Borzasztóan rossz volt ez az utolsó pár nap ezen a héten. Ha láttam, hogy jössz, nem tudtam rád nézni, nem akartam, hogy a könnyeket lásd, ha nem jöttél, akkor nagyon vártalak, úgy ahogy addig minden reggel…. a Kis Herceg rókája. Mintha a szívemet tépték volna ki, de bent van még mindig és teszi a dolgát, vihart kavar, amit csillapítanom kellene. De nem nyugszik, mert a veled eltöltött reggelek során önmaga lehetett, olyan, amilyen már régóta nem volt…. És úgy érezte, hogy te is olyan voltál, amilyen lenni szeretnél: játékos, szabad szellem, aki megéli az életet.
Nem tudom kitörölni mindazt, amit éreztem- érzek, tűzként őrizlek, képtelen vagyok kioltani ezt az érzést. Porig éget, pusztító erdőtűz, de új életre kelt minden egyes pillanatban, amikor eszembe jut az a fagyos, hideg hajnal az autóban. Amikor átöleltél úgy éreztem, mintha falak omlottak volna össze, mindent elárasztó boldogságot adva, nem az volt a fontos, hogy meg tudnálak- e tartani, hanem az, hogy jó elveszíteni a fejemet, jó szeretni téged, simogatás soha ennyire nem esett jól.
A legtöbb film és könyv is csókkal végződik, mindegy, hogy vígjáték, romantika vagy dráma. Tudtam, hogy meg fogsz csókolni, és tudtam, hogy ettől össze fogok törni ezeregymillió darabra, de akkor ez egyszerűen nem érdekelt. Tudtam, hogy abban a pillanatban, amikor megcsókolsz, megáll az idő, és ez a csók akkor is velem marad, ha már te nem leszel. A mosolyod egy életre belém égett, ha mocsok szarul érzem magam ez a mosoly rak rendbe….. Azóta is látom még a szemedben megbújó fájdalmat, amit akkor reggel nem tudtál elrejteni, mert láttam benne a saját érzéseimet. Azt mondtad, nem tudsz a szemembe nézni… nem tudtál nem a szemembe nézni, mindkettőnk lelkének legmélyére.
Ezen a hajnalon olyan dolog történt az életemben, ami még sosem …… a nagyszájú kosom nem tudott mit mondani. A hallgatása meglepett, olyan mélységes csendben ült bennem, mint egyébként soha még. Azt hiszem, akkor jött rá mi az, ami olyan régóta és olyan nagyon hiányzott, a lelke ösztönösen a tiédet kereste, hozzád akart tartozni. Az eltelt évek hiányérzete abban a pillanatban megszűnt, de ez a pillanat évekig kísérteni fog, akkor ott elállt a lélegzetem, eltűnt minden, ami rossz volt, olyan szeretetet kaptam tőled, ami nélkül eddig üres voltam. Nem szerettem volna ezt az érzést soha elengedni, elzártam a szívembe egy csak neked fenntartott helyen. Ha bármikor úgy érzem, hogy eltévednék, veszek egy mély levegőt, megfordulok és visszatérek ebbe a kedves zugba, ahol őrizlek….. azt hiszem végérvényesen visszavonhatatlanul megszerettem azt az embert, aki és amilyen vagy.
Tisztában voltam vele, hogy menni fogsz, hiszen otthon vár rád valaki, aki miatt majdnem eldobtad az életed…. Már nem szereted úgy, elviseled, de hazamész hozzá.
Ne haragudj hogy ezeket leírtam, de elmondani akkor ott még nem tudtam és azóta is fájtak belül.
Drága Wandoo!
Kicsit olyan olvasni a soraidat, mint ha már átéltem volna. S valóban, a ki nem mondott szavak, a kitörölt hosszú levelek, a tűzben égő nyomtatott betűk, mind, mind egy igaz történet. S igaz történetek mindig születnek. Csókban égnek, lelkek ölelkezésében születnek újjá. Az érzés, az első ölelésé, az első csóké, szerelmes összebújásoké, mind egy kicsiny kis zugban formálódnak, s csukják be magukra az ajtót, hogy ha keresed, ha szükséged van rá, megtalálhasd őket, s páncélba zárnak, a benne lapuló kimondatlan szavak. Hálásan köszönöm az érzéseket, miket a szavaiddal átadtál
Drága Aruco!
Köszönöm kedves soraidat 🙂 Sokan, sokmindent megéltünk, átéltünk már valóban. Minden egyes tapasztalás egyben tanítás is, amellyel fejlődni tudunk, akármennyire fájnak is abban a pillanatban, vagy egy kicsit tovább…… Mindegyik más, de mégis mindegyik egy kicsit talán egyforma is, már az elején tudjuk, hogy marad belőle valami, ami örökre a miénk, amire évek múltán jó visszatekinteni az emlékek között.
Nekem, így „vénségemre” ez a szerelem A SZERELEM, bármi is lesz a vége.
Kedves Wandoo!
A szerelem számomra egy megfoghatatlan, időtálló, csodás érzés. Bár sokszor hisszük azt, hogy ránk többet nem talál, de ahogy elfogadjuk önmagunkat, a sorsunkat, és készen állunk, bekopog az ajtónkon, belibben egy kérdéssel, egy karácsonyi köszöntéssel. Nem a kor teszi a szerelmet, tapasztalatokkal a hátad mögött, vagy emberpalánták első szerelme mind csodálatos. A végét nem ismerjük, ezért is fontos számunkra ez az érzés. A ma ajándék, ezért a mában szeretjük megélni mindazt amit ad. Kívánom hogy gazdagítson, motiváljon ez az érzés, ami mindenkinek kijár, és mindenki megérdemli. 🙂
Drága Aruco,
Egyetértek veled, teljes mértékben. Nem is igazán a kor miatt írtam, hanem inkább az érzés miatt. Olyan „első szerelem” érzés (de már tapasztalatottal a hátam mögött), éppen ezért meglepő intenzitással, amilyet még sohasem tapasztaltam. Mindegyik szerelem más, egyedi, megismételhetetlen, hiszen a másik féltől függ, hogy mi mit és mennyit tudunk bele adni, éppen ezért mindegyik szép.
Azóta már tudom, hogy most nem lesz folytatás…. talán egy következő életben újra kezdhetjük.
Kedves Wandoo,
Megtanultam már, hogy a sors, azt hozza el, amire szükségünk van. A fejlődést, mert felkészít egy jobbra. Remélem nálad is így lesz. 🙂
Drága Aruco,
Igen, minden találkozás (nem csak a szerelmek) egyben tanítás is. Lehet, hogy csak hetek- hónapok- évek múlva látjuk- vagy értjük meg az üzenetét, de előbb- utóbb minden a helyére kerül. A remény hal meg utoljára 🙂
Szép napot Neked (és mindenkinek is)