Ákos negyvennyolc éves zenetanár. Leépítés volt az iskolában így munka nélkül maradt. Lakásán adóság.
Nem tudta fizetni. Kirakták. Hajléktalanná vált. Feleségét pár évvel ezelőtt vesztette el. Fia mindenért őt okolta és otthagyta. Nem tudta feldolgozni anyja halálát. Alkalmi munkákból élt. Bejárt a hajléktalan szállásra tisztálkodni, a ruháit is ott mosta ki. Csendes, visszahúzódó ember volt.
Nyáron, az utcán élt, télen bement a szállásra. Sok mindenhez értett, így mindig volt helye a téli időkben is. December volt és hideg. A közelben egy nagyáruház. Ha már így egyedül maradt gondolta benéz, kicsit átérezze újra az ünnepek hangulatát. Belépett a csillogó világba és ürességet érzett. Csak fények, pompa és zaj. Ki is akart fordulni mikor meglátta a zongorát. Épp egy nyolc év körüli fiúcska zongorázott rajta. Ismerős volt a dal. Megkérdezte tőle, játszanának e együtt. Kicsit meglepődött, de a közönség, ami a kisfiút körül vette segítő késznek bizonyult. Hoztak széket. Szólt a zene, mindenki áhítattal hallgatta őket. Úgy tíz percig játszottak mikor a fiúcska megkérte a férfit, hogy játsszon olyat, amit ő még biztos nem tudhat. Mindenki kíváncsi tekintettel nézett rá. Sok fájdalom és keserűség volt benne. Végül Beethoven Sorsszimfóniájából egy részletett választott. Lassan a háttérzene is elhalkult. Megálltak az emberek, az emeletről is mindenki őt figyelte. A kisfiú ámulattal hallgatta a férfi játékát. Mikor befejezte megtapsolták. Sokan pénzt raktak a zongora tetejére. Összeszedte és a fiúnak akarta adni. Nem fogadta el. Megállt mellette egy férfi, aki a fiú apja volt. Kezet fogott vele, megköszönte az előadást és kellemes ünnepeket kívánt. Így hát eltette a pénzt. Az áruházban újra megszólalt a zene, mindenki ment tovább a dolgára. Kint hideg és üres volt az utca. Vissza sietett a szállásra. Ezen az éjjen újra érezte a szeretetet, a reményt s hogy van kiút ebből a helyzetből. A kapott pénzből úgy gondolta vesz magának egy sapkát, mert ami a fején volt azon már nagyon átjárt a szél. Bement hát újra az áruházba és keresett egy boltot ahol végül is talált magának megfelelő fejfedőt. Kifelé jövet megállította egy idős hölgy. Felismerte. Megkérte játszón újra egy kicsit a zongorán. Elutasította. De a hölgy megfogta a kezét és nem volt mit tenni. Leült a zongora elé és újra játszott. A sikeres előadás után tapsot és pénzt kapott. Mikor szétoszlott a tömeg a hölgy elmondta neki, hogy látta a szállásra bemenni. Felajánlotta Ákosnak, hogyha segít a házkörüli munkában, kifizetné. Cserében kap egy kis szobát. Hirtelen nem is tudott megszólalni. A néni belekarolt és megkérte kísérje haza, mert kicsit szédül. Szép nagy családi ház előtt megálltak. Látszott rajta, hogy nincs férfi a háznál. Kerítés megdőlve, a lépcsők hiányosak. Kérdően nézett rá az idős hölgy. Majd elindultak együtt befelé. Mikor belépett a házba és becsukódott mögötte az ajtó, megdobogott a szíve. Nagyszülei jutottak eszébe, akik felnevelték. Minden olyan patinás volt… és ez az illat? Az emlékek könnyet csaltak szemébe.
Mikor magához tért bemutatkozott. A néni csak annyit mondott- Saci vagyok. Nyugdíjas kórusvezető, s hogy nyugodtan tegezze. Nem szereti a magázódást. A tisztelet nem a köszönésben rejtőzik, hanem magában az emberben. Ákos kicsit meglepődött, de oldódott benne a feszültség. Ahogy mentek beljebb a nappali közepén ott állt egy gyönyörű zongora. Saci figyelte Ákost és tudta, hogy itt marad vele. Nem volt gyermeke, de imádta a fiatalokat.
Majd intett, hogy megmutassa a szobát ahol lakni fog. Egy ágy, íróasztal és egy kis komód volt benne.
Saci közölte vele, hogy holnap el is foglalhatja a szobáját, de siessen, mert neki programja van ebéd után. Ákos rájött, hogy Sacinak semmi baja nem volt, de ha nem kísérteti haza magát, akkor ő bizony nem jött volna el vele. Elmosolyogta magát kifelé menet. Egy ilyen kedves temperamentumos idős hölgyet nem is illett volna elutasítani.
Másnap délelőtt tíz után megérkezett Sacihoz, két szatyorral a kezében. Ez volt minden vagyona.
Bentről kihallatszott a zongora hangja. Délben már együtt ebédeltek. Saci örült, hogy nem egyedül kell étkeznie. Nem szerette sem az üzemi sem az éttermi kaját. Ákos sem jött üres kézzel. Vett egy márkás jó minőségű bort. Ebéd után beültek a nappaliba és beszélgettek. Kiderült, hogy Saci és a férje Ausztráliából költöztek haza úgy tíz évvel ezelőtt. Férje neves zeneszerző volt. A költözés után, fél évre rá elhunyt. Most gyerekeket tanít zongorázni. Ákos is elmondta életét, s legnagyobb fájdalmát, hogy fia elhagyta. Aztán eszébe jutott, Saci megint lódított. Semmi dolga nem volt délután.
Délelőtt tíz órakor ébredt fel. Biztonságba érezte magát. Zavarban is volt emiatt. Óvatosan kukucskált ki a konyhába ahonnan már finom illatok szálltak. Reggelije az asztalon. Saci nem is foglalkozott különösképp vele. Mintha mindig itt lakott volna. Gyerekeként kezelte. Ki is adta az aznapi menetrendet. Mit és hol kell megjavítania. Így teltek a napok, csendesen dolgosan. Karácsony hetében vendégek érkeztek. A kisfiú és apukája az áruházból. Nagy volt az öröm. Saci megkérte Ákost, hogy ezután ő tanítsa a kisfiút és még három tanítványát. Ő már fáradt kicsit. A pénz is az övé lehet, így lesz egy kis keresete, amivel fent tudja majd tartani magát.
Hálásan megköszönte a lehetőséget. Karácsony szent este csendes volt. Csak éjféli misére mentek el. Ünnep második napján dél felé kopognak az ajtón. Saci a szobába épp terített. Sietett ajtót nyitni. Az ajtó előtt a fia állt. A pillanatnyi meglepetés után átölelték egymást. Péter megfogta apja kezét és levitte a kocsi elé ahol a menye és az egy éves kislány unokája várta. Hirtelen eszébe jutott, hogy Saci mit fog szólni a váratlan vendégeknek. Be akart szaladni, hogy szóljon, de mikor megfordult az ablakból már integetve hívta őket. Az asztalon őt teríték volt. Sok mindent akart kérdezni, de nem engedték. A legszebb ajándék volt ez a nap. Sokat beszélgettek és éjszakára is ott maradtak a gyerekek. Elég nagy volt a ház. Másnap elköszöntek egymástól. Nem mentek messzire csak a szomszéd városba. A kapcsolatot folyamatosan tartották egymással.
Saci ünnepek után leültette Ákost az asztalhoz. Komoly dologról volt szó. Felajánlotta, ha eltartási szerződést köt vele, az övé lesz a ház. Úgy érzi, hogy benne megbízhat, és szívesen töltené a hátralévő életét egy ilyen családban. Amúgy az államra szállna minden, örökös nélkül. Hát persze, hogy igent mondott.
Hogy vannak-e csodák? Igen! Minden, ami szeretettel van, abból csoda lesz. Csak nyisd ki a szíved és a szemed és akard a jót, mert ahhoz is ugyanannyi energia kell, mint a rosszhoz. Hisz a mosoly, az ölelés és az emberség meleget ad a legnagyobb hidegben is.
Áldott Békés Karácsonyt mindenkinek!
