Azzal hagytam abba, hogy kimentem külföldre.
Bepereltem. Itt szakadt meg a történetem.
Teltek a téli hónapok, kerestem magamat. A lelkemnek hiányzott ez a mérgező ember.
Rengeteget gondoltam rá. Viszont az agyam tudta, hogy ő ezt nem érdemli.
Barátnőmmel átmentünk vissza arra a munkahelyre ahová közel négy évig visszajártunk.
Hollandia, eperszedés. Ekkor már 2022.márciusát írtuk.
Kezdtem tervezni azt, hogy lesz, ha vége lesz a szezonnak itt.
Az volt a terv, hogy hazamegyek, rendbe teszem a kis pénzből vett házam és utána újra kijövök dolgozni.
Aztán kb. március közepén, végén jártunk. Kaptam egy üzenetet a volt páromtól.
„Rád akartam már rég írni, de nem mertem. Sajnálom, ami történt! Mi van veled, hol vagy?”
Megjegyzés, hogy előtte egy héttel mondtam a barátnőmnek, olyan furcsa érzéseim vannak, érzem keresni fog.
(És én, állat, pár mondat olvasása után, hogy megírta azt, hogy elzavarta a nőt és újra akarja kezdeni, elhittem, megnyugodtam.) Két napig csak írt és írt. Mindenért bocsánatot kért. Azt írta, hogy nem tudta pótolni a hiányomat semmi és senki. Nagy szavak, nagy hazugságok! És én azok után, amin keresztülmentem, mégis hittem.
Aztán két nap múlva kaptam egy üzenetet, hogy most kapta meg a feljelentést, hogy bepereltem. Gondolhatjátok, mennyire fel volt lázadva! Mondván, hogy ezt tőlem nem várta. Meg hogy mit képzelek én, mit tettem le a közösen megszerzett ingatlanba? Jöttek a szemrehányások. Dolgozott ismét az egója.
Ezután nem írt. Visszavitte a nőt és kezdődött a csenddel verés esete újra.
Újra sírtam, hónapok után. Korábban már annyit sírtam, hogy azt hittem, már a könnyeim is elfogytak. De visszarántott. A barátnőm nem győzött lelket verni belém. Megint olyan lelkiállapotba kerültem, amit nagyon nehéz megfogalmazni. Szedtem az epret és folytak a könnyeim, amit senki sem látott. Éjszakákat vergődtem, nem aludtam, rágondoltam és arra, hogy hogy lehet így bánni egy másik emberrel. Nem leltem ennek okát.
Sőt, olyan szinten visszarántott a mély fájdalomba, hogy csak voltam, mint a befőtt.
Aztán pár hét után ismét elkezdtem megrázni magamat. Vásárolgattam az új házamba. Terveztem, megint dolgoztam és azt éreztem, jobb is így. Majd az ügyvédem írt egy emailt. Hogy az exem ügyvédhez fordult és ellenkeresetet nyújtott be. Ekkor ráírtam, hogy ha azt hiszi, hogy megijedtem, nagyon téved. Válasz nem érkezett.
Bántott, amiket az ellenkeresetben felvonultatott védekezésképpen, hisz tudtam, nem igazak. Védekezett.
Mélyen legbelül nagyon fájt. És mégsem tudtam nem szeretni. (Ma már tudom, miért.)
Ekkor május végét írtunk. És ismét kaptam egy üzenetet tőle. Kérdezte, mikor megyek haza. Beszélni szeretne.
Gondolhatjátok, mi ment bennem végig!
Írta a sok hazugságot. Megírta, hogy újra elzavarta a nőt. És meg is verte.
Én meg lestem ki a fejemből. Mivé lett ez az ember??
Soha nem tudott volna engem fizikailag bántani. Miközöttünk ilyen sosem volt.
Nem tudtam, hová tenni, hogy ki az, akit én szeretek és ki az, aki rámírt. De vessetek rám utolsónak követ! Annyira szerettem a szívem összes szeretetével, hogy megígértem neki, hogyha megyek a barátnőmhöz, ott megtalál.
