Gyönyörű dolgot éltünk át, a völgy őrzi a titkunkat. Mégis borzasztóan rosszul éreztem magam. Egyikünk sem így tervezte azt a napot. Hazafelé nem engedted, hogy ne veled menjek, velem akartál maradni az utolsó közös utcáig. Mikor hazaértél, azonnal írtál, jól vagyok- e, minden rendben van-e velem, hazaértem- e már. Néhány nap telt el, próbáltunk nem beszélni arról, ami történt. Próbáltunk, de nem tudtunk nem gondolni rá, az emlékére… Közben kialakult egy új, számodra már – vagy még – ismeretlen szokás. Ettől a naptól fogva féltettük egymást. Minden elköszönés így fejeződött be: vigyázz magadra útközben!
A feleségednek feltűnt, hogy boldog a férje, nagy veszekedés lett a vége. Akkor abban maradtatok, hogy megpróbáljátok ismét megtalálni egymást. Végül is valahol örültem, hogy így döntöttetek, 28 év van mögöttetek. Aztán két- három nappal később felhívtál, hogy tudunk- e valamelyik délután találkozni, beszélnünk kellene. Férfiasan bevallom, sírtam, miután megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozzunk és letettük a telefont. Aztán jöttél, de nem azt mondtad, amire számítottam…. Mindent elmondtál a feleségednek, nem tudsz már abban a burokban élni, amit építettetek magatok köré, nincs semmi közös már az életetekben, csak hazudtok magatoknak egy „normális” házasságot, ami viszont üres már. A feleséged annyit mondott, hogy ő ezt nem vette észre, neki jó volt így is az eltelt években. Elmondtad neki azt is, hogy szeretsz, mert nem követeltem semmit, de melletted vagyok, és velem az lehetsz, aki mindig is lenni szeretettél volna.
Sokat beszélgettünk, elmondtad, hogy miattam pukkant ki a buborékod, mellettem rájöttél, hogy nem az az ember vagy, akinek idáig hazudtad magad. Jó volt látni, hogy már nincs a szemeidben az a kétség és fájdalom, ami eddig, csillogtak és mosolyogtak, béke és nyugalom volt bennük. Most először mondtad: szeretlek, majd azt, hogy annyira gyönyörű érzés ezt nekem mondanod. Eldöntötted, visszamész anyudhoz, aztán elindítjátok a válást. Erőt adtunk egymásnak, szeretés volt. Sok küzdés volt mögötted, hihetetlenül megszenvedtél azért, hogy megtaláld magad. Nagyon büszke voltam rád, hogy a feleségednek is őszintén elmondtad, de elsősorban azért, mert saját magaddal kellett megvívnod a legnagyobb harcot…. és most eszedbe sem jutott, hogy feladd, mint anno akartad. Borzasztó nagy erőt tettél bele, hogy mindezzel szembe nézz, voltak rosszabb napok, amikor teljesen a padlóra kerültél. De felálltál, hosszú lélekhánytató beszélgetéseken estünk túl azokban az időkben. Most csak annyit mondtál: köszönöm, hogy velem voltál, köszönöm, hogy velem vagy, és mindennél jobban szeretném, ha velem maradnál. Megszenvedtél, de megnyerted azt az embert, akit tudtam, hogy benned van.
Ezek után szinte minden délutánt együtt töltöttünk. Sokszor beszéltünk arról, hogy mi már régóta ismerjük egymást, nagyon sokszor jött az ”örök idők óta együtt voltunk már” érzés, tudtuk, hogy mi lesz a következő szó, vagy mozdulat, de sokszor hallottam tőled, hogy túl későn találkoztunk újra. Abban a pár napban, amíg nem otthon voltál, ez teljesen jól látszott, nem volt lélekteher, nem voltak nyomasztó hátsó gondolatok, csak mi ketten, félszavakból is értettük egymást, egymás tükörképei voltunk. Ahogy azt is elmondtad, hogy jólesett minden nap hallani tőlem: „vigyázz magadra…”. Ettől úgy érezted, ismét fontos lettél valaki életében, otthon ezt már évek óta nem hallottad senkitől. Talán mert megszokták, hogy mindig ott vagy, hogy nem történt veled semmi sem, akár dolgozni, akár mászni, akár futni, vagy bringázni voltál.
