Kedden történt velem, hogy vittem Luca unokámat iskolába. 5 percig sem voltam távol az autómtól, de mikor visszamentem, már nem indult be. Aksi jó, új, benzin volt benne, és mégis olyan volt, mintha nem kapott volna üzemanyagot. Kénytelen-kelletlen ott kellett hagynom, a szerelővel megbeszéltem, hogy ő majd elszállítja onnan. Gyalogoltam vagy 3-4 km-t a munkahelyemre, és a közel 1 óra alatt, egyetlen busz sem ment el mellettem. A buszmegállókban várakozók azt mondták, hogy a fél órával korábbra jelzett busz sem érkezett még meg. Mintha megállt volna reggel a buszforgalom is Dunakeszi azon részén, amerre én jártam.

Ha ez nem lett volna elég, 13 órakor felhívtak a rendőrségről, hogy oda kellene mennem az autóhoz, mert megrongálták, és helyszínelnek. Kiderült, hogy egy drogos rugdosta, csavargatta, letörte a visszapillantót, fel akarta törni a kocsit. S tette ezt több száz autós szeme láttára, ráláttak az iskolából, a lakóparkból is. A rendőrség szerint mégis csak egyetlen szemtanú vállalta be, hogy szólt a rendőröknek, akik le is kapcsolták, elő is állították a garázdálkodót. Mondjuk, ez rajtam nem segít, csak most még ügyészségre, bíróságra is járkálhatok. A kárról nem is beszélve. Utána még 2 óra a rendőrségen, ahol sokat várakoztam azért, hogy engem is meghallgassanak tanúként.

Mennyi az esélye, valószínűsége annak, hogy egy jól működő autó, fogja magát és nem indul el, és annak, hogy egy drogos pont az én lerobbant autómat fogja megrongálni?

Van egy olyan tanítás, hogy az élettapasztalat hozza el a tudást.

Az azonban már elgondolkodtató, hogy amiket az elmúlt 22 hónapban átéltem, az már több embernek is sok lenne, nem hogy egynek. S az esetek többsége az autóimmal kapcsolatban történt.

Rosszul használtam a vonzás törvényét? Az autóval kapcsolatban most nem voltak terveim, vágyaim, nem vonzhattam be. Se gondolataimban, sem érzéseimben nem igazán volt ott.

Mások karmáját vettem magamra, főleg családi karmát?

Eddig azt gondoltam, hogy ezért jött ennyi minden rám. Nagyobb részben most is azt gondolom.

Van valamilyen természetfeletti erő, ami próbál nekem ártani?

Ennek elég nagy a valószínűsége, hiszen minél jobban fejlesztem magam a fény oldalán spirituálisan, annál jobban támad a sötét oldal. S azt is érzem, hogy miért az autó van kitéve legjobban ennek. Az tény, ha a ház előtt, ahol parkolok, mérnének valamivel, biztos mutatná, hogy nem jó az a hely.

Az biztos, hogy 41 éve vezetek, s nem volt még defektem, talán egy, ám ez alatt a 22 hónap alatt 3 is, mióta ott parkolok, a többi autó gondról nem is beszélve.

A család szerint menjek valahová, és vetessem le magamról a rontást.

Vagy tényleg az lenne, hogy nem az utamon járok?

Rengeteg jel volt, hogy ide kellett jönnöm, és jól is érzem magam, és nem tervezek nyugdíj előtt máshová menni.

Nos, ez a szituáció megint elgondolkodtatott.

A múltat el kell engedni, a jelen eseményeit el kell fogadni, a jövőt pedig teremteni kell.

Szóval azt a sok nehézséget, élethelyzetet, bosszúságot, áldozatszerepet, baleseteket, amiket átéltem az utóbbi időben, az esetek 95 %-ban elég nagy nyugalommal tettem, fogadtam. Nem hőzöngtem, nem siránkoztam, megbékéltem mindennel, és mindenben kerestem és meg is találtam a pozitívumot.

Vannak azonban olyan félelmek, aggodalmak, amik nem csak a jövő teremtését, hanem a jelen elfogadását, de még a múlt elengedését is nehezítik.

Nem vagyok pszichológus, sem semmilyen terapeuta, tanácsadó. Nekem csak tapasztalataim vannak, de abból jóval több, mint egy átlagembernek. S nemcsak nehézségekből, hanem olyan élményekből is, amiről a legtöbben csak álmodoznak.

Sok mindent elértem, sok mindent megteremtettem, sok helyre eljutottam, és persze sok mindent elszenvedtem. Az, amikor az ember aktív, másokban, főleg a magasabb pozíciójú emberekben ellenállást generál. Sokszor megéltem, hogy emberek voltak az akadályozóim, a sérelmeim, mellőzöttségem, kihasználásom, el nem fogadásom, meg nem értésem, meg nem becsülésem, el nem ismerésem, ellehetlenítésem, stb. okozói. Most nem emberek, hanem valami megmagyarázhatatlan erő próbál bántani, akadályozni.

Nagyon kell még magamon dolgozni. Fontos feladat, hogy bármi történik is velem, velünk, akkor is boldognak kell lenni, örülni a legnehezebb helyzetben is. Ez nagyon nehéz. Néha én is kilátástalannak látok dolgokat, és elkeseredek, de szerencsére egyre gyakrabban sikerül olyan állapotot teremteni magamban, amikor az öröm érzése erősebb, mint a félelem és az aggodalom. Szeretetben lenni, és szeretetet kisugározni. Csak így lehet túlélni a mostani világban.