Kinek mi jut eszébe akkor, ha azt mondom, hogy kettős személyiség? Netán skizofrén, elfajzott, beteg elméjű, vagy szimplán csak bolond?
Elárulom, én jelenleg széthasítottnak érzem magam. Szó szerint. Mint kötélhúzáskor, amit ide-oda rángatnak, megfeszül, hol erre leng, hol arra leng, míg végül el nem szakad. Csak itt jelen esetben nem kötélről, hanem a szívemről van szó.
Nap nap után futom a köröket. Hajtom a kereket. Próbálok itt is megfelelni és ott is. Próbálok jó anya lenni és jó munkaerő. Mindhiába. Valamelyik közül mindig választani kell. Magamat adjam fel, vagy a családomat? Válasszam inkább a munkámat, vagy a gyerekemet? A kettő együtt sajnos nem megy. Mindkettőt szeretem, a családomat is és a munkámat is. Miért kell választanom?
Vannak megértő munkatársaim, akik átérzik nagyjából, hogy min megyek keresztül, és támogatnak abban, hogy valamelyest a kettőt össze tudjam hangolni. Vannak viszont olyanok is, akik csak a felszínt látják. Akik nem értenek meg és akik elítélnek, ha lépéseket teszek, hogy e két területét az életemnek egyensúlyba tudjam hozni. Mert nem dolgozhatok null 24-be, ha a gyerekem anyja akarok lenni, és nem maradhatok itthon vele, ha pénzt akarok keresni és valamiből meg akarunk élni.
Igazságtalan a világ, és én nem tehetek mást, mint hogy hajtom tovább az igát, összeomlok, sírok, majd felkelek és újra a ringbe megyek. Vajon ezúttal kiütéssel végre én nyerek?