Mondtad, hogy a lányod nem tudja, mi történt (külföldön él, kétszer jön haza egy évben), de még nem akarjátok elmondani neki a szülinapja előtt, ne az legyen a szülinapi ajándék, hogy ’szia, amúgy elválunk’. Megbeszéltünk másnapra egy túrát, aztán hazamész köszönteni, este visszajössz, nálam alszol a hétvégén. Reggel jöttél is, de borzasztóan nyúzott voltál. Mondtad, hogy ne haragudjak, hogy elrontod a napunkat és ezzel az egész hétvégét, de tegnap felhívott a lányod, és beszélgetés közben mondta, hogy milyen jó lesz már hazajönni nyáron, és átölelni a szülőket. Meg hogy majd mit csináljatok, ha végre itthon lesz. Valahogy túlélted ezt a beszélgetést, de aztán később, este a feleséged is hívott, hogy menj haza, beszéljétek meg még egyszer. Egy pillanatot sem aludtál azon az éjszakán.
Hazamentél hát, és másnap ezt írtad: ”Szia! Azt sem tudom, hol kezdjem. A péntek éjszaka volt életem legborzasztóbb éjszakája. Az a ”két ember” bennem élet halál harcot vívott, ma pedig túlestünk a házasságunk legőszintébb, de legkegyetlenebb 2,5 óráján. Sok mindent rendbe kell tennünk, de hajlandó megbocsátani, hiszen én is megbocsátottam neki anno. Azt mondta, lehet, hogy ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy együtt maradjunk. Lehet, hogy így van, de attól még moslék egy érzés, hogy csak fájdalmat okoztam neki is, neked is. Szóval, a romeltakarítás után, nekiállunk építkezni, remélem sikerül. Tudom, hogy olyan ”csillogó” szemem soha nem lesz, mint amit te láttál, de… Ha szeretnél beszélni valamelyik délután, írd meg, de ha csak azt írod, hogy menjek a pokolba, azt is megértem. Bocsáss meg, hogy ”belepiszkítottam” az életedbe, és ennyi fájdalmat, csalódást okoztam. Nem lett volna szabad, de én távolról sem vagyok olyan ”erős” mint te. Tudod, voltak órák, napok, mikor láttam, éreztem, és nagyon akartam a közös jövőt veled. Ezért aztán nem tudom megmagyarázni a döntésemet, talán csak azzal, amit már írtam, hogy én nem vagyok olyan erős, mint te. Most sem vagyok benne biztos, hogy ez a jó döntés, de gyűlölöm magam, hogy bántalak, és amit mondtam szombaton: ha veled maradok, de nem tudom elengedni a múltat, akkor csak újra, és újra bántani foglak, aminél még ez is jobb.”
Egy hosszú hétvégét beszéltetek meg néhány héttel későbbre, ahol csak ketten lesztek, messze a megszokott várostól, emberektől, kitörve a napi mókuskerékből.…. ideig- óráig talán jobban fogtok figyelni egymásra, de valahogy úgy éreztem, nem fog sokáig tartani, visszaestek ugyanabba a buboréképítő apátiába, amiben az eltelt tizenvalahány évben éltetek. Amikor a feleséged volt a félrelépő, akkor csak – ahogy mondta neked- testi kapcsolat volt, és folyamatosan bizonygatta utána, hogy téged szeret, nem tud nélküled élni, mi lesz vele…Te viszont elmondtad, hogy nem csak testi a kapcsolat, szeretsz, velem akarsz lenni. Ismét az volt a válasz, hogy de hát szeret, nem tud nélküled élni…Ezért van az az érzésem, hogy most, hogy visszamentél, ideig- óráig jobb lesz, de amint csillapodnak a dolgok, a feleségednek már nem lesz annyira fontos ez a pár szó. Csak tönkreteszitek egymást.
Elengedtelek.
(folyt. köv.)
