Mint az előző történeteimből kiderült, egy olyan férfi vagy pasi volt az életemben, aki schizophreniában szenved. Akkor azzal fejeztem be, hogy kitartok.

Hát nem így lett, és ennek nem én vagyok az oka.

Kitartottam amíg lehet, de van a bántásnak olyan foka, amit már nem tud senki elfogadni. Az egész dologban az volt a jó, hogy mikor a kapcsolatunknak vége lett, megtanultam magamat szeretni és elfogadni. Nem azt néztem többé, kinek mi jó, hanem azt hogy nekem mi a jó és mi az, ami boldoggá tesz. Nagyon nehéz út volt és még nincs vége. De ma már úgy gondolkodom, hogy a boldogságot nem mástól várom, hanem önmagamban keresem. Azt gondolom, a boldogság bennünk van, és ha találunk valakit, akinek épp úgy vagyunk jók, amilyenek vagyunk, akkor ezt a boldogságot teljesebbé tehetjük.

Hosszú és nehéz volt az út, ami idáig elvezetett.

A mai nap viszont lezártam életem egy újabb szakaszát.

Leírom mi vezetett idáig.

Sok mindent elnéztem a betegségére tekintettel, de a dolgok kezdtek valahogy félrecsúszni. Egyre inkább azt éreztem utolsó lettem a legutolsóbbnál is. Azzal ment el, hogy van valakije, de ha nem jön be, visszajön. Szerettem, így vártam, de sosem kérdeztem meg visszajön-e. Igazából sosem tudott tőlem elszakadni. Hívott, de csak ha neki voltak gondjai, ha nekem, akkor mocskos szemétláda lettem, mert szerettem volna ha meghallgat. De erre ugye nem volt hajlandó, nem Ő tehet a dolgokról jelszóval. Nem azt szerettem volna ha megoldja, arra itt vagyok én, hanem azt, hogy meghallgasson. Aztán jött azzal, hogy paraszt vagyok, mert ugye elírta a telefon. Aztán azt írta, egy név vagyok csak a messengerről. Újra azt éreztem senki és semmi vagyok. Magamnak kellett megérteni, hogy igenis értékes vagyok. Aztán elmaradtak a hívások. Jött a döntés, nem írok, nem válaszolok. Mindezen idő alatt ott volt a másik, a jobb, akiért lecseréltek. Minden reggel jött a jó reggelt, szia puszis smileykkal. Ha nem reggel, akkor délelőtt, de jött mindennap hétfőtől szombatig. Vasárnap nem, hisz akkor pihen, mert neki az jár.
Le szokta írni, hogy én több vagyok bárkinél, csak nem veszem észre.
Aztán jött a döntés. Egy szerződés alatt van a kettőnk telefonja, az Ő neve alatt. Véget akartam vetni ennek. Az, ami ehhez a döntéshez vezetett, az volt, hogy mivel közös előfizetésünk volt, láttam a havi 800-950 sms-t. Ezeket nem nekem küldte, hanem a barátnőnek, akiről azt mondta kis igényei vannak.
Az én igényeim azért ’nagyok’, mert Magyarországon élek, itt dolgozom, nem hagyom magam eltartani senkinek, szeretem azt a szabadságot, amit elértem. Nagyok az igényeim, mert egy önmagamért szerető férfit szeretnék. A másiknak nincsenek nagy igényei, pont ezért dolgozik Ausztriában. Mindegy, csak az nem, hogy ezért lettem lecserélve. Mégis a mai napig nem sikerült tőlem elszakadnia.
A múlt héten felhívott, amikor megkérdeztem milyen az új kapcsolat,  megkérdezte milyen választ várok. Közöltem az őszinte igazságot, választ nem kaptam rá. Pedig addig mindig azt gondolta, hogy érdekel. Aztán megkérdeztem, visszajönne-e ha lehetne. A válasz az volt, hogy igen, csak hogy nálam már tudja, nincs esélye.

Soha nem készített rólunk közös képet. Ebből azt vontam le így, hogy szégyellt, és hogy ezért nem mentünk sehova. A szakítás előtt voltunk Badacsonyban, mint utólag mondta ez volt a búcsú ajándék nekem 🙂 . Nevetek rajta, hisz milyen ajándék az, ahol a benzint Ő fizette, minden más költség az enyém volt. De túl léptem ezen is.

Aztán az idén voltam Gosztolán a nagynénémmel. Boldog és kiegyensúlyozott voltam, ami az ott készített képeken látszik is.  Tudod, neki jár a pihenés, pont ezért tűnt el szombat délutántól hétfő reggelig. Én megszakítás nélküli munkarendben dolgozom, nincs ünnep, és bizony minden második hétvégén dolgozom. Szeretem a munkámat. De igy nekem hétköznap van hétvége, és erre Ő sosem volt tekintettel, ha gondja volt.
Nos, pihentem, és tudta jól, mégis zaklatni kezdett a lemondó nyilatkozat miatt. Amikor szóvá tettem, kinevetett. Aztán eljött a tegnapi és a mai nap, tegnap névnapja volt. Megtettem azt, amit éveken keresztül. Felköszöntöttem minden létező helyen. Facebook, messenger, sms, email. Meg se köszönte.

Aztán a facebook oldalán láttam, hogy az új barátnő egy régivel azon kufárkodik kié is. Ők még nem tudják azt, amit tudni illene. Egyetlen NŐ és Férfi se tulajdona senkinek.

Aztán ma ez lekerült, de felkerült egy kép kettőjükről. Szívekkel és minden mással. És itt jött el az a pillanat, ami aztán egy végleges döntéshez vezetett. Amit nekem sosem szabadott, azt neki igen, Itt jöttem rá, hogy szégyellt engem, mert velem sose készített közös fotót. Vele igen. Ismerem az értékeimet, tudom, hogy 52 éves létemre nagyon jó vagyok. Nem az alakom miatt, hanem az okosságom, a lelkibékém, a mosolyom miatt. Sokat változtam előnyömre. Nyitottam az emberek felé. Sokan szeretnek, bár csak keveset engedek igazán magamhoz közel. Megválogatom, kik azok, akik idáig eljuthatnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék másokat, de máshogyan.

Elnéztem a fotójukat és rájöttem, ez az ember nem érdemelt meg engem. Nem sajnálom azt a szeretetet, amit adtam, nem haragszom,  hisz ez nem egyezik azzal, amiben hiszek. Nem kívánok rosszat se, hisz ugyan minek? Csak a saját lelkem mérgezném!

De véget vetettem mindennek. Azt gondolom, aki ilyen jó kapcsolatban van, annak nem kell más. Nekem nem kellenek a jó reggelek puszikkal, hisz nem engem illetnek.

Nem vagyok lehetőség és alternatíva. Elvesztette az egyetlen embert, akinek úgy volt jó, ahogy van. Ezt nem az önzés vagy a csalódás mondatja velem. Nálamnál senki nem ismeri jobban. Beleláttam a lelkébe, láttam egy bizonytalan embert, aki nem szereti önmagát, aki nem tudja elfogadni azt, akivé vált egy önmaga által okozott baleset miatt. De van nekem is életem. Boldog szeretnék lenni és nem azon gondolkodni, hogy miért vagyok senki és semmi neki.

A tanítóm szokta mondani azt, amit tegnap egy ismerősöm: Tudod, hogy értékes vagy, mégis azért bánkódsz, mert egy senki értéktelennek tart.

Még mielőtt azt gondolod, hogy a senki a másik leszólása tévedsz, de az az ember, aki mást senkinek és semminek néz, nem tudom, hogy lehetne másnak nevezni.