Vannak emberek, akik tényleg csak azért szűkszavúak, karcosak, tüskések és barátságtalanok, mert olyan sok veszteség érte már őket, hogy megfogadták: soha többé nem engednek magukhoz közel senkit. Mert képtelenek több fájdalmat elviselni.
Nekik szól ez az írás. És azoknak, akik sorsukba kerültek, s valaha is elgondolkoztak azon, van-e joguk mindezek ellenére közel férkőzni hozzájuk.
Akinek jelleme van, nem tudja azt elhazudni. Hiába tettél korábban fogadalmat arról, hogy szívedet lakatra zárod, személyiséged igazi oldalát elbarikádozod az emberek elől. Mutathatod magad keménynek, szigorúnak, megközelíthetetlennek, elnyelheted kedves szavaidat, és roppantul hallgathatsz, amikor választ érdemelne a kedvesség, ez mind csak a felszín. A jellemed előbb-utóbb az árulód lesz.
Tényleg igaz, hogy a szem a lélek tükre. De amikor először láttalak könnyezni, amikor először láttam a tekintetedet a szeretet vágyától izzani, epekedni valami után, amit saját magad elől zártál el, azt hittem, az én szemem káprázik. Tüskés magatartásod elvonta a bizonyosság elől a figyelmem. Maradt a sejtelem.
Figyeltelek. Árnyként követtelek. Elemeztelek.
Ha valaki ekkora titkot hordoz magán, az Univerzum enged magához közelebb, ha megfejtem azt. Ha valaki az élet szentsége ellen tesz fogadalmat, ami a szeretet, nyughatatlanná tesz.
Elkísértelek tehát mindenhová.
Elkísértelek, amikor önmagadat feláldozva elsőként álltál oda, hogy valaki munkáját pótold. Amikor egy csapatból senki nem jelent meg, de te ott voltál amellett, akinek fogadalmat tettél. Amikor válladra vetted sokak terheit. Amikor magadba nyelted százak gondjait. Amikor azért voltál szigorú, mert egyszerűen szigorúnak kellett lenni ahhoz, hogy sokakat megvédj, s mert erre a szigorúságra mindenki más képtelen volt. Amikor még a gonosz és a sötétség álruháját is képes voltál magadra húzni ahhoz, hogy másokat feloldozz ez alól és a lelküket mentsd.
Akinek jelleme van, nem tudja azt elhazudni, kiváltképp, ha szeretettel figyelik, mert kételkednek a teljes szeretetlenségben.
Megkedveltem ezt a jellemet a mai világ sokszor felszínes és sokszor mindenféle áldozatra képtelen hazug arcai között. Bár látszólag nagyon szúrtál, ott a mélyben, mégis igazabbul tudtál szeretni, mint a legtöbben. Olyasféle szeretet van benned, amit a korábbi korok emberei még tudtak. S a szeretetlenségre tett fogadalmad oka is, legalább annyira tiszta, mint maga a szeretet. Aki ilyen okból tesz ilyen fogadalmat, azért teszi, mert szeretni képes csak igazán.
Az élet egyik fejezetében mi voltunk a megállíthatatlan erő, ami ütközött egy mozdíthatatlan tárgyal. Megállíthatatlanul tombolt bennem az élet szentségének missziója (szeretni fel!) benned pedig mozdíthatatlan volt az ez ellen tett ígéreted.
Megnyíltál. Vallomást tettél. Elsoroltad veszteségeidet, olyan sokat és olyan kegyetleneket, hogy még képzeletben sem tudom megélni gyászodat. Csak tátott szájjal tudom csodálni talpra állásodat.
Önző vagyok-e, ha a fogadalmad ellenére szeretni merlek? Ha figyelek rád, törődőm veled, ha elhalmozlak a mindenféle kedvességemmel?
Márai Sándor írta: A jóság mindig önzés is.
Szerintem a szeretetben is van egy nagy adag önzőség. Ölelés, törődés, figyelem, szeretet nélkül elsorvad az ember lelke, és értelmét veszítené az utam. Ilyen jellem példája nélkül pedig, sokkal kevesebb lenne az életem.
Ha a barátom nem is leszel soha, mert a barátsághoz talán túl kemény fogadalmat tettél, a példaképem már vagy jellemedben, erődben, s még a magadnak tett ígéret hűségében is.
