Mindig hallunk nagy változásokról, csodálatos gyógyulásokról és megúszott balesetekről. Emberekről, akik megtértek és rátaláltak Jézusra.
Aztán hallunk emberekről, akiknek megjelent angyal, halott rokon, meg hasonlók.
Ez a történet más lesz.
Ez egy olyan emberről szól, akinek megjelenhetett volna Szűz Mária, vagy az addigi, mélyen hívő életét a papi hivatás felé fordíthatta volna, de nem így lett.
Ebben a történetben is van jelenés meg csodás megmenekülés, de a történet más irányba kanyarodik.
Ez a történet elmeséli, hogyan lett egy vidéki, hívő keresztényből fővárosi ateista.

Egészen kicsi gyerekkorom óta katolikus kereszténynek neveltek, szigorú neveltetésem főleg a ma is élő nagyszüleimnek köszönhető. Édesapám hiába ellenezte, anyám egyedüli gyerekként született, aki soha nem mert szembemenni a felmenőivel, ezért ahogy az öregek a nevelésem tervezték, az úgy is lett.
Szokás szerint megkereszteltek, voltam elsőáldozó, ministráltam, részt vettem hittanon, hittantáborban, segédkeztem a templomi munkálatokban, megbérmáltak, és egy idővel még az idős, beteg kántort is helyettesítettem a templomi orgonánál.
Az Istenbe vetett hitem nagyon erős volt, éreztem a jelenlétét, a segítségét, hálás voltam neki, hogy segíthetek a családomnak, bár akkoriban a néha-néha megjelenő kétséget a gonosznak tulajdonítottam.

A nap, ami megváltoztatott, már fiatal felnőttkoromban történt. Épp a munkahelyemre tartottam személyautóval, amikor lefagyott az egyik kanyar, és kisodródtam a búzamezőre.
Az út szélén két vastagszárú, majdnem száz méteres tölgyfa állt. Akik megálltak segíteni, alig hittek a szemüknek, mert az autó nem férhetett el a két fa között, csak merőlegesen, pedig az úttal harminc fokos szöget zártak be. Szóval a nyomok alapján az autó megpördült.
Miután az ijedtség elmúlt, és rájöttem, hogy se rajtam, se a kocsin nincs egy karcolás sem, belenéztem a visszapillantó tükörbe, és egy jellegzetes, csuklyás rémalakot pillantottam meg: a Kaszást. És itt kérlek, hogy ne hagyd abba az olvasást, mert természetesen nem volt valódi.

A fickót kerek egy napja láttam ugyanabban a kanyarban. Utólag belegondolva teljesen érthető, hogy a Déja vu teljesen hétköznapi esete kavarodik egy halálfélelemmel és pánikkal vegyes hallucinációval, az egészet csak a saját agyam csinálta, utólag.
Akkoriban semmit nem értettem, és összezavarodtam. Természetesen csak a nagyszülőknek és a papnak számoltam be róla, akik meg voltak győződve, hogy a Kaszás csak az ördög lehetett, nem a halál, mert az csupán legenda, és nincs is olyan, hogy Kaszás.

Napokig éreztem égett, kozmás szagot, akármerre mentem, pedig a kocsiban nem volt tűz, ellenőriztettem, a ruhákat mostuk, fürödtem. Ez már-már furcsa volt.
Kutattam a szentkönyvekben és a bibliában az alak után, és, hogy mi történhetett, ám akkoriban más is foglalkoztatott:
Megingott a hitem mind a kereszténységben, mind a keresztény szélsőjobboldali nézeteimben.

Nem voltam tagja semmiféle pártnak vagy mozgalomnak, csupán nagyon menőnek találtam radikális nacionalistának lenni, főleg vallási okokból. Elhittem szinte mindent, amit mondtak, gyűlésekre, előadásokra jártam, de az után a nap után azt éreztem, hogy amit csinálok, az rossz.

Nem hallgattam többé Kárpátiát, nem vettem fel Nagy-Magyarországos pólót, nem hittem el az összeesküvés-elméleteket.
És nem jártam templomba sem.

Mindenki megjegyezte, hogy ez nem én vagyok. Vasalt ingben jártam, másképp hordtam a hajam, fogytam tíz kilót és nekiálltam csajozni is, aminek apám örült, öregapám már kevésbé.

Nagyapám próbált korábban terelni a papi hivatás felé, de nem érdekelt. Fiatal férfiként minden vágyam az volt akkor (korábban a vallás jobban foglalkoztatott), hogy barátnőm legyen. Aztán szembesültem vele, hogy valami nem stimmel…
Ha becsajozok, előbb-utóbb kikerülök a család befolyása alól. Nem dolgozok majd a család kertjében, gyümölcsösében és nem gondozom a jószágot sem, hanem családot alapítok, ahogy mindenki más.

