Lüktet a hold az égen, udvara izzik az éjben,
Lilára festett felhők fürdőznek megduzzadt kebelében.
Csillagok szédülnek lentebb, mámoros táncukat járva,
Megrészegülten ájulnak bele a forrongó éjszakába.

Lángnyelvű zápor kóstol szárazba fulladt földet,
Tüzes nedvet csókol, meleg dagályba bódul meg.
Ópium zamatú lehelet kavarja fel a párát,
Gőzölögve mutatja be szenvedélye nászát.

Bársony éj hátán édes verejtékmező hál meg,
Sóhajt ejtett ajka ablakunkon száll meg.
Nedves örömkönnyeivel kopogtat az üvegen,
Lázas kíváncsisággal oson be a réseken.

Izgatott arccal ámul, megbűvölt köreinkbe csábul,
Vérvörös vágyon lángol, ahogy koplaló ágyunkra bámul.
Habzó gyönyörbe ringat, csókos tengerben fürdőz,
Kábító illata mézbe font bilincsbe kendőz.

Elfojtott sikolyokat kortyol, szivárványszíneket ömleszt,
Felfestett táncainkon ruhátlanul törleszt.
Tocsogó mosolyt kacsint a bájolgó hold alakja,
Semmivé mállik szét fényesen nagy karja.

2009-03-04