Van valami az emberek körül, ami az egyetlen igazi és drasztikus különbség rájuk, valamint az életükre nézve. Ez az a valami, ami által egyesek jó indulóval rendelkeznek, könnyedén megvan a hátterük, míg másoknak a legalapvetőbb dolgokért is küszködniük kell. Ugyanez a valami, ami által egyik személynek szinte minden könnyen sikerül, míg másnak még a könnyű is nehezen. Mintha meg lennének különböztetve az egyes sorsok Fény útra és Árnyék útra osztva.
Mi okozhatja ezt? Vajon ki lehet e törni az Árnyék sorsból? Le lehet e csúszni a Fény sorsról? És ami az egyik legizgalmasabb kérdés; vajon összekötheti-e ez a kettő az életét, s ha megteszik, annak milyen következményei vannak?

Problémái mindenkinek vannak. Egyszer egy bölcs ember, a környezetemben, mikor azt látta, hogy egy jól szituált, biztos háttérrel rendelkező egyén a legkisebb filléren garasoskodik, ezt mondta: a maga szintjén mindenki nyomorog. Valóban, el kell ismerni, hogy mindenkinek vannak nehézségei, kihívásai, tragédiái. Mégis van valami, ami a legtöbb ember között éles határvonalként húzódik meg, melynek köszönhetően az egyik típusú embernek egyáltalán nem nehéz – majdhogy nem az ölébe hull -, megszereznie a biztos hátteret (fedél a feje felett, önálló egzisztencia, olyan munkahely, amiben az örömét leli, utazgatások) a másiknak pedig ennél jóval kisebb dolgok is (például jogosítvány megszerzése, havonta takarékoskodás) nagyon nehezen mennek. Ez utóbbi típus, mintha mindenben akadályozva lenne; az élete tele van olyan kihívásokkal, melyek a talpra állását veszélyeztetik, s sokszor még az is nehezen megy neki, hogy önálló egzisztenciát teremtsen, nem hogy olyan munkahelyen sikerüljön elhelyezkednie, amit valóban szeret.
Ugyanez a valami, ami az emberi életutakat e kettőségben felosztja, van összefüggésben egy olyan apró dologgal, mint hogy például valaki folyamatosan bliccelhet a járműveken, nem büntetik meg, valaki pedig tévedésből nem veszi meg a megfelelő jegyet, akkor is megbüntetik.

Azt mondják, nagyon sokat számít, hogy milyen családi háttérrel születsz. A harmonikus, már eleve nem szűkölködő indulás, nyilvánvalóan zökkenőmentesebb, magabiztosabb, szeretetteljesebb hátteret jelent.
De ennek a valaminek, amiről most itt szó van, nem ez a mozgatórugója.
Azt is lehet mondani, hogy nagyon fontos a szerencse, az építkezni tudás képessége, az önbizalom, az önszeretetet, a kitartás, hogy a megfelelő időben tudj valamiről lemondani a fejlődés miatt. De ha a nagyobb ráérzésű emberek lehunyják szemüket egyetlen pillanatra, és mindezen elgondolkoznak, ez a Fény sors – Árnyék sors, egyszerűen még mindig sokkal több, mint a fentiek összessége.
Mégis hogyan és miért lehetnek ilyen sorsok, ahol az egyikben a legalapvetőbb dolgok kapásból megvannak, lehet tovább építkezni, fejlődni – és sokszor a későbbiekben is sokkal egyszerűbb az előre menetel-, míg a másiknak úgy kell fejlődnie, hogy a legalapvetőbb dolgokat nélkülöznie kell közben? Miért igazságos az, hogy az egyik típus tud építkezni, a másik nagyon nehezen tud előre haladni, vagy ha előre is sikerült lépnie az életében, gyakran az a valami is, amit felépített, ráomlik, mint egy kártyavár?

Én nem hiszek abban, hogy az Embernek csak egy sorsa van, és abban sem, hogy a Gondviselés visz minket egy előre kiválasztott irányba, melyhez az Ember érzéseinek, kitartásának semmi köze. Szerintem az Embernek több sorsa is lehet egy adott életen belül, annak megfelelően, hogy milyen ráismeréseket, fejlődéseket tett meg az útján. A saját kitartástól, tettektől pedig az sorsok el nem választhatók. Ettől függetlenül ott húzódik az egyes emberi sorsok között a fény és az árnyék, s vajon lehetséges-e az átjárás egyiktől a másikig az egyén számára? És mi a helyzet akkor, ha ez a két út találkozik?

