A 21. század nyugatában, ahol egy markáns réteg a lélekről szóló irodalmakat forradalmasítja, talán nem is létezik olyan ember, aki ne hallott volna az egyes betegségeink lelki eredetének összefüggéseiről. A módszer, miszerint a test betegségeit az anyaggal és a pszichével együttesen vizsgáljuk, olyannyira elterjedt, hogy egyre többektől hallom; az egyes fizikai tüneteket a mai orvostudomány a sokadik labor, mélyreható vizsgálat után sem tudja semmire sem visszavezetni a testben, így azt a lélek és az agy kettős játékának trükkjével indokolja.
Persze egy betegséget legyőzni attól nem lesz könnyebb, hogy most már tudjuk, nagyrészt a belül megélt valóságunk, blokkjaink és az életvezetésünk generálja a külvilágban jelentkező megpróbáltatásainkat. Az erről szóló küzdelem nem férne el egyetlen élet tapasztalatában, egy pár soros elmélkedésben pedig végképp nem.
Ehelyett inkább megdöbbentő leszek és felszólítást intézek azokhoz, akik (megint ez a szó) már-már betegesen ragaszkodnak az egészségükhöz, akik semmilyen módját nem találják, hogy olykor egy pohár alkoholt fogyasszanak, mi több, elítélik azokat, aki a társaságukban ezt megteszik, akiknek el lehet  rontani az egész napját azzal, ha rájuk fújunk egy kis cigarettafüstöt, akik több időt töltenek azzal, hogy utána olvassanak, mit tartalmaz egy-egy étel, mint hogy elkészítsék és elfogyasszák azt.
A felhívást intézem azzal az indokkal, hogy már a sokadik ember kap a környezetemben komoly betegséget azok közül, akik példamutatóan ragaszkodtak az egészségükhöz. Én már igen csak megelégeltem ezt, így kijelentem, hogy megfigyeléseim alapján, még egy olyan fontos dologban is, mint az egészség, még ott is el lehet bukni az egyensúlyt. Ami azt jelenti, amit: ha betegesen őrzöd az egészséged, betege leszel ennek az őrizetnek, aminek a vége az lesz, hogy pontosan azok a tünetek fognak jelentkezni a testeden, mint ha ennek ellenkezőjét cselekednéd, mintha mindenféle káros szenvedélynek hódolnál.

Volt már a környezetedben olyan ember, akinél rákot diagnosztizáltak, pedig sosem cigarettázott, vagy esetleg még másképpen is különösen figyelt az egészségére; megnézte mit eszik, egyáltalán nem evett húst, nem alkoholizált és odafigyelt a testmozgására? Észrevetted már, hogy rengetegszer nem annak lesz szuvas a foga, aki nem mossa?
Mindent a genetikára fogni egyszerű, de nem igaz. Ugyanannyira nem igaz, mint ahogyan nem igaz a gyermekkorunkat, az ott ért impulzusokat és a körülményeket felelőssé tenni az egész életpályánkért. Sokat számít, hogy kik, milyen odafigyeléssel, mennyi szeretettel és agresszióval viszonyulnak hozzánk a kezdeti időkben, hogy van-e saját gyerekszobánk, hogy kiközösítenek-e bennünket, hogy vernek-e a szüleink, vagy éppen elkényeztetnek-e bennünket. De az ember életében – és minden ember életében így van ez, kivétel nélkül –, ahogyan a gyermekkorral kapcsolatban úgy a genetika összefüggésében is eljön minduntalan az a pont, amikor döntést hozhat. Az a pont, amikor önálló tudatra ébredünk, nem támaszkodunk senki másra és befolyásolni is csak akkor engedjük magunkat, ha a másik nézőpontjával, véleményével teljes valónkkal egyetértünk. Legelőször ennél a bizonyos fordulópontnál, majd később visszatérően életünk végéig még nagyon sokszor dönthetünk arról, hogy a halálunk napjáig ujjal mutogatunk-e a feljebbmenőinkre, a körülményeinkre, a genetikára, rájuk hagyatkozva elszenvedjük-e a sorsunkat, ezekkel takarózva egy boldogtalan életet élünk-e. Ez a bizonyos takarózás kényelmes, mert elhitetjük magunkkal, hogy semmilyen felelősségünk nincs egyik ügyben sem. Annak ellenére kényelmes, hogy nem teljesedünk ki eme takarózás alatt és sokat szenvedünk (el) miatta. Mit számít, ha le tudjuk nyelni a békát, hogy ebbe születtünk, így születtünk, a felelősség nem a miénk?
Ennél ugyan kényelmetlenebb, de sokkal nagyobb diadallal kecsegtető utat is választhatunk. Ha beismerjük magunknak, hogy még a legmostohább körülmény is átfordítható, ha mi, magