A találkozásaink adják életünk zamatát, irányát és értelmét is. Közöttük pedig, ott vannak azok a találkozások is, melyek legyenek akár szerelmiek, barátiak, vagy tanító jellegűek, mintha valahonnan folytatódnának; a két lélek közti beszélgetés, majdhogynem az első időktől kezdve olyan, mint egyfajta hazaérkezés, és ezt mind a két fél kölcsönösen érzi. Az igazi találkozás olyan, hogy automatikusan téged néz, amint egy helyiségbe kerülsz vele, akiről nem tudod elfordítani a tekinteted, és képtelen vagy nem keresni vele a beszélgetés lehetőségét, mert az erre ideális helyzetek, szavak és gondolatok, mint csapból az ivóvíz, amikor ráfordítják a nyitásra, úgy indulnak meg. Az ilyen találkozások alkalmával, ha a két ember körül álló kívülállók, akik csak statiszták a nagy eseményhez, résen vannak és éberek a pillanatban, még ők is érezhetik, hogy valami meghatározó történik most, hogy a két lélek egymás életének újabb mérföldköveit teszi le.
Az igazi találkozások ugyan ritkák, majdhogynem mindegyik találkozásainknál fontosabbak. Mert egyszerre igazolják a csodák és a láthatón túli világ szakramentumának létezését.
De mennyire lehet hinni ezeknek a találkozásoknak? Mit szabad bennük, mit kell velük kezdeni, és hogyan nem szabad hozzájuk viszonyulnunk?