Megtörtént-e? Hiszem-e? Hiszem-e, hogy Valaki egyszer meghalt a bűneinkért, majd feltámadt és azóta is reményt, vigaszt nyújt az embereknek a mindennapokban?
Hiszem, vagy sem. Ha másban is hiszek, és ha Te is így teszed. Teljesen rendben van. A hit magánügy. Az is, ha valaki nem hisz semmiben sem. Én mondjuk szeretek róla beszélni, szeretem megkérdezni erről azt, aki nekem fontos. Olyan fontos témának tartom ezt egy embert illetően, mint hogy milyen gyerekkora volt, melyek voltak életének fontosabb állomásai, amik meghatározták a jellemét, azt a személyt, aki ma előttem áll.
Akármiben hisz, befogadom az Istenét és még a pogányságával együtt is vígan elélek. Hitétől nem függ számomra az embersége, a jelleme. Mindössze a világához enged közelebb azzal, hogy Istene létezéséről, vagy nem létezéséről beszélünk.
Ha ő úgy erős, boldog és úgy él teljes életet, hogy maximum önmagában hisz? Szerintem Istennek is az a fontos, hogy boldog legyen. Fontosabb, mint hogy benne higgyenek.
Mi több, az összes Isten létezhet ebben a galaxisban azok közül, amiben legalább egy ember hisz. Én így gondolom.
Mert ha létezik egy nálunk jóval intelligensebb Gondviselés, olyannak kell lennie, ami minden ember, még a legkisebb ember gondolatait, vágyait, és elképzeléseit is egyenrangúnak tartja Mindenkiével.
Szerintem Ő csak jóindulatokban gondolkodik. 

A legtöbbünknek egyébként semmilyen bűnnek nevezett húzása nincs egész életében. Olyan van, hogy rosszul szeretünk, hogy élni próbálunk, és közben ügyetlenkedünk, hogy bukdácsolunk a halandóságunkban; füllentünk, rossz megoldást választunk, félreértünk, nem tudunk kommunikálni, beszólunk, hogy nagyon fáj és ezért a pillanat hevében nem azt tesszük, amit később tennénk. Urambocsá; hazudunk. De azért a legtöbben nem ölünk meg embert, nem kínzunk állatot, nem erőszakolunk. És hogy az utóbb említett csoportot illetően melyik Isten elé járulnak az elkövetők, hogy erről ki mit gondol, melyik Istennel kel fel mindennap, vele kel-e, kihez fohászkodik, fohászkodik-e, az csak azért érdekes, hogy a gondolatairól, az általa ismert világról többet ismerjek.

A legtöbben nem vagyunk bűnösök semmiben sem. Én sem. Ha létezett Jézus Krisztus évezredekkel ezelőtt, ma már lehet, keresztre sem feszítenénk. Lehet, hogy ezúttal a föld azon oldalán élők egyengetnék sorsának végkifejletét, ahol nem ilyen barbár módon intézik el az emberek azt, ha valamiben nem értenek egyet.
Ma már lehet, csak több ezer ízléstelen komment érkezne egy poszt alá, melyek hitét, nézeteit és azt kívánják lejáratni, amit magáról és az Élet mögött rejtőző misztikumról állít.
Talán trágárul elküldenék egy páran a pokolba. De nem végeznék érte ki.
De hát. Attól még, hogy egy jó páran nem intelligensek, nem szofisztikáltak, bűnösök még nem lesznek.

Mindazonáltal fentről tervezett, elgondolt lépés volt annak idején a végkifejlet is. Az Ő akarata. Ennek tudatában megkérdőjelezhető az akkori emberek bűnössége is ebben a kérdésben.

2021-ben, mindenesetre, halálának és feltámadásának üzenete, még mindig reményt ad. Nekem személy szerint a napsütötte tavaszt is; az ezerféle nyíló virágokat, a zöld környezetet az udvaromon, a kis kertemben éneklő madarak szólamát.
Korábban voltam már csendben, megemlékeztem a járvány miatt tömegesen eltávozókról, akik mind-mind személyes Isteneik elé járulnak ezekben a napokban. Felszabadultan. Megemlékeztem és emlékezem azokról, akiknek felszabadulni kicsit nehezebb, mert itt maradtak a földön, a hiánnyal és fájdalommal a szívükben. Akik legszívesebben csak beleordítanák az égbe éjjel-nappal a kérdést; Miért?
Gondoltam és gondolok azokra is, akiknek az élet, a megélhetés, a mentális kitartás ezekben a napokban nehezebb.
Arctalan tömegek néznek vissza rám, s szívből jövő jókívánságaimat csak pár írott szóval tudom tolmácsolni. A mindennapokban pedig igyekszem kedves lenni. Kedvesebbnek lenni még a szokásosnál is. A kedvesség egyébként is kulcsponti háborúzó, félreértett, küzdő emberek között. Manapság pedig szerintem már létszükséglet.
Mint ahogyan a felesleges drámák ideje is lejárt. Hiszen úgy kaparjuk a falat egy-egy napsütötte boldogság töredék után.

Jelenleg hát ünneplem azokat, akik felépültek! Akik itt vannak. Akik kitartanak. Akik megpróbálnak kitartani, boldogulni. Akik küzdenek, harcolnak. Kívánom mindannyiunknak, hogy sikerüljön ezekben a napokban, mindarról, ami manapság történik, azzal az Istennel beszélgetnünk, akiben hiszünk. Ha egyikben sem hiszünk, akkor legyünk teljes szívből boldogok Isten nélkül.
Kikapcsolom a gépem. Csak minimálisan vagyok az online térben. Vár a végre virágzó anyatermészet. És a kis kertem.
Élvezem, hogy rám süt a napfény, vagy ha úgy szeretné, rám esik az eső. Hallgatom, vajon miről énekelnek a madarak. Meglátogatom azokat, akiket szeretek. Maszkban közlekedem és maszkban szeretek, hogy legyen még lehetőségem sokáig tenni ugyanezt.

Én az elővigyázatosságban is hiszek.
A szeretetben és az emberekben pedig mindig hittem. Ha néha esetlenek is.
Most mosolygok az esetlenségen, botlásokon, tévesztéseken.
Boldog vagyok, hogy lényemmel boldoggá tudom tenni a környezetemet. Valamennyiünk jelenléte és élete boldoggá tesz ezen a földön legalább egy embert. És ennek tudata, már nem is olyan apró töredék azon a bizonyos falon.
Legyünk azokkal, ahol a boldogságunk, puszta lényünk miatt kölcsönös. Legyünk hálásak azért, ha ezt megtehetjük.
Én ebben az évben is így ünneplem ezt az ünnepet.
Ez nem változott.
Az igen, hogy nem lehetek együtt mindegyikkel közülük.