhogy nem érzi senki a fájdalmamat, mi az, hogy mindenki ugyanúgy felkel és adakozik a hétköznapok rendjének, a…
A bennünk élő művész olykor elapad az alkotás folyamában. Ha írsz, festesz, vagy bármilyen kreatív tevékenységgel élsz, tudod: az ihlet nem végtelen áramlás. Időközönként elzáródik, elfárad. Kell, hogy hasson rá egy erő, ami újra megnyitja, felpiszkálja. Az a személy és az a helyzet, aki erre képes az életünkben, bár mindannyiunknál változó, mégis, a szerelemmel mintegy…
Vannak emberek, akik tényleg csak azért szűkszavúak, karcosak, tüskések és barátságtalanok, mert olyan sok veszteség érte már őket, hogy megfogadták: soha többé nem engednek magukhoz közel senkit. Mert képtelenek több fájdalmat elviselni. Nekik szól ez az írás. És azoknak, akik sorsukba kerültek, s valaha is elgondolkoztak azon, van-e joguk mindezek ellenére közel férkőzni hozzájuk. Akinek…
A legvidámabb barakkban tett első látogatásomról – Szegedi Szabadtéri Játékok, 1966 – már csupán néhány igencsak elsárgult, nehezen kiolvasható fecni maradt meg emlékeim poros tárházában, így a kor hangulatának felidézéséhez, már ezen hézagos visszaemlékezésem legelején segítségül kell hívnom az akkori sajtó, a memóriámnál sokkal időtállóbb feljegyzéseit: ,,Összesen 12 ezer külföldi tölti Szegeden az ünnepeket.* Közülük…
Bevallom, évek hosszú sora, évtizedek kellettek ahhoz, hogy én, mint a dolgokat örökösen túlbonyolító, érzelmeiben, dimenzióiban túláradó szentimentális, „nehéz eset” felemelően tudjam magam érezni az egyszerű emberek társaságában. Nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyem az ilyen emberek pompáját, seregnyi jó tulajdonságát, mindazt, ami bennem is megvan, és megállapítsam, hogy amiben tőlük eltérek az…
Azt mondják, keveset olvasnak manapság az emberek, azok száma pedig még kevesebb, akik könyvet olvasnak. S vajon hányan lehetnek azok, akik, ha szimpatizálnak egy emberrel, el szeretnék olvasni a kedvenc könyvét? Vajon érdekel-e minket manapság annyira egy ember, hogy kölcsönkérjük azt a művet, ami annak idején őt megigézte, amely irodalom számára annyit jelentett, hogy úton-útfélen…
A csütörtöki napot – úgy rémlik –, hármasban Hajdúszoboszlón töltöttük. Nem igen emlékszem az egészre, csupán egy hatalmas szálloda épületkomplexumának halvány képe dereng fel előttem. Ám a pénteki nap minden részletében a mai napig él az emlékezetemben! Mivel aznap M-nek nem voltak kötelező előadásai, már kora délelőtt elmentünk a városközi buszállomásra, megérdeklődni, mikor van buszjárat Szeged,…
https://www.youtube.com/watch?v=o7PU0RgWKoo Én úgy vagyok hálás a sorsnak, hogy lehetőséget és erőt adott nekem építkezni, hogy segítek azokon, akik rászorulnak. Ha az ember lánya/fia segítő helyeket keres, vagy esetleg maga építi, hamar rá fog jönni, hogy segítőkből, jószívű emberekből, hála a Gondviselésnek, sok van. (Persze, mindig lehetne több.) Ezért írok most az Aranyszív barikádjáról. Ez szintén…
Szerdán (Éppen november 29-én, a Köztársaság napján!), M-mel a Hortobágyra látogattunk. Ő akkor már néhány éve gépkocsi tulajdonos volt, ami – nagyon is fiatal korára való tekintettel – akkor nálunk is nagy szó volt, nemhogy ott! Tehát az ő kocsijával siklottunk a 33-as úton a Kilenclyukú híd irányába. Maga a Hortobágy puszta látványa…
Itt a fotóm, idézetem Szellő. -Megtaláltad az élet értelmét? - Nincs neki. Csak gyönyörűsége. /Csányi Vilmos/ Már kislány koromban is szerettem fa alatt feküdni, napsütésben. Behunytam a szemem és a szemhéjamon át érzékeltem azokat a mintákat, amiket a faágak és a nap sugarai, a szél odavetített. Vagy egyszerűen csak bámultam fölfelé az ágak közt arra…