Ha egy pohár víz volnál, lennék én melletted a tenger,
Eszenciám mértéktelenségével, törékeny formád,
Ekképpen csorbítanám el.
Riadt víz fodraim háborgása, észveszejtő
Örvényeim levegőtlen árnyaiba fojtana.
S ahogy alábbszállnál
Milliárdnyi talányom sejtései közepette,
Sorsom fölé hajolva fulladnál
Mocskos szennyeződéseimben
Megrekedve.

Ha egy pohár víz volnál s én a tenger,
Én csak zúgolódva csődülnék, nekileselkednék,
Tébolyultan ugranék a partnak.
Őrjöngenék, hogy szelídüljek,
Hogy ne hánykolódjak,
Míg habjaim közt andalogsz.
Mérgesen kiömlenék,
A partra vetném minden moslékomat,
Hogy odáig ringathassalak,
Mint egyetlen féltett hordalékomat.

Egy pohár víz.
Én meg csak egy felkorbácsolt tenger.
Míg magatehetetlenül merülsz,
A feneketlen alvilág
Robosztus démonjai ráncigálnak egyre lentebb.
Ameddig  összes dühömmel megtöltelek,
Majdnem szétrepesztelek,
Hiszen minél inkább megszállom bezárt világodat,
Annál megveszekedettebben roppantom össze
Eszményi alakzatodat.

Egy pohár s vize
Annyiféle, mennyit a tenger engedett magából.
Homokvihart estebédre dézsmáló csavargó
Kegyvesztett kilátástalansága,
Úgy kúszik feljebb e beláthatatlan távolságra,
Mint hajótöröttek záró kiáltása, mielőtt
Mélységeim közé vesztek,
Vagy a legkülönfélébb ocsmányságok,
Melyeket ízléstelen mulatságok közben,
Habjaim közé vetettek.

A pohár víz, melynek tükrében
A tenger.
Mint egy tenyér, melyben
Ezernyi vonal tévedt el.
Hajszálvékony csatornák között
Csörgedező jóhiszemű bizodalmam,
Kihánylak magamból, mielőtt
Óceánjaim háborodott pódiumára felhajítanálak,
Légy a megváltó inkább
Egy kósza sivatagi bolyongásnak.

2015-02-01