Egyszer tett az öregapám egy olyan megjegyzést, hogy azért tiltott el az egyik gyerekkori barátomtól, mert ő szerinte meleg. Akkor apám lehordta, mert számára egyértelmű volt, hogy a lányokat szeretem, óvodáskorom óta. Otthon meg tudta jól, hogy melyik lány tetszik nekem, hiszen próbálkoztam nála, csak kevés sikerrel, és a gyerekkori barátomnak is volt akkor barátnője, ráadásul már nyolcadikban együtt lestem vele a csajokat.

Beköszöntött tehát a lázadás kora. Anyám a nagyszülők mellé állt, aztán egy idő múlva már apám is. Nem tudtam még akkor, hogy kőkemény családpolitikai érdekek vannak a háttérben, és egy komoly terv velem, aki továbbviszi a hagyományokat földműveléssel, vallással és mindennel együtt, mert én vagyok az elsőszülött fiúgyermek, így kell lennie és kész.
Nem hibáztatom őket. Ők ezt látták jónak, ma már nem haragszom. De csak azért nem, mert azóta mentesültem a hatalmuktól és a befolyásuktól. (Aki idáig eljutott, az igyon meg egy kávét nyugodtan, mert nagyon megérdemli.)
És ehhez először Istentől kellett megszabadulnom.

A velem történtek a furcsa szaggal meg a rémalakkal nem hagytak nyugodni. Hosszú kutatás után a pszichológia került a megoldások lehetséges módja közé, mert voltam egy szakmai pszichológiai és pályaalkalmassági vizsgálaton, amin rendben megfeleltem (és évekkel később egy még szigorúbb kategóriában is). Sok más könyvvel együtt került elém Szendi Gábor: Isten az agyban c. könyve, amiben rengeteg hasonló esetett ír le.

Nem idézek belőle szó szerint, mert az hosszú lenne. Az agy mágneses szerv, és a tempoláris lebenyben vannak azok az agyterületek, amiket ha mágneses hatás ér, vallásos vagy ufó-elrablás élmények keletkeznek. Ugyanez a helyzet az epilepsziásoknál is, de egy átlagembernél is adódhat olyan neuronkisülés, ami hasonló élményt idéz elő, ami alapjában változtatja meg az ember személyiségét, főleg a vallás terén /ha rosszul használtam a kifejezéseket, elnézést, nem könyvismertetés a célom és nem vagyok agykutató sem/.
Tehát volt egy neuronkisülésem a tempoláris lebenyben, ami a hallucinációt és a furcsa szagot idézte elő, valamint megkavarta a fejem, hogy mit gondolok a vallásról meg a politikáról.

Szépen kezdtem az alapokról építeni a világnézetemet, főleg, hogy rájöttem: hazudtak nekem. Hazudtak egészen gyerekkorom óta, hogy szófogadó, jó kisfiút neveljenek belőlem, aki továbbviszi a kereszténységet és a nacionalizmust.

Könyveket olvastam, amiket nagyrészt tudósok írtak. Főleg Dawkins fogott meg, illetve néhány előadás, videó vagy kisfilm a neten, amik cáfolják a vallási dogmákat. Más írásra tartozik, hogy közben barátnőm lett, a fővárosba költöztem, ott találtam munkát, és sok év együtt járás után eljegyeztem a barátnőmet, ma is együtt vagyunk.
Röviden: a nagyszüleim nem örültek, mert a menyasszonyom nem katolikus, sőt, nem is vallásos. Egyházi esküvőt követeltek, és csak nagy veszekedés árán mondtak le róla. Más téma, így is elég hosszú írás ez.

Már beadtam a Katolikus egyháznak egy hivatalos kérvényt, hogy töröljenek rólam minden adatot, beleértve a keresztlevelet is, amit a GDPR és az adatvédelmi törvény értelmében kötelesek végrehajtani. (Főleg a pedofilbotrányok és a norvégiai illetve később az új-zélandi keresztény terrortámadások miatt). Időközben ezt az Egyház a Vatikáni Szerződés (nemzetközi egyezmény) alapján visszautasította, így megtudtam, hogy a háttérben a magyar és az uniós szerződéseket is megszeghetik. Természetesen ezt már nem viszem tovább, inkább más utat keresek.
Csatlakoztam a Magyar Ateista Társasághoz, és blogot is vezetek, Szürke Huszár néven.
Célom, hogy segítsem azokat, akik a vallás áldozatai. Egyfajta hobbiként tekintek rá, mert férfiként fontosabb feladataim vannak, hiszen főleg ez az, amit a vallás el akart venni tőlem:

Hogy egy napon olyan családom lehessen, amilyent akarok.

Tudom, hogy ez egy kisregény nagyságú történet, és elég zavaros, de az irracionalitás már csak ilyen.

Köszönöm, hogy elolvastad!