Jártamban-keltemben egyre több emberrel találkozom, akik, ha nem is úgy, mint más a vizet, de legalább, mint valami üdítőitalt, olyan intenzitással és rendszerrel isszák az alkoholt. Sokan majdhogynem mindennap eresztik ki ezzel a gyors katapulttal a fáradt gőzt. A 21. század nyugatában szinte már nem is lehet találkozni olyan rendezvénnyel, partival, vagy találkozóval, ahol ne sorakoztatnának fel valamely alkoholos italból.
A tudatmódosító szer alattomosan kúszott be e század mindennapjaiba és már szinte a legnagyobb természetességgel képviselteti magát közöttünk. És hát, bizonyára mindannyian ismerünk olyan személyt, akit fogságba ejtett a hatása. Aki alkoholfüggővé vált, olyan szinten, hogy szinte már minden kapcsolatát elveszítette a valósággal, és teljes, józan lelkülettel már csak percekre van velünk mielőtt itt hagyná nekünk a testét, mert a tudata valahová egészen máshová katapultált. De mit akar az, aki alkohol segítségével katapultál ki az életéből, a sorsából, az akadályai, feszültségei elől? És mire lenne szüksége valójában?

Amikor alkoholt fogyasztunk és folyamatosan veszítjük el a tudatunkat, adjuk át a kontrollt önmagunk felett, akkor – nagyon a velejét nézve ezeknek a történéseknek –, tulajdonképpen megszédül az Ego, megszédül az Élet és a Sorsunk is. E hárommal járó vesződségeink, problémáink és akadályaink is. Ezek mind-mind beleszédülnek egy másik dimenzióba.

Mesterkélten katapultálunk az alkohol segítségével feszengéseink elől. Folyamatosan hagyjuk el a jelent és mindent, ami a morál láthatatlan bilincsével a józanészhez köt. A tudat és a lélek, mint amik elpárolognak a testből minden egyes korttyal intenzívebben, egy illuzórikus és irányíthatatlan galaxis kótyagos résztvevőivé lesznek. Az, hogy a tudatmódosító szesz hatására tulajdonképpen mit is él meg a lélek és a tudat, nem teljesen világos. S hogy a pár órára félrerakott testünk mit alakít sorsútján mindeközben? Olykor agresszíven támad, kapcsolatokat épít le, ösztöneinek felerősödésével öntudatlan dorbézolásba kezd, olyan szavak hagyják el a száját, melyek közül vajmi kevésre emlékszik, és olyan cselekvések érik tetten, melyekre, kijózanodva, sokszor egyáltalán nem emlékszik. Valakit a határtalan erő érzetével vértez fel, valakit az összes gátlásától elold, másokat akár gyilkossá is tehet.

Vajon, ha létezik egyetlen fixálható sorsút mindenki előtt, a tudatmódosító szerek által belőlünk előtörő vérmes lény, és az ő expedíciói, bele vannak szőve ebbe a bizonyos fixált sorsútba? Mindannyian hallottunk már történeteket, amikor alkohol hatására életek mentek tönkre. Vajon annak az életnek akkor ott valóban tönkre kellett mennie, annál a bizonyos pontnál, hogy ebből a helyzetből tanulja meg a bármire is vonatkozó újra építkezés művészetét? Vajon a jellemünket és a gondunkat viselő erők, máshogy nem tudták elérni nálunk az adott helyzetet, csak ezzel a mesterkélt szerrel, aminek a neve alkohol?
Az alkohol hatására meglépett öntudatlan tetteink a sorsunk részei, vagy olyanfajta hiba a mátrixban, ami miatt már fenn is jó sokszor kétségbeestek?

Az alkohol az egyik legnépszerűbb tudatmódosító szer, ami mesterkélten és gyorsan eléri, hogy katapultáljunk az életünkből, a nehézségeink és a problémáink elől. Amikor nem tudjuk megoldani, vagy nem akarunk időt áldozni a megoldásra, gyorsabb menekülőútvonalat választunk. Elkatapultálunk az életünkből, saját magunk elől és átadjuk az irányítást, egy teret, időt, gondolatokat elterelő és összekutyuló alkalmatosságnak.
Mert mit is akar az, aki katapultálja tudatát az életéből? Egy másik életet. Egy másik pillanatot. De legalább is valahogyan nagyon máshogyan szeretné azt, amit éppen él. Ezért távozik. Azért, mert nem akar az életében lenni.
Nem akar az adott feszültségben, stresszben, megoldatban problémában, élethelyzetben létezni.
A megoldás keresése és a megoldásért tett lépések bonyolultabbak és időigényesebbek, mint teleportálódni egy másik dimenzióba. Az sem számít, ha az illuzórikus. A túlzott alkoholfogyasztás a reményvesztettség jele is lehet. Az illető nem tudja, hogyan oldja meg a szituációt, már nem is hisz abban, hogy meg tudja oldani, de mivel az fájdalmas, az adott szituációtól mindenképpen eltávolodni szeretne.

