Érezted már, hogy a túl sok szeretettel ölni lehet? Freddie Mercury biztosan, hiszen nem lehet véletlen, hogy az ő jóvoltából, a témában forgó paradoxonról egy világsikerű dal született. Minden idők egyik legközismertebb művésze azonban hiába énekelte meg, a rádiók pedig hiába játsszák még a halála utáni 26-ik évben is szüntelen a too much love will kill you c. dalt; sokan kontráznak rá e dallamra. Megannyian hangoztatják, hogy szeretetet nem lehet túlzásba vinni, ahogyan az ölelést és a mosolyt sem.  Azt mondják, ebből a háromból biztosan soha nem lehet túl sok. Nagy tévedés!
Méltatni kell, hogy akik ezen a véleményen vannak, jót szeretnének, de jóindulatukat igazán nem illik félreérteni. A zaklatók, túlbuzgó rajongók, és mindenki, aki magát káros mértékben ránk erőlteti, pontosan ebbe az ördögi körbe őrülnek bele; a soha meg nem válaszolható kérdésbe, abba, hogy miért nem fogadják szeretetüket készséggel. Ezért nem tudnak leállni, ezért az ön dopping. Ez csak szeretet…Mi bajod vele?
Hallottad már ezt a kérdést?

A magyar olyan nyelv, ami mindig tartogat meglepetéseket; azt hinnéd, túltetted magad lenyűgöző komplexitásán, amikor újabb extra üzenetet fedezel fel valamelyik szavában. Öl és ölel. Két betű választja el őket egymástól a papíron, jelentésbeli különbségüket azonban pontosan az adja, hogy egymás ellentétpárjai. De miért ilyen hasonlóak ezek a szavak, ha két végletet jelölnek? Vajon pont ezért? Vagy azért, mert e szavak megalkotói tudták, hogy az egyik tulajdonképpen nincs is olyan messze a másiktól, mert a túl sok, még ölelésből is árthat?

A természet akkor is kegyes volt, amikor erre szinte mindenhol felhívta figyelmünket. A legtöbben szeretünk olykor édességgel élni, de a túl sok cukor vagy csokoládé elhízást okozhat, aminek további következménye között a magas vérnyomás, cukorbetegség, érelmeszesedés, koszorúér- betegség, stroke, végül a halál is szerepel.
A napfény nem csak D vitaminnal gazdagítja a szervezetünket, általában a közérzetünkre is jótékony hatással van. Olyan viszont nem lehet, hogy valaki minden következmény nélkül mohón magába akarja fogadni a nap összes sugarát, mert az emberi bőr csúnyán megpörkölődik, leég. Még levegőből sem vehetsz hosszabb távon, egymás után kapkodva, milliószámra, mert hiába, hogy levegőt veszel, fulladni kezdesz. Próbáld ki!
Bármilyen jó legyen is az az akármi, ebből a jó akármiből a túl sok, előbb- utóbb méreggé válik. Ha valakit egyfolytában csak ölelsz, és egész életében el sem engeded, annyira szereted, akkor nem csak, hogy megfojtod, magadhoz láncolod, az élettől is megfosztod: élve rohad el karjaid között. Ilyen kártékony tud lenni a nagy dózisú szeretet is. Önmaga és a másik ellen fordul. Szélsőséges esetekben pedig nem csak, hogy ártalmas, öl is. Hiszen tele van vele a hírek és a történelem. Gondoljunk csak a féltékenységből elkövetett gyilkosságokra, vagy a vallásháborúkra. Annak pedig, aki megtanult már viszonylag jól szeretni, a szíve szakadhat meg azt látván, hogy ami szeretetből sarjadt, végül óriási pusztításokat okoz maga körül.

Rosszul szeretéskor tulajdonképpen az történik, hogy a bennünk lévő egót keltjük életre, korbácsoljuk fel, ahelyett, hogy azzal a fénnyel, amit a szeretetünk hatalmánál fogva kaptunk, más életeket ajándékoznánk meg. Nem a külvilágra, hanem kimondottan magunkra zúdítjuk a fényt, s mivel mindennek van egy csúcspontja, ami után, a természet rendje szerint, csorbulni, öregedni, visszahúzódni kezd, fényünk áldozatává, saját démonunk sötétjének martalékává válunk. Ha, amikor szeretünk, mindenkinek adnánk a fényből, valóban nem tudnánk túl sokat adni. Hiszen egyetlen ember a földet és a rajta található élőlényeket elárasztani a fényével sosem képes. Ezt még Jézus sem tudta kivitelezni. (Bár ő mindenkit szeretett, az ő szeretete nem mindenkiben tapadt meg; rengeteg más vallás van a földön a kereszténységen kívül.)

