Az én történetemet, a mostanit, kicsit messzebbről kezdem.
1967 február 13-án születtem. Mint egy-két éve megtudtam, nem igazán akartak a szüleim. Az anyám terhes maradt velem az apámtól, aki csak a család fenyegetésére vette el anyámat. Így visszagondolva, mai felnőtt fejjel, mindent elszenvedtem, amit egy nem akart, kényszerűségből jött lány megszenvedhet. A szüleimnek még rajtam kívül van három gyermekük. A harmadik terhességtől anyámat eltiltotta az orvos, de csak azért is kihordta, ebből születtek az öcséim. Anyám egész életében mártírkodott, a keserűségét másra vetítette, mert nem mehetett hozzá élete szerelméhez, aki katonatiszt volt, nős és két gyermek apja.

Van egy húgom is. A testvéreimnek mindent szabadott, nekem pedig, mint a legidősebbnek, sokszor vigyáznom kellett rájuk. Apám sokat dolgozott, hogy eltarthasson bennünket. Sosem kért segélyt, mert nagycsaládos, inkább dolgozott…többet, akkoriban ezt fusinak hívták. Igaz, sosem voltak márkás ruháink, de volt ételünk, ruhánk és két évente mentünk a Balatonra nyaralni az üzem nyaralójába. Apám azt mondta, Ő nem él zsíros kenyéren, hogy autója legyen, így az nem volt nekünk. 

Sokáig hibáztattam a szüleimet, hogy nem lehettem tanár. Az egyik öcsém mehetett főiskolára, aztán az első év végén ott is hagyta.

A szüleim sosem tudtak arról, hogy a „baráti” házaspárból, akik közreműködtek abban, hogy apámnak el kellett vennie az anyámat (ők hozták össze őket, ők itatták le a szüleimet stb.) a férfi, amikor kilencéves voltam. a bugyimban nyúlkált. De nem csak az enyémben, mint kiderült, a húgom sem úszta meg. Talán ez is a lelkembe égett. Az Univerzum bocsássa meg, de ezt nekik sosem tudom elfeledni. Kb. harminckilenc évig nem jutott eszembe, addig amíg pár éve a nagynénemmel nem beszélgettem róluk.

Aztán sok mindent megértettem, ebben a legjobb barátnőm, aki egy öreg lélek, segített. Ő az, akire mindig, minden körülmények közt számíthatok.

December 24-én aztán az egyik öcsémnek, aki elkezdte a szüleinket szidni, elkaptam és elsoroltam mi mindent kaptunk. Főleg apánktól. Gerincet, becsületességet, tartást és a maga módján szeretetet. Aztán ezen a napon történt valami, és utána szilveszterig minden este. Úgy éreztem, mintha valami lenne a hajamban, de semmi nem volt. Olyan érzés volt, mintha simogatná valaki a hajamat. Minden este csak egyszer. Aztán amikor elmondtam a barátnőmnek, azt mondta az édesapám simogatja a hajam. Talán így jelezte, hogy tudja, megbocsájtottam és elengedtem minden keserűséget, ami bennem élt. Azóta nem éreztem.

De ez kellett ahhoz, hogy elérkezzem a mai történethez. 

A szeretetéhségem odáig vezetett, hogy mindig mástól vártam azt. Nem szerettem magam, egész a 2019 év végéig.

Arról már írtam, hogy volt egy kapcsolatom, amiről azt gondoltam, lezártam. De nem sikerült. Mindig visszajött és visszaengedtem. A szakításunk után egyszer sem találkoztunk. Sok mindent elhittem, de mindig volt valami, ami zavart. Aztán az év végére valahogy helyrerázódott minden. A 2019 év karma lezáró év volt, talán pont ezért, az utolsó napon nyílt ki teljesen a szemem. Erre az időpontra ért meg bennem minden. Erre az időpontra jutott el a tudatomig, hogy a szakítás előtt fél évvel már ebben a kapcsolatban hárman voltunk. Ő, én és az a bizonyos harmadik, akire azóta is folyamatosan panaszkodik. Akkor, azon a napon sírva ment el, ma már azt hiszem, ezek műkönnyek voltak, amik, amikor kilépett a lakásajtón, elapadtak. Beült az autóba és indult a másikhoz. Azt gondolom, sosem szeretett, volt egy nő az életében, aki okos volt, segített, aki saját maga és az igényei elé helyezte Őt. Olyan, aki nem csúfolta a betegsége miatt, aki nem nevetett rajta. Volt egy nő, akinek nemcsak Ő létezett, hanem a vele élő édesanyja, volt egy olyan nő, aki segített, nem csak rajta, hanem az anyukáján is. A család többi tagját sosem ismertette meg velem, mégis az ősszel megismertem a nővérét.

Az elmúlt másfél év alatt, ennyi telt el a szakítás után, folyamatosan panaszkodott. A közösségi oldalon sosem mert írni, mert nem lehetett sokáig fent. Egy másik helyen írt. Naponta jöttek az sms-ek és mentek is. Olyannyira, hogy az elmúlt hónapban oda-vissza mindkettőnknek fejenként 1000-1050 sms-e lett. Amikor egy számlánk volt, akkor az új barátnőnek ment az sms, ami havonta 900-1000 db volt. Amig mi együtt voltunk, ott volt a közösségi oldal, ott irtunk, vagy telefonbeszélgetések voltak. Amikor elment, azt mondta, a másiknak kicsik az igényei. Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet ez. Azt gondolom, aki kint dolgozik Ausztriába, annak nem kicsik az igényei. Én itt dolgozom, megszakítás nélküli munkarendben, nekem nagyok. Aztán rájöttem, tényleg nagyok az igényeim, mert szeretetet, hűséget és bizalmat szeretnék. Ha ezek nagy igények, akkor tényleg nagyok az igényeim.

Az elmúlt hónap másról sem szólt, mint a panaszkodásról. Hogy nem szabad, hogy korlátozza, hogy féltékeny. Elmar mellőle mindenkit, mégis a közösségi oldalon mennek a szivecskék és a „szeretlek nagyon édesem” szövegek.

Nem az bánt, hogy nekem a négy évben ilyet nem lehetett, hanem az hogy amikor pár napja a hölgy (és finom vagyok) megpróbált belém állni, azt mondta, megvédett. Amikor megkérdeztem mivel, erre az volt a válasz, hogy Téged négy éve ismerlek. Ott, akkor valami megszakadt. Hat éve ismer, és letagadott, hisz a barátnője és valahol a társa is voltam.

Ilyenkor megfordul a fejemben, hogy egyáltalán tudott-e rólam bárki is? Szerinte igen, szerintem nem, mert szégyellt engem. Pedig azt gondolom, semmi szégyellnivaló nincs rajtam. Okos, intelligens nő vagyok. Igaz, az életben elszenvedett nehézségek miatt sok a tüském, de ha valaki is venné a fáradságot, akkor láthatná, hogy rengeteg bennem a szeretet, az utolsómat is odaadom bárkinek, akit ismerek és tudom, bajban van.

A barátnőm is nagyon kevés embert enged magához közel. Sokszor hiszik azt az emberek, hogy szereti őket, de ez csak illúzió. Én azon kevesek közé tartozom, akiket szeret. Sokszor mondja el nekem, hogy ilyen érzékeny és szeretnivaló emberrel még nem találkozott. 

Visszatérve a történetre, sokszor kaptam rajta azon, hogy hazudik nekem. Lebukott úgy, hogy nem tudta miből jöttem rá, hogy nem mond igazat, de ilyenkor is hárított egészen addig, míg a fejére nem olvastam mindent. December 30-án és 31-én aztán kibukott belőlem az elmúlt évek minden fájdalma, minden, ami felgyülemlett bennem… Mindez azok után, hogy folyamatosan azt éreztem, hogy pótlék vagyok, hogy addig vagyok jó, míg dolgozik, délután már nem. Hogy engem csak akkor talál meg, ha valami nem sikerül, ha gondjai vannak. 30-án is azért irt, mert befizette a telefonszámláját, majd egy hét múlva újra kérték a befizetést, és hogy ő most mit tegyen. A barátnőnek nem lehet szólni, mert ha megteszi, akkor kiderül mennyi a számlája, és ellenőrizni fogja a hívásait és az sms-eket. Mikor megpróbáltam felhívni, kiderült, hogy december 24-e után, mikor boldog névnapot kívánt és megígérte többet fog hívni, merő véletlenségből tiltólistára kerültem.

Anno másfél éve higgadtan, intelligensen, hiszti nélkül engedtem el. Akkor azt mondta, nem szerettem. De azt csak most mondtam el, hogy összeomlottam és a barátnőm, aki aznap nem tudott eljönni, órákon keresztül próbált vigasztalni másnap. Napokon és heteken keresztül küszködtem a fájdalmammal. Ezek mellett a volt férjemmel bíróságra jártam és ügyvédhez. Nem volt egyszerű, és emellett dolgoztam, helyt kellett állnom ott is.

30-n töröltem a közösségi oldalról. Szilveszter napján újra írt, de nagyon felhúztam magam, és megmondtam, tegye a jókívánságait a párnája alá, meg annak mondja.  Pár óra múlva újra panaszkodott milyen rossz és ramaty kapcsolatban van, mert elmar mellőle mindenkit a hölgy.

Pár hete kaptam egy Csernus Imre könyvet, Egy életed van címmel. Elolvastam és még el fogom olvasni nagyon sokszor. Sok minden van benne, ami bennem is meg volt, de így nem tudtam volna megfogalmazni. Neki is elmondtam, a döntés szabadsága az övé. Marad, mert jó a kalitka.

Szilveszterkor a barátnőmmel beszélgetve, elmondtam neki azt, amit a pasinak, hogy számára 2019. december 31-én éjfélkor meghal az Évike. Ő nem hitte és hiszi el, azóta is írogat. Barátnőm szerint, ha tiltom, akkor nincs kísértés, akkor hogy tudom meg magamról, hogy ellen tudok állni. Így a mai nap bejelöltem, amit vissza is igazolt és a ebben a „nagyon rossz ramaty kapcsolatban”, a hölgy, már 30-n boldog új évet kívánt az édesnek, amit az az ember aki panaszkodott, szívecskékkel és nagyon szeretlek édessel, meg is köszönt. Ha ez nem volt elég, akkor semmi se.

.Ma azt gondolom, és azt érzem, a 2020-as év az én évem lesz. Boldog leszek, hisz szeretni kezdem magam, pont ezért vetettem véget ennek. Van, aki szeret, vannak, akik szeretnek. Azt is érzem, hogy ebben az évben eljön az IGAZ szerelem, mert bármilyen furcsa igaz szerelemmel még nem találkoztam. Olyannal, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.

Az utóbbi időben vettem fel az Evica nevet. Akik szeretnek, Évikének hívnak, ezért halt meg számára az Évike, hisz sosem szeretett, ma már ezt gondolom. Azt is, hogy nincs visszaút. Írhat, nem válaszolok. Ma már egy lett a sok közül. Végignézheti, ahogyan boldogan élek nélküle és azt is, ha eljön az IGAZ szerelem…mert eljön. 🙂