Hangos Fogolyán Szellő (Harangi Emese) írások 6, Fényed szerelme (Esszé)

„Az ember nem szerelmes, hanem ő maga a szerelem. És ha valaki a szerelem, akkor más valaki szerelmes – ez viszont az eredmény, nem pedig a forrás. A forrás az, hogy az ember a szerelem.” (Osho)
Ha minden ember, s körülöttünk minden egy energia; akkor a szerelem nevezetű misztérium egy igazabb dimenzióhoz vezető kapocs.
Fénylesz ugyan egy nagyszerű barátságban vagy egy mestertől is. De vakítóan fényleni akkor kezdesz, ha a szerelem elixírjét lélegzed ki-be.
Vakítóan, mert a szemmel mindaddig látható láthatatlan, a láthatatlan pedig láthatóvá változik.
A szerelem és a fény ugyanis mi, magunk vagyunk. Érzelmeinknek ugyan szükségük van alanyra, valakikre, valamikre, amiben manifesztálódhatnak, de ők csak küldöttek. Sorsunk, létezésünk, valódi lényünk emlékeztetői, akik rendszerint azért bukkannak fel életünkben, hogy a földi síkon tartsanak számunkra ismétlő kurzust arról, kik is vagyunk tulajdonképpen.
Az egészben az a leginkább lenyűgöző, hogy mindenki fényforrás és emlékeztető is egyszerre. Életünket így szövi át igaz lényünk; körülöttünk és bennünk rejtőzködve.
A passzus szövege itt található: https://www.nememind1.hu/fenyed-szerelme/

Ha továbbgondolnád az itt olvasottakat, ezt még mindenképpen Neked ajánlom:

Vélemény, hozzászólás?