Igaz történet alapján. – A neveket, évszámokat és helyszíneket a szereplő(k) személyiségi jogainak védelmében megváltoztattuk. Bármi fajta egyezés más élő személyekkel, csak a véletlen műve.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, Anna. Anna egy borús, szeptemberi napon született, mely keddre esett, 1985.09.09.-én. Zabigyerek volt, nem kívánt terhességből jött a világra. Apja nem volt, anyja is alig-alig. Már kora gyermekkorában eltaszították maguktól a szülei, és Anna árvaházba került. Ki a nagyvilágba, egyes egyedül. Mindössze 7 éves volt ekkor. Hamar fel kellett nőnie, és megtanulnia, hogy saját magán kívül senki másra sem számíthat. Anna szenvedett lelkében, de ezt titkolta környezete elől. Az árvaházban is mindenki kedves, aranyos, jószívű és hallgatag kislánynak ismerte, aki mindig mosolyog. Ám a mosoly mögött mély fájdalom húzódott meg.
Nevelői sem igen foglalkoztak ővele, nem volt egy problémás gyerek, jól tanult, szorgalmas volt, és alapjában véve olyan volt, mintha nem is létezne. Történt egyszer, hogy Anna egyik reggelen, szokásosan ébresztő órájának hangjára kelt. Kinyitotta álmos szemét, és erőt gyűjtött, hogy felkeljen. Ez is csak egy olyan napnak ígérkezett, mint a többi. Ám mégsem, valami megváltozott. Nem tudta volna megmondani mi az, de érezte, hogy valami nincs rendben. Valami volt a levegőben. Furcsa, szokatlan érzés kerítette hatalmába. Mi ez? Tán félelem? És ha igen, ugyan mitől? Felkelt az ágyból, és körbe nézett. A szoba ugyanaz volt, kint a madarak ugyanúgy csiripeltek az ágon, mint máskor. A nap sütött, ő mégis egész testében reszketni kezdett. Annyira remegett, hogy a nyári idő ellenére takaróját magára kellett húznia. Mi ez? – kérdezte magában kétségbeesve. Még sosem érzett ilyet.
Anna ekkor már 34 éves volt. Tragikus és nehéz gyerekkora ellenére mára jóravaló, dolgozó nő, feleség és anya lett belőle. Élte az átlagos emberek átlagos mindennapjait, és a felmerülő nehézségek ellenére úgy érezte boldog, révbe ért, és a saját életét élheti. Minden rendben volt. Látszólag…
Ezen a reggelen azonban világa mintha fenekestől felfordult volna. Émelygés és rosszullét kerítette a hatalmába a takaró alatt, és remegése ellenére leizzadt. Úgy érezte menten megfullad. Kikelt hát az ágyból, felöltözött, és kiment a házból.
A mai nap nem kellett dolgoznia, szabadságon volt. Elindult hát céltalanul, ki az utcára, be az erdőbe. Űzött vadként ment egyre csak tovább és tovább. Egyedül volt, magányosan. Gondolatai össze-vissza cikáztak. Múlt, jelen és jövő szinte egyszerre peregtek le szemei előtt. Hová tart? Ki is ő? Kinek az életét élte eddig? És egyáltalán, honnan ez a mélyről jövő mardosó fájdalom, honnan ez az űr, ez a kétségbeesés? Úgy érezte, hogy egész életében csak menekült. Menekült a szörny elől, aki benne élt. Menekült a sötétség elől. De vajon meddig menekülhet? Átgondolta az egész életét. Miket élt át, milyen eredményeket ért el, milyen ember lett, kik veszik körül. Mégis azt érezte, hogy mindez hiábavalóság. Családja, barátai és munkatársai ellenére nagyon sokat volt egyedül. És ha épp nem volt egyedül, akkor is magányosnak érezte magát.
Mi értelme az életnek, ha nem lehetsz önmagad? Mi értelme az életnek, ha nem szeretnek? Mi értelme az életnek, ha nem szereted magad? Mi értelme az agynak, aki mindent ért, és a szívnek, aki mindezt nem tudja befogadni? Mi értelme…? Vajon Anna úrrá tud lenni a sötétségen, vagy hagyja, hogy az örökre bekebelezze? Meggyógyulhat-e egy összetört szív?
A következő részekből kiderül. Folytatása következik…