Remélem mindenki volt már valaha olyan boldog, hogy az örömtől (majdhogynem) kicsordultak a könnyei. Ki szeretne olyankor alkoholt inni és nem teljes önvalójával átélni azt a bizonyos pillanatot? A legtöbbünknek eszünkbe sem jutna, hogy egy ilyen pillanatban katapultáljuk tudatunkat az életünkből. Mert ennek minden pillanatára emlékezni és ennek minden pillanatát ebben a dimenzióban élni szeretnénk.
Persze az élet összes pillanata senkinél nem ilyen boldogságra maximalizált. Az életek tele vannak monoton ismétlésekkel, megszokásokkal, a kihívásokról, túlfeszült helyzetekről, csalódásokról nem is beszélve. És utóbbiaknál vetünk be tudatunkat ejtő ernyőt alkoholfellegeken átívelő utazásainkhoz.
Katapultálni pedig még unalomból is lehet. Hiszen amikor nem vagyunk benne életünkben a legjózanabb tudatunk éberségével, akkor értékes időt veszítünk el. Olyan időt, mellyel nagyon sok esetben elszámolni sem vagyunk képesek. Hogy ki mivé változott, mit tett az alatt az idő alatt, amíg nem volt önmaga, az sokszor örökre a homályba vész. Legyen szó azonban bármiről, ami miatt a pohár után nyúlunk; feszültség, fájdalom, kilátástalanság, vagy unalom, mind-mind egyvalamire vezethető vissza. Arra, hogy nem vagyunk elég kreatívak. Nincs bennünk elég leleményesség se ahhoz, miképpen változtassuk meg az életünket, hogy megoldódjanak a problémáink, se ahhoz, hogy ne unatkozzunk a saját életünkben.

Ha valaki az alkohol rabjává válik, nagyon sok mindent kell változtatni az életén, hogy le tudja tenni, el tudja hagyni. Át kell alakítania mindent, hogy az életében szeressen maradni. Még ha olykor adódnak is kihívások, feszültségek.
Rengeteg minden létezik ebben a dimenzióban, ha százszor élnénk egy sorsot ugyanazzal a tudattal, akkor sem tudnánk kipróbálni mindent. Így csak az nem találja meg azt a tevékenységet, elfoglaltságot, ami lángra gyújtja és a katarzis érzetével lepi meg lelkét, aki nem is akarja. A kreativitás több mindent magába foglal ebben a szövegkörnyezetben. Leleményességet is. Kitartást is. A megoldani akarás képességét is.
Amikor szerelemmel űzünk valamit, amikor igazán életben tart minket az, amivel foglalkozhatunk, akkor is olyanok vagyunk, mintha elvarázsoltak volna minket egy kicsit. Teljesen más érzetűvé válik például az idő. De ezekkel a cselekedetekkel gazdagított élet egy tudatosabb és minőségibb dimenzióba vezet, mely a jelenlegi életünk maximalizálása.
Nincsenek probléma nélküli életek. Az ilyesmi nem létezik. És rajtunk múlik, hogy a szükséges nehézségek mellett meddig töltjük meg a saját életünket olyan tevékenységekkel, környezettel, emberekkel, amiket és akiket lelkünkből szeretünk.

Ellenpélda is akad persze. Sokan azért nem isznak, mert félnek kiengedni kezeik közül a kontrollt. Azért, mert eltűnik az ego és nem lesznek többé urai saját maguknak.
Sokak szülői mintája volt az alkoholizmus. És hány párkapcsolat végződik válással az alkohol miatt? Valaki eltanulta a mintát, valaki szélsőségesen megtagadja, és ezért nem iszik soha.
Pedig nincs baj egy kis lelazítással.
De tény, hogy minél jobban szereted az életed, annál kevesebbszer szeretnél távozni belőle. Egy-két pohár olykor belefér. De mindig tedd fel magadnak ezt a kérdést; nincs elég értékes a következőkben beköszönő élmény annyira, hogy száz százalékosan Te éld meg, hogy emlékezz rá?