A jelenség, amikor ellenségből barát lesz
Akármi is motoszkál emberek között; legyen az a sors, egy energia, a Gondviselés, egy Erő, vagy pusztán a semmi, többször rajtakapható fanyar humorérzékén. Például akkor is, amikor emberi viszonyulások, korábbi szélsőséges tapasztalatok valakivel kapcsolatban, egyik pillanatról a másikra változnak meg. Mert megtörténhet-e például az, hogy unszimpátia vonzalommá, ellenségeskedés barátsággá, nézeteltérés mély egybecsengéssé változik, szinte egyik pillanatról a másikra; mintha mindössze egy délibáb lett volna a korábbi vélemény valakivel szemben?
Megtörténhet, hogy az, aki korábban mély ellenérzéseket váltott ki belőled, és azt gondoltad, soha többet nem szeretnél vele összefutni sehol, egyik napról a másikra életed, gondolataid centrumává válik. Ott állsz megrökönyödve, egyik szemed sír, a másik nevet. Nevet, mert nem lehetett a korábbi tapasztalás sem mindössze félreértés. Az ott és akkor legalább annyira igaz volt, mint amennyire igaz az összes jó érzés, ami most támadt fel benned, mint a forgószél.
És sír, mert már tudod; hogy az az idő, ami háborúskodással, a másik személy elkerülésével telt, telhetett volna békében, együttlétben is.
Eltékozolt időnek érezném az ilyesféle időszakot, ha nem tudnám, hogy a létezésben minden olyan hátborzongatóan alaposan kiépített és szervezett.
Mi fordítja meg az ilyen rendeltetésű kapcsolódásokat? Mi az, ami képes úgy hatni, mintha kifordítaná az emberi jellemeket, érzéseket saját magukból? Mi az, és miért teszi, ami az undort, az ellenszenvet, egyik pillanatról a másikra képes olyan szintű ragaszkodássá és hódolattá változtatni, amely erővel hegyeket is el lehet mozdítani állóhelyükből?
Eltekintve attól, hogy mi, a létezés értelméről és céljáról nem sokat tudó halandói lények talán ki vagyunk téve egy megfontolt, bölcs és jóakaratú felsőbb szándéknak, ha saját szándékunk van a másik ember szelíd megértésére, az igaz békére, végső soron csak a jó párbeszéden múlna vonzalmunk, vagy ellenszenvünk tárgya?
Sok múlik saját jóakaratunkon, szándékunkon és a jó, igazán mély kommunikáción. De csak ezen múlna, hogy ki világunk Angyala és Ördöge? Csak ezen múlna, amikor az Ördög Angyallá, az Angyal hirtelen Ördöggé változik világunkban?
Rengeteg a kétség ebben.
És túlontúl bizarr, amikor valami ilyesmivel szeretné felhívni a figyelmet az adott emberre, a jelenségre, az ilyesfajta csodákra emberek között.
Túl azon, hogy az ellenséget okos döntésnek tartjuk, mi emberek, magunkhoz közel tartani. Ennek a fentebb említett jelenségnek semmi köze se ehhez, se rafináltsághoz, se logikához, se semmihez, ami fondorlatos. Valódi fordulatokról és igazabb érzésekről szól ez.
