Ez történt a héten: A parlament elfogadta a pedofilellenes törvényt. Ebben a melegeket, transzneműeket megbélyegző paragrafus is szerepel. Azt is rögzíti, hogy tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni olyan tartalmat, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is. A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat.
Ez alapján, ha bármely magyar tévécsatorna bemutatja például a Jóbarátok című filmsorozat első részét, már számíthat a médiahatóság büntetésére, mert abban egy leszbikus pár egyik tagja szül gyermeket, ami alkalmas lehet a homoszexualitás népszerűsítésére – mondta Szekeres Zsolt. A törvény szerint szexuális felvilágosítást ezek után az iskolákban egy még meg nem nevezett állami szerv által jóváhagyott szervezetek végezhetnek majd. (…) Forrás: Népszava : https://nepszava.hu/3123147_elfogadtak-a-pedofil-torvenyt-sotet-kor-jon-a-kozoktatasban

Én Istentől is elvárom, hogy legyen intelligensebb és érzelmileg is intelligensebb nálam, s aki ilyen kiterjedt világegyetemet tudott teremteni a végeláthatatlan és megismerhetetlen univerzummal, egyetlen hópehely komplexitásán túl a gravitáción, megannyi összetett jelenségen át, annak a Létezőnek bizony elég komplexnek és intelligensnek kell lennie. Olyannak, akinél nincsenek véletlenek, nincs hiba a mátrixban, amely Létező nem véletlenül hozta létre a színeinket, a sokféleségünket és azt, hogy sokféleképpen tudunk szeretni is, az állatvilág seregnyi faján túl egészen az emberig. Talán valóban azért vagyunk ilyen sokfélék, hogy fejlődjünk érzelmileg is, elfogadásban is, és kilyukadjunk egyszer csak végre például ott, hogy az a szeretet, ami másoknak nem árt; nem kényszerít, nem erőszakol, nem bántalmaz, amely két entitás szabad akaratából jön létre, arról szól lényegében ez a létezés.

A vezetőimmel is így vagyok, az országot vezető politikusaimmal, akiket elvileg én is (és még megannyi tiltakozó is) fizet, meg pláne. Legyenek nálam érzelmileg is intelligensebbek, ne egyszerűsítsenek, egy erőszakoskodó bűnözőt ne vegyenek egy kalap alá azzal a személlyel, aki szíve összes szeretetével szeret egy másik embert, csak éppen máshogy, úgy ahogyan bizonyos kedves politikusaink (tisztelet a kivételnek) talán nincsenek eléggé érzékenyítve ahhoz, hogy mindezt megérthessék.

Én, személy szerint, elvárnám továbbá azt a minimumot is, hogy ne keltsenek gyűlöletet a vezetőim, hiszen viszályból van elég emberek között, történelmünk is ezt bizonyítja, például egy olyan leegyszerűsített, elállatiasodott (elnézést, az állatok ennél jobbak) gondolatsor miatt, mint ki a felsőbbrendűbb ezen a földön, s ki az alsóbbrendű.

Itt vagyunk a 21. században és a homoszexuálisokat korlátozó törvényt tényleg a pedofília ellenes törvényben kell keresni (mert van mit!). Mintha fognánk mondjuk a Mocsári szarvast  (az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, ezen belül a szarvasfélék családjába és a szarvasformák alcsaládjába tartozó faj) és betennénk a növényhatározóba, legalább akkora képzavar ez, s még egyszerűsítésnek sem tudom mondani, mert ilyen távlatokban a homoszexualitást és a pedofíliát egyszerűsíteni képtelenség, egy csekély empátiával rendelkező lény, csak tátja a száját, értetlenül. Hogy került egyik a másik alá? Mi köze egyiknek a másikhoz?

Még ha általánosítani szeretnék is, ami szintén nem szokásom, mert minden embernek jár az egyéni véleményezés, akkor sem teszem egyiket a másik alá.

Önkéntes lelkisegély-szolgálatos ügyelőként is, számtalan meleg, homoszexuális és leszbikus történetet, embert ismerek, aki legalább egyszer megpróbálta magát megölni. Érzelmileg a legtöbbnek elég nagy teher ráismernie és bevallania kezdetben saját magának, később a családnak, majd a társadalomnak, hogy a saját neméhez vonzódik. A másság egész életre megbélyegez (például azért, mert a vezetőink gyűlöletet keltenek a tolerancia hirdetése helyett), ennek ellenére vannak bátrak, akik, ha már azt érzik szívükben, hogy az „átlagtól”, a többségtől eltérően szeretnek, inkább felvállalják, megélik, választják, mintsem egy hazug kapcsolatban legyenek rosszul saját maguk előtt is, minden egyes nap. Inkább, mint egy rossz, boldogtalan, szeretethiányos, viszályokkal teli házasságban, beállva a sorba, az önáltatásba, gyarapítva hazugságok végtelen sorát, közös életet kezdjenek egy ellenkező neművel, neveljenek egy következő, sérült generációt.

Rengeteg meleget ismerek, akiknek a médiában másságukat felvállaló hírességek, visszaadják az utolsó reménysugarat, beléjük tudnak kapaszkodni. És egy sem lett miattuk, általuk más, meleg. Már régen mások voltak, másként gondolkoztak saját magukról és ezek az emberek, ezek a minták, irodalmak, filmek, megmentették őket az öngyilkosság széléről, erőt adtak nekik, hogy igazabbak, őszintébbek lehessenek saját magukhoz, környezetükhöz, a társadalmukhoz.

