Mostanában sokszor eszembe jut, mennyire szerencsés vagyok.

Sokáig egyke gyerek voltam. Mindig irigyeltem osztálytársaim, akiknek volt testvérük. Főleg azokat, akiknek volt idősebb, de azokat is, akiknek épp akkor született. Édesanyámat mindig kérdeztem, nekem miért nincs testvérem? Igyekezett megnyugtatni, majd amikor eljön az ideje. Mosolyogva rám nézett, de megjegyezte, természetesen, ha segítek neki sokat, jönni fog a tesó.

Nem kellett sokat győzködni. Mosogattam serényen a folyó, hideg vízben. Csupa hab és víz volt minden, a konyhaszekrény, az asztal, alattam a szivacsos hokedli. Sepregettem, ahogy egy 5 éves  kisgyerek  tud. Segítettem, amiben csak tudtam. Egy aranyos eset még a mai napig is emlegetve van. Már közeledett az ősz, apu hozatott egy csomó fát, amit nagyapával be is dobáltak a fásba. Felcsillantak a kis szemeim, hiszen nekem testvér kell! Cselekedjünk. Nagy elánnal szedtem a fahasábokat, alig láttam ki alóla. Nehéz volt, de úgy éreztem, a cél érdekében csak azért is beviszem a konyhába, a kályha mellé. Anyu nem kis megdöbbenésére.

Eltelt néhány év, végre megszületett várva várt húgom. 7,5 évesen végre nagytesó lettem. Nagyon szerettem, amit gyerekfejjel, nővéreként tudtam, megtettem érte. Sokat játszottunk együtt, de azért érződött a nagy korkülönbség. Nem voltunk híján egymás ugratásának, csipkelődésnek, ettől függetlenül, amikor kellett, mindig aggódtunk és féltettük egymást.

Felcseperedtünk, szerencsére megmaradtunk jó viszonyban, bár volt egy hatalmas, szenvedélyes vitánk. Ami egy idő után elcsitult, de most minden normális. Ebben a helyzetben nagyon, de nagyon elszomorított, hogy nincs egy idősebb testvérünk, aki segített volna békét hozni közénk. Volt ugyan, de sajnos Ő nem tudott velünk felnőni.

Viszont ott volt már akkor is mellettem legjobb barátnőm, akivel külsőre nem, de nagyon sok olyan belső tulajdonságunk van, amiben hasonlítunk. Az életutunk is, a gyerekkorunk is.. Mintha együtt cseperedtünk volna fel. Mindig azt mondja, a Nagytestvér szeme mindent lát! És ez mennyire igaz! Nagyon sokat segített, támaszom volt a feszült, nehéz időkben. Szeretettel terelgetett, mutatta az utat. Biztatott, hogy hamarosan vége a nehézségeknek és hugival együtt örülhetünk egymásnak.

Igaza is lett. Hamarosan eljött ez az idő is. Szilveszter előtti nap meglátogattam őket, beszélgettünk a konyhájukban. Ott volt anyukám, és hugi párja is. Egy váratlan pillanatban a nyakamba borult. Éreztem, ahogy a könnyei végig csorognak a nyakamon. Hosszú percekig csak sírtunk, és hagytuk, hogy a sok nehézség, ami némán nyomta lelkünk, a könnyeinkkel távozzon. Végül édesanyánk, és sógorom is csatlakozott a családi öleléshez. Jó érzés volt így lezárni egy nehéz múltat és építeni egy szép, családi jövőt.

Mára büszkén elmondhatom, végre nem én vagyok az idősebb, nekem is lehet gyengének, kicsinek lenni olykor, hiszen ott van mellettem jóban és rosszban is. Bújhatok a szárnyai alá az Élet viharai elől, ahol biztonságban, gondoskodó szeretetben megpihenhetek.

Mindhárman tükröt mutatunk egymásnak, ami nem mindig tetszetős. Ilyenkor próbáljuk a tükröt nagy elánnal tisztítani, de rájövünk nem a tükör, hanem mi vagyunk „maszatosak”.  Egy kis önmunka, egymás támogatása tisztává varázsolja maszatos orcánkat és lépünk tovább. Bárhogy is van, bármi történjék is nagyon szeretem mindkettejüket. Kishúgomat is, nővéremet is. Kos létemre nem mindig könnyű az élet velem egy skorpió huginak és egy nyilas nővérnek. Tudom, hogy néha felrúgnátok a Holdig.. Nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, köszönöm, hogy elfogadtok olyannak, amilyen vagyok.

Lányok, ha most ezt olvassátok, szeretném veletek tudatni, hálás vagyok értetek. Köszönöm Nektek, hogy az életem részei vagytok. Nagyon szeretlek benneteket és nagyon büszke vagyok rátok, amiért az Élet nagy próbáit kiálljátok, és sosem adtok fel semmit. Büszke vagyok rátok, mert csodálatos Testvéreim vagytok

Köszönöm, hogy vagytok nekem! Szeretlek benneteket úgy, ahogy vagytok, azért akik vagytok!