Megfigyeléseim alapján, úgy érzem, mindenki megélheti tehát sorsának maximumát és minimumát is. Annak függvényében, hogy mennyire sikerült legyőznie önmagát, a határait, korlátait, a tudat alatt munkálkodó önpusztító és romboló erőket. Éppen ezért gondolom, hogy egy fény úttal megáldott lény is elveszíthet az életében sok mindent, és ha elkapták szenvedélyeinek, önsorsrontásának örvényei, akkor végezheti nincstelenként, míg egy árnyék úton lévő, ha emelkedik, és sokszorosan annyit küzd, mint egy fény úttal megáldott, ha tudatosan építkezik, akkor kiegyensúlyozottabb és boldogabb lehet. Mégis, azt meg kell hagyni, hogy saját Fény illetve Árnyék sorsunkat elhagyni nagyon nehéz, és csak nagyon hosszú, egyenletes építkezés, vagy (tudatalatti) rombolás függvénye. Egy Fény úton lévő például elveszítheti a házát, identitását, mindazt, amit megteremtett, hogy végleg elveszítse Fény sorsát, s a végén valóban nehéz legyen kimásznia a gödörből, ahhoz sokszoros és egyenletes lefelé menetel kell, hogy nagyon hosszan megélje személyiségének és életének negatív pólusát, egészen addig, amíg már-már azonosul azzal. Amíg végleg át nem formálódik. Az Árnyék sorsnál is így van ez. Minden először a felismeréssel kezdődik, aztán pedig a tudatos építkezéssel. Mindkét sorsutat meg lehet tehát fordítani, mind a kettőből ki lehet bújni, csak hát nagyon nem egyszerű és nem megy egyik napról a másikra. Mi több, különbség van egyikből a másikba való fordulásig. Ráadásul fajsúlyos különbség az, amiről itt szó van. Mert ahhoz, hogy valaki a Fény útról Árnyék sorsához érjen, rombolnia kell, rombolni az Ember pedig a tudat alatt munkálkodó erők által szokott, soha nem tudatosan. Visszafele azonban, ahhoz, hogy valaki Árnyék sorsról Fény sorssal támogassa életét, a tudat és a józan belátás képessége szükséges. Így az egyes sorsok saját magunknak való beismerése után, egyik esetben a tudatalattinkkal kell először dolgoznunk, míg a másik esetben tudatosan kell építkeznünk.

S ha ez a kettő, akár egy szerelem kapcsán, akár egy barátság kapcsán találkozik?
Azt hiszem, leginkább az történik ilyenkor, ami a természetben is lekövethető. A fény és az árnyék, attól függően milyen magas fák, kerítések vannak körülöttük, éppen honnan süt a nap, vagy milyen magas az, aki éppen közeleg, s az hol áll meg, egy kicsit bekebeleznek egymásból. Ha a Fény sorsúnak hajlama van az önrombolásra, vagy az Árnyék sorsú nem döntötte még el, hogy felfelé szeretne haladni, egyik győzedelmeskedik a másik felett, egyik legalább részben átad valamit a másiknak.
Az biztos, hogy nagyon különös, sok Árnyék sorssal megáldott ember például, észre sem veszi, de nagyon makacsul ragaszkodik Árnyék sorsához, mint identitásának egyfajta megőrzéséhez. Fény sorsának megcsillanását nem hogy kezelni, sokszor még csak elfogadni sem képes.

Nagyon sokat jelenthet és nagyon sok mindent megváltoztathat, ha ezzel tisztában vagyunk. Ha tudjuk, saját személyes utunkon inkább fény, vagy inkább árnyék kísér bennünket. Azt is fontos tudni, hogy Fény és Árnyék sors sincs tisztán, hasonlóan ahhoz, hogy tisztán csak női-férfi energia, introvertált vagy extrovertált tulajdonság sincs egy emberben. A kettő között széles skálán mozognak az emberek és életek.
Fény sors. Árnyék sors. Egyiket minden körülmény között megtartani, a másikat pedig legyőzni (vagy inkább elfogadni és építkezni) kell. Továbbá van az úgy, hogy körülményektől, élethelyzettől függően, e két feladat közül, egyik sem egyszerűbb a másiknál.