Az élet csodaszép! Főleg ha van egy szerető társ, egy gondoskodó, ragaszkodó nagycsalád /szülő és testvér/. Építkezés, munka, aztán szép sorban három gyerek. Minél többen vagyunk annál nagyobb a szeretet!
Telnek a boldog évek, s Te egyre jobban érzed; már akkor az első pillanatban jól tudtad, ő az, Ő a másik feled. Függőlegesen a másik feled. A szerelem, a rajongás, nem múlik, sőt! Idill, amiről azt hiszed, örökké tart. De a világ változik, kell az anyagi biztonság is, így nagy ambíciókkal céget alapítasz, a boldogság kék madarán szállva társadalmi és karitatív tevékenységet folytatsz, térség fejlesztési szerepet vállalsz. Sugárzó két ember, aki vonzza az elvált szülők gyerekeit, békét, nyugalmat, szeretetet adva nekik, amikor valamelyik kamaszgyermek egy ilyen baráttal tér haza. S kéz a kézben, egymást segítő életben, évről évre összekacsintás a házassági évfordulón. „Ez is megvolt.” Hiszen majd a 25-en oda kell állni a drága szülők elé, hogy nézzétek, itt vagyunk kis hitetlenek, hisz egy lyukas garast sem adtatok anno a házasságnak öt hónap ismeretség után…
S valahol a 19. év táján történik egy váratlan csoda. Egy fiúcska dönt úgy, hogy ezt a szerető családot választja. Egy álom indul útjára. Egészséges, erős és gyönyörű „új” gyerek születik. Az új gyerek az egyik unokatestvér örömteli ’találmánya’.
Ugyanis nagyon tartottam attól, hogy milyen fogadtatása lesz a terhességemnek és az új gyermeknek a nagycsaládban, hiszen nem voltam fiatal, volt már három gyermekünk, és túl nagy a korkülönbség a kicsi és az elsőszülött fiam között; 17 és fél év. A nagycsalád a szüleimből, a két testvéremből, és az ő gyermekeikből (öcsém és a három fia, húgom és két lánya) áll. A mai napig sokat együtt vagyunk, együtt tartjuk az ünnepeket is, összetartó, erős kapcsolatban vagyunk. Az öcsém fia fél füllel hallotta a hírt, hogy baba fog születni. Mindezt egy beszélgetésből következtette ki, amit az édesanyámmal folytattam. Annyira örült a hírnek, hogy szaladt rögtön az édesanyjához újságolni azt, s így fogalmazott, szó szerint: „Anya, anya! Hallottad? Lesz új gyereke a Keanyának!” Ez a becenevem. Keresztszülők vagyunk keresztbe – kasba, de a gyerekek elintézték a megszólítást; én vagyok Keanya mindannyiuknak – függetlenül attól, hogy én kereszteltem-e, a férjem pedig a Keapa volt mindnek. Így szólítottak minket, a tesóimat pedig a keresztnevükön. Nagyon erős a kötődés köztünk. S nem volt okom félni, mindenki nagyon örült.
De lassan, egyes dolgok változtak. Megtalálta a családot egy új szemlélet. Egészséges életmód, táplálék, víz, a szeretet és a gondolat teremtő ereje. S lassan az ezoterikus képek is teret kaptak. Nyílt az ajtó, ugyan nem egyszerre és másképp is, de a téma nem volt már idegen. Itt már a világválság küszöbén járunk a történetben. Közeleg az összeomlás. Egyre nehezebb az anyagi színvonal tartása, de sohasem adja a lelkét senki a családból. Viszont történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Például jönnek az érzések, amikor ránézel valamire, amit megvettél. „Ez nem az enyém!” Jön a jeges félelem is, amit eleinte még magadnak sem tudsz megfogalmazni….a bekúszó érzés, hogy valami történni fog. Aztán egy látó ember, aki kérdés nélkül odamegy hozzátok, hogy figyelmeztessen, hogy amit most készülsz aláírni, az veszélyes. Van már annyi tudásod, hogy utána jársz fizet-e az ügyfél, átszámolva mindent, hogy rendben legyen, hogy az elkészülési határidőt is átgondold. De ami végül történt, azt nem lehetett kikalkulálni.
Ott, azon a munkán érte a családapát olyan baleset, amire példa az életben nem volt még. Négy és fél hónap kóma, leírhatatlan aggódás, szenvedés a családnak, az akkor hatéves „új” gyereknek, a bizakodás, a hit és az alázat, nap mint nap…Ezek követték a balesetet.
A világ állt le és omlott össze egy perc alatt…Aztán?
Pontban a 25. házassági évforduló napján, az esküvő akkori órájában, egy lélekkeringő kíséretében, amit még eltáncoltak, félúton a másik felét hátrahagyva, feladta a földi életet a valaha élt legjobb édesapa és társ.
Az igazi nehézségek és a tanulás csak ezután következett.
Milyen törékeny a boldogság! 🙁 Bármikor elillanhat. De az a személy, aki legalább értékeli, amikor van (és a soraidból úgy tűnik, kedves Billu, hogy Te/Ti nagyon is értékeltétek) legalább megéli minden egyes percét, és nem utólag jön rá, hogy másképp kellett volna élni dolgokat, és másképp kellett volna szeretni is.
A balesetről lehet kérdezni? Hogy történt?
Afelett meg nem térek magamhoz, hogy pont a házassági évfordulón távozott el…Mintha ezzel is azt mutatta volna ki, hogy a Veled való kapcsolat mennyire fontos volt számára…Fontos és erősen karmikus.
És még egy gondolatot szeretnék írni a történetedhez. Nagyon ritkán hallok manapság igazán összetartó, és egymást szerető, egymás felől érdeklődő nagycsaládról, amelynek minden tagja szívvel-lélekkel van benne a közösségben. Felemelő érzés volt ezt a részt olvasni, és szívből gratulálok!
Igen, jól látod. Mi megéltük a mindennapi boldogságot, nagyon szép család voltunk, de mindez a nagy családból ered. Az édesanyám árva, édesapám 10 gyerek közül a 6. szülött volt. Csak ketten voltak egymásnak, s nagy hátránnyal indultak. Édesanyám az árva házban megfogadta, neki olyan családja lesz akik szeretik, tisztelik és segítik egymást. Ő nagyon tudta mit jelent egyedül lenni. Így nőttünk fel, s így neveltem én is a gyerekeket. ( Sikeresen) S valóban az egyetlen ami vigasztalt a szörnyűségben az a tudat volt, hogy nem kellett lelkiismeret furdalásnak lenni mert esetleg bántottam, vagy megsértettem…..S pont ez volt a legfájdalmasabb is….mert mért pont ő, jó ember, szerető férj, imádni való, gondoskodó édesapa? A balesetről: A villanyszerelő cégünk dolgozott egy trafó házban, ahol véletlen egybeesések következtében (egy villámcsapás, és egy beázott vezeték zárlat, visszafelé sült ki a trafóba) ami a védőhálón áthatolt és a férjem vállát felgyújtotta hátulról, a tarkón hatolt az áram a testébe és a kézfején jött ki. Nem tudni, milyen erősségű áram, mert ilyenre példa meg nem volt. Mindez 7 év bírósági tárgyalás során derült ki.
„Miért pont ő? A jó ember…” Ezt a kérdést már én is többször feltettem magamnak az életem során. Elsőként gyermekként. Amikor a két szeretetett rokonom közül, a számomra nagyobb szívűt, ítélkezés mentesebb és békeszeretőbb embert ragadta el az élet. És én nagyon sokat gondolkoztam rajta gyermekként, nem értettem. Miért pont a jobb embert?
Most sem ismerem a titkot természetesen. Ha egyáltalán van rá magyarázat. Ennek következményeivel kerültem csak tisztába. Azzal, hogy a preferált szeretett személy halála után, több figyelmet fordítottam a másik rokonomra. És megláttam, milyen sok szeretetre is van szüksége.
Minden tiszteletem a Tiéd és a családé, hogy ezt a balesetet fel tudtátok dolgozni!
Lesz ennek még folytatása, sok mindenen kellett átmenni a mai lelki békéért, most a küszöbön áll egy másik nagyszerű ember elvesztése. Megpróbálom majd tematikusan feldolgozni, az összes próbatétellel, tanulással, ezoterikus élménnyel. Hosszú, nehéz, de ugyanakkor nagy lelki fejlődést hozó önismereti tréning ez, ami tanulság lehet másoknak, s összegzés nekem. Most én erőt gyűjtök, elő kell hívjam a filmjeimet, legyen mihez nyúljak az előttem álló nehéz napokban.
Azt a részét nagyon sajnálom, kedves Billu, hogy egy újabb nagyszerű ember elvesztését kell átélned jelenleg. De annak nagyon örülök, hogy a tapasztalataidat, mindazt, ahogyan ezt sikerül feldolgoznod, megosztod másokkal is. Mindenkit érintő téma ez. Nagyon köszönöm!