Számomra egészen elképesztő, hogy 2022-ben, egy évekig tartó, rengeteg halálesetet és gazdasági dögvészt hozó világjárvány közben, valamint megannyi értelmetlen vérontás után, amikor elvileg mindenki tanulja a történelem nevezetű tárgyat (de korántsem biztos, hogy mindenki tanul belőle), még lehetnek emberek, erősen megkérdőjelezhető vezetői képességekkel, de kétségtelenül vezetői szerepben, akik a háború mellett döntenek. Akik ártatlan emberek életét veszik. S minden katona is ártatlan ebben a kérdésben, akit egy kötelesség illúziója mögé kényszerítenek.

Nincs az az ok, az a terület, az az elvi kérdés (a sort folytathatnánk) ami indokolná emberek épségét és az életüket veszélyeztető műveletet. Azt, hogy tovább devalválódjon a gazdaság, gyengüljön a fizetőeszköz, egekbe szökjön az olaj és az élelmiszer ára, hogy menekülni kelljen az otthonainkból, hogy rettegnünk kelljen anyaföldeken.

Vajon azért lehetnek ennyire barbárok, primitívek bizonyos vezetők a világban, mert az emberek többsége, ha konfliktusról van szó, egyszerűen még mindig nem lát tovább a fizikai erőszakon? Nincs más megoldási javaslatunk, a szótárunkban nem szerepel megoldásként semmi más?

Elkeserítő, hogy mi zajlik a világunkban. Még fel sem lélegeztünk a világjárvány alól és máris kitör a háború a szomszédban. És aki nem érez együtt azokkal a polgárokkal, akik feje felett jelen pillanatban is ágyú dördül, az a maga módján járul hozzá ahhoz, hogy a jövőben is bizonyos vezetőknek, bizonyos pontján a világunknak, egyetlen válasza legyen a nézeteltérésekre; a fizikai erőszak, katonai hatalom fitogtatása, a vérontás, ártatlan életek elvétele. Miközben azokat, akik ilyen döntést hoznak, sejtem, sokadalom védi és páncél ajtók mögül irányítanak.

Végtelenül gyáva. Végtelenül primitív. Mosogatni nem engedném magamnál az ilyen vezetőt, nem hogy egy országot, népet irányítani és döntéseket hozni! Bár magam nem értek a politikához és nem is szeretnék. Mindazonáltal felettébb kétséges számos esetben, hogy azok értenek-e, akik mernek e versenyben indulni, irányítani.

Azt gondolom, világunk minden egyes polgárjának felelőssége a jövőben, hogy ne szavazzanak meg olyan vezetőt, akinek ez a megoldása a konfliktusokra. Vagy ha már az élre szavazták, legyen módjuk onnan sürgősen leszavazni.

Nemrégiben voltak olyan tavaszaink, melyeket csak az ablakból nézhettünk, rettegve egy láthatatlan ellenségtől, egymástól, s maszk mögül szagolhattuk a virágokat is. Most meg mindenhonnan vér csorog és a megrendítő bánat az ablakpárkányunkra. És ez egészen addig így lesz, amíg az emberiség kollektíven fel nem lép egy visszavonhatatlan határozattal az égvilágon mindenféle háború ellen. Vajon eljön-e ez a világ valaha?