Vigyázni kell a rosszul szeretéssel, mert lappang. Alig észrevehető, hogy a fénnyel sok esetben nem tudunk bánni. Az az aggódó anya, aki egyetlen este alatt hatszor felhívja gyermekét, vagy alig engedi el valahová az iskolán kívül, később majdhogynem kinőhetetlen önbizalomhiányt és gátlást növeszt csemetéjében. Más kérdés, hogy ez az anya a gyermekében sem bízik. Nem hiszi, hogy csemetéje van annyira önálló, életerős, felelősségteljes, hogy van képessége az életben maradásra és a baj elkerülésére. Nem azt mondom, hogy a gyermekünket engedjük el mindenhová és ne is törődjünk vele, hol mászkál, de mint mindenben, itt is kiváltképp fontos az egészséges középúton maradás; aggódni nevelően, érdeklődni ego nélkül, de még élni hagyni. Meghagyni a gyermek és kamaszkor szabadságát.
Vagy mi a helyzet azzal a gyermekkel, akinek az édesanyja mindent kivesz a kezéből, pusztán szeretetből megcsinálja helyette? A későbbi, már felnőtt gyermekünket, szintén azon kaphatjuk, hogy elég esetlen és határozatlan. Valaki olyan, aki mindig egy segítő kézre szorul.

Ha halandó lényünk egyik fő küldetése a szeretetünk kifejezése és megélése, akkor feladatunk az is, hogy a szeretettel együtt járó erővel megtanuljunk jól bánni. El kell sajátítanunk a fény helyes használatát, azt, hogy lehet mások és önmagunk szolgálatába állítani.
Ha bármikor is azon kapjuk magunkat, hogy az egónkat szabadon engedtük és az megzabolázva őrjöng viszonzásért, valakinek a társaságáért, szeretetéért, csókjáért, figyelméért, gondolkodjunk el a következőn. Ha egy természeti erőt küldhetnénk szeretetünk vagy szerelmünk jeléül ajándékba kedvesünknek, akkor mit indítanánk útnak érzelmünk kifejezésére; egy szélfuvallatot, ami kedvesen megsimogatja az arcát és jóleső érzéssel tölti el egy száraz nyári éjszakán, vagy egy orkán erejű szelet, ami felborzolja arcvonásait, házakat dönt össze és a romok alá temeti őt a vihar?

A szeretet egy grandiózus kondíció, de csak akkor építő és jóleső, ha szelíden tudjuk tartani. Amíg a természet az orkán erejű szelet adta a pusztítás eszközének, a szeretet erejét az építésnek. Ne használjuk hát rombolásra is!
Inkább engedjük ki magunkból bátrabban és szélesebb körben annak feszültségét, amikor tele van a szívünk a szeretet fényével.
Te döntesz. Önuralommal, önszorgalommal még a legnagyobb erő is kontrollálható, az meg főleg, aminek ilyen irgalmatlan szándéka van a jóságra.
Kontrollálható a szerelem is? Hogy ne csavarodnál be, ha szerelmes vagy valakibe, aki ezt képtelen viszonozni?
Ha nincs önuralmad, átadod magad ennek az erőnek, zaklatásba kezdesz, illúzióba ringatod magad, és egészen pokoli tulajdonságokat vehetsz fel.
Ha erős, ha nagyvonalú vagy, elengeded, akit szeretsz, de ő ezt nem tudja feléd viszonozni. Hiszen te sem akarod őt megnyomorítani azzal, hogy egy olyan emberrel töltse az idejét, az életét, akibe sosem tudott beleszeretni. A szerelmed erejét és energiáját átülteted valami magasabb rendűbe, mosolyogsz az ismeretlenekre, meghallgatod valakinek a történetét, jót cselekszel, felépítesz egy házat, új tanfolyamra jelentkezel, megírsz egy regényt, festesz egy képet…
A szeretet vagy a szerelem hatására úgy érezzük, összegyúrjuk a négy évszakot és annak az embernek az ablakába tesszük őket, aki kihozta belőlünk ezt az isteni erőt.  Az erő hát isteni eredetű, te se rombolj, inkább építs vele!