Lehetőségem nyílt egy utazásra. Egyiptom, a fáraók földje. Egy hétvége állt rendelkezésemre dönteni, hogy megyek vagy nem. Belevágtam. Aztán elkezdtem berezelni, hogy repülni fogok (még sosem ültem repülőn), messze leszek, mennyibe fog kerülni…stb. Ahogy közeledett az idő, egyre többet gondoltam rá. Gyerekkorom óta valami mindig is vonzott a helyben; piramisok, hatalmas templomok, az egész misztérium, ami körülveszi. Látni fogom, ott leszek, megérinthetem. Közben virtuálisan megismerhettem pár utazótársamat, hamar kiderült, hogy érdekes társaság lesz, 17 fő, akikkel beneveztünk egy spirituális utazásra.

Eljött a nagy nap. Első találkozások. Mivel ez egy baráti társaságból indult, sokan ismerték egymást, nekem is volt két barátnőm, az egyikük invitált meg. Egy utazás során nagyon fontos a társaság. Nem vonhatod ki magad belőle, mert része vagy. Igaz mindenki más céllal érkezik, mégis a vezérfonál ugyanaz. Ahogy kiderült, hogy teljesen új nekem a reptéri forgatag (melyik sor, hová áll, csomag lead, kapu után kapu, útlevél, átvizsgál…) hamar szárnyaik alá vettek a rutinosak. Aztán amúgy minden simán ment.

Repülés…felszállás? Sosem fogom megszeretni. A felhőkre lenézni? Valami különös csoda. Naplemente a felhők felett? Gyönyörű. Leszállás Kairóban? Tűrhető. Kiszállás, 34 fok? Na, az nem volt semmi, amikor megütött a sivatagi meleg.

Másnap elkezdődött életem eddigi legkülönlegesebb hete. Két helyi idegenvezetőnk volt, akiket nagyon megkedveltem. Nagyon sokat adtak nekünk, nem csak a történelemből, hanem gondolkodásból, érzésből.  A körülményekre azt hiszem, nem lehet felkészülni. Igaz, hogy a világ egyik legnagyobb turisztikai célpontja, azonban nem tudtam eldönteni, hogy az emberek igénytelenek vagy szegények, vagy mindkettő. Ezt leírni nem tudom, látni kell az utcát…teve, sok autó, vizibivaly, sok autó, kecskék, csacsik, sok autó, lovaskocsi…és szemét, szemét és szemét. Ezzel együtt kell megérezni a hely szellemét.

A piramisok…Gíza. Sosem gondoltam volna, hogy eljutok ide, ott fogok állni és felnézni és feltenni a kérdést: „mégis hogyan csinálták???” Be is mentem. Szűk lejárat, meleg, aztán egy nagy kamra és meleg. És nincs más benne, mint egy szarkofág. Semmi díszítés, csak a precíz gránit falak. A csapat spirituális jellege hamar előjött. Ők éreztek, én meg néztem őket és próbáltam megérteni. Én például nem éreztem késztetést, hogy belefeküdjek a szarkofágba. Szóval azt hiszem én nagyon messziről indultam neki ennek a spiritualitásnak. Aztán a második piramisban valami elkezdődött. Körbe álltunk, egymás kezét megfogva. Az egyik hölgy pedig elkezdett énekelni. Ajajj gondoltam, aztán…a dal egy magyar dal volt, sajnos nem tudom mi az. A szövege, a dallama egyből megfogott. Egy egyszerű dal, de ott abban a pillanatban hihetetlen érzés volt. A semmiből beugrott, hogy itt valami kapcsolat van. A dalt még 2 másik piramisban (Dashur-ban) elénekelte a hölgy, de utolsónál már én is dúdoltam, mert ez jött belőlem.

Gíza és a piramisok után újabb repülés következett Luxorba. Királyok és királynők völgye, Dendera, Abydos. Életemben először láttam testközelből hieroglifákat. A jelenetek a falakon, a színek. A templomok hatalmasak, az oszlopok mellett eltörpülsz, egész pici vagy…nem csak testben, hanem szellemben is. Minden sírnak, minden templomnak és szentélynek más volt a kisugárzása. De ami a közös bennük, az az idő, a nagyság és az energetika. Próbáltam figyelni és érezni. Ha az ember nem hisz ezekben a dolgokban, akkor is éreznie kell a hely mondanivalóját, nevezzük bárminek is azt. Mindenhol meleg van, az oszlopok sem hidegek, megérintettem és meleg volt. A vezetőinktől annyi infó jött folyamatosan, aminek a felét sem tudtam befogadni és megjegyezni. Az egy hét számomra kettőnek tűnt. Sűrű volt a program minden nap, így az idő repült, ugyanakkor mintha megállt volna. Volt egy különleges programunk is. Ellátogattunk egy szufi mesterhez. Ő gyógyítással foglalkozik, test, szellem és lélek gyógyítással. Ősi tudás. Gyógynövények, fűszerek, olajok illata fogad az üzletében. A mester egy vidám, annyira szimpatikus ember, hogy már attól elsírtam magam. Igen, ott sok terhet letettem. Mindegyikünket részesített egy rövid kezelésben, ami egy olajos fej, kéz, láb masszázst jelent.  Azt monda, ha valakin azt érzi, hogy ellenáll, nem természetesen viselkedik, abbahagyja. Aminek jönni kell, jöjjön, mondta. Ennek eredményeként én többször is elsírtam magam…kaptam útravalót tőle, jelenleg is dolgozom magamon. 🙂

Életem útja lett…

Hazatérés…Vissza a valóságba. Azt hiszem az út második része itthon kezdődött el. Mint egy hullámvasút, olyan volt ez a pár hét. Hihetetlen energiával érkeztem haza, pörögtem, sütött a tenyerem. Úgy éreztem, egy nagy részem ott maradt, nem jött haza. Napokig hiányzott az egész kintlét. A meleg, az olajok illata, az újabb és újabb helyek varázsa.  Mivel sikerült hazafelé a repülőn megfáznom, így amíg betegen otthon lábadoztam, tovább próbáltam utazni. Sok dokumentumfilmet megnéztem Egyiptommal kapcsolatosan, ilyen és olyan nézeteket hallgattam meg és közben egy nagy zavar keletkezett bennem. Csak jöttek a kérdések. Egyrészt magával az úttal kapcsolatban, a társaságban szerzett spirituális tapasztalatokkal kapcsolatban, a történelemmel, a vallással kapcsolatban. Az egész történet olyan, mintha fogtak volna engem, aki elvan a langyos vízben, és bedobtak volna a jéghideg végtelen tengerbe. Felébredtem egy létből, amiben eddig voltam és csak annyit tudok, hogy valami megváltozott és elkezdődött bennem. Például az egyik legfontosabb, hogy merjek utazni, kilépni a komfortzónából. Nyissak és fejlődjek. Megvan bennem a hozzávaló, ezért élnem kell a lehetőséggel.

Nagyszerű utazás volt, minden szempontból. Azt kívánom, bárcsak mindenkinek lenne egy ilyen élete utazása, mert amint kimozdulunk a megszokott kis világunkból egyből megérezzük a kapcsolódásokat.

Köszönöm!