Sokan gyermekükkel vagy mással történteket mesélnek el, ha azt kérdezem, mi jut eszükbe a karácsonyról, nagyon kevesen beszélnek magukról. Én egy kicsit önző leszek és egy velem történt esetet írok most le. Egy csodát, ami azt is megmutatta nekem, hogy van „valaki” aki figyel, mellettem van, és aki segít, ha bajban vagyok.

Fiatalon hagytam el a szülői házat. Vidékre költöztem, de az egyik évben egyedül töltöttem volna a karácsonyt, mert nem volt velem a párom. Gondoltam egyet és szó nélkül, meglepetésként haza állítottam. Gondoltam a szüleim örülni fognak nekem. Az öröm ott is volt a szemükben a meglepetés mellett, de úgy gondolták, hogy mivel ketten vannak már minek állítsanak karácsonyfát. Nem is vettek fenyőt. Bár akkor még a bátyáim is a szüleimmel laktak, sehogy nem volt ez fontos senkinek, csak nekem. Ekkor már december 24. kora délutánja volt (abban az időben az üzletek és a faárusok sokáig voltak nyitva). Azon morfondíroztam milyen a karácsonyi ünnep fa nélkül, ezért mondtam apukámnak menjünk el és veszek én egy fát. Pesten a belvárosban abban az időben (1970-es évek közepe) nagyon sok helyen árultak fenyőt.  Nagyon sok időt töltöttünk az utcán már ránk is sötétedett, mire a környék összes faárudáját bejártuk, de nem volt fa sehol. Mindenhol eladták a fenyőfákat. Sírva mentem haza és sírva aludtam el…Egyszer csak éjszaka nagy sürgés- forgásra ébredtem fel. Mindenki a családból egy fenyőfát díszített. Már majdnem készen voltak. Nem értettem az egészet. Szüleim nekem soha nem hazudtak! Mi történt? Édesanyám házfelügyelő volt, s mikor éjszaka ment a kapukat zárni, ott volt az egyik kapualjban ez a fenyő. Szépen összekötözve állt egy kuka mellett arra várva, hogy valaki haza vigye és felöltöztesse. Anyukám felhozta és úgy gondolta meglep vele. Ha reggel felébredek ott legyen a fa teljes pompájában. A meglepetés sikerült, csak zokogni tudtam az örömtől.

Ez volt a történetem, amit azóta sem feledek, azokat a boldog könnyeket. Úgy gondolom, ennél szebb ajándékot még soha nem kaptam!