Az agy nagyon érdekes részünk. Legtöbbször azt feltételezzük a szerepéről, hogy tudást fogad be, és ad ki a megfelelő időben. Sokkal több ennél. Képes elhitetni bármit, akár azt, hogy képes vagy bármire, minden akadályt leküzdve, máskor az életedet is tönkre tudja tenni, néha örökre.
Ilyenkor, ha lehúzza a rolót, és nem enged mozdulni a bizonytalanság legmélyebb szintjeiről, akkor nagyon nehéz vele harcot vívni. Egy ideig próbálkozol, majd úgy érzed, hogy magadra maradtál a háborúban is. Alattomosan eltávolítja mellőled azokat, akiknek még egykor fontos voltál. De most őszintén, ki kíváncsi olyan emberre, akinek minden nap van egy adagnyi kínlódása az életben maradásért?!
Nem sok a jelentkező, ugye?
Jobban szeretünk pozitív, örömteli eseményekről, érzésekről hallani. A tudatot ez nem érdekli. Ha egyedül maradsz, hát az a te bajod. Elveszi azt az érzést is, hogy legyen értelme reggel felkelned. Hiszen, azt tárja eléd, hogy semmi új, semmi színes nem történik, maradj az ágyba, nem hiányzol senkinek.
Rossz program fut? Fellázadt ellened az elméd? Vagy kiesett az irányítása a kezedből? Mindegy, hogy mi a vélt, vagy valós indok, a lényeg az, hogy eltávolít mindentől, ami jó lehet. Ha csak nem harcolsz ellene.
Hogyan kell? Rengeteg olyan tanfolyam indult útjára, ami a gondolataid karbantartására, irányítására fókuszál. Ez elég lenne? Dehogy elég. Bár elsajátíthatsz hasznos technikákat, de önmagában ez még nem vezet eredményre.  A lelkednek kell felülkerekedni, és új célokat generálni. Talán így az agy előbb utóbb elhiszi, hogy fel kell oldania a „karantént”.
Mennyit számítana, ha ilyenkor is melletted lenne valaki, aki támogat? Nagyon sokat, de a valóságban erre várhatunk. Akár kapcsolat, akár barátság, amiről szó van, jobban szereti a jót kapni, mint bajlódni a nehézségeiddel. A születésedtől kezdve az utolsó lélegzetig önálló harcot vívsz az élettel. Ha elbuknál, azt is te nyerted, ha újra és újra felállsz, akkor azt is magadnak köszönheted.
Kérdés az, hogy melyiket választod?