Írom egyszerűbben: gyermekkoromban is tudtam arról, hogy létezik csoki ízesítésű fagylalt, a csokit mégis mindig táblában preferáltam, ha fagylaltról volt szó, maradtam a gyümölcsösnél. Nem éreztem magam butának, felvilágosulatlannak, tudásomban korlátoltnak azáltal, hogy tabuként kezelték előttem a csokoládéfagylalt létezését, és önmagam által, e tudással felvértezve választottam és választom azóta is, fagylaltból a gyümölcsöset, csokiból a táblásat.

Számos homoszexuális előtt ott van a hetero példa, az ’igazi’ női, férfi szerep, a szívük mégis valami mást súg. S ha bárki is azt gondolja, hogy attól, hogy a gyermek olvas homoszexuális irodalmat, nem cenzúrázzák ki az ilyen részeket a felvilágosító órákból, filmekből, sorozatokból, reklámokból, máris nagyobb eséllyel lesz homoszexuális, az nagyon leegyszerűsíti ezt a világegyetemet és nem képes olyan komplexitásban gondolkodni, mint amilyen komplex gondolkozást megérdemelne bármilyen vezetői poszt bárhol e földkerekségen, egy ország vezetése pedig mindenképp.

A legtöbben, mi, emberek, kamaszkorunkban, azaz tizenöt- tizenhét évesen ébredünk rá szexualitásunkra, ennek ellenére, eddig is nagyon sokan voltak, akik például negyven év felett ébredtek rá arra, hogy nem az ellenkező nemet szeretik. Az, hogy tizennyolc év alatt tabu téma lesz a nemi identitás, a homoszexualitás, csak arra jó, hogy több elkeseredett ember nő fel, aki nem találja helyét ebben a világban, s ha nem is öli meg magát, majd a válások számát gyarapítja, mert talán szintén csak jóval később ébred rá arra, hogy ő hogyan is szeret és ezzel nincs egyedül a világban. Arra, hogy legyen bátorsága megtenni önmagáért, egy igazabb társadalomért azt, hogy felvállalja önmagát. Mert vannak bátrak, akik így teszik, s ők boldogabbak. Önazonosan. Még a törvény és döntéshozók egyértelmű elutasítása ellenére is.

Mindennél nagyobb baj az, hogy ha meg lehet tenni, hogy a pedofília alá soroljuk a homoszexualitást, akkor mennyi mindent meg lehet még tenni, mert engedjük, mert azok szava, akik ezt nem így gondolják (és vannak nagyon sokan) nem számít egyáltalán már semmit.

Feltételezem a legjobbat, mert gyárilag így lettem eszkábálva. Feltételezem, hogy nem politikai fogás volt az emberi jogok leigázása, a megalázás, ahogyan a homoszexualitást és a pedofíliát egy törvény alá vették. Feltételezem, hogy nem szándékos gyűlöletkeltés volt mindez, és a kormányunk, akit a többség megszavazott, nem egymásnak akarja uszítani az embereket szándékosan, miközben egynéhány csoportot eltipor és megszégyenít. Feltételezzük, hogy a kormánynak is csak a szeretéssel vannak problémái, de a kormány, és bizonyos képviselők, ellentétben a meleg emberekkel, tényleg rosszul szeretnek.

Ugyanis, lehet, hogy túlszeret a kormány és bizonyos döntéshozóink?

Mint egy anya, aki annak érdekében, hogy ne essen bántódása porontyának, alig akarja elengedni bárhová. Mint Szabó Magda főhőse, Emerenc, az Ajtó című regényben a macskáival, akik be vannak zárva, de „legalább élnek”.
Macskák esetében ez talán megfelel az elenyésző életminőségnek, emberek esetében aligha. Ha gyermekkorban nem tudok arról, hogy milyen sokszínű a világ, ha nem kapok esélyt arra, hogy ha úgy alakul, tudjam, hogy nem vagyok egyedül a világban, ha nem nevelnek arra, hogy toleráljam a másságot, érzelmi analfabéta leszek, olyan, aki a pedofíliával egy kalap alá veszi a homoszexualitást, olyan, aki megaláz, háborút szít emberek között, mert hatalmában áll. Mert megteheti. Mert fogalma sincs, mert a kormányunk érzelmi intelligenciáját nem kérte számon senki, és a politikában ez a fogalom aligha van a köztudatban. Mármint az, hogy a politikusaink igenis legyenek érzelmileg intelligensek, kellőképpen felvilágosultak, és Mocsári szarvast ne akarják a növényhatározóba helyezni, ne keltsenek már gyűlöletet, ne bélyegezzenek meg ilyen irreális módon és ne cenzúrázzanak médiumokon, véleményeken túl most már definíciókat, jelenségeket, érzelmeket is.

Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős, –

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,

mikor ki szót emelt, az bújhatott,

s rághatta szégyenében ökleit, –

az ország megvadult s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,

mikor gyermeknek átok volt az anyja,

s az asszony boldog volt, ha elvetélt,

az élő irígylé a férges síri holtat,

míg habzott asztalán a sűrü méregoldat.

. . . . .

Oly korban éltem én e földön,

mikor a költő is csak hallgatott,

és várta, hogy talán megszólal ujra –

mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –

a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

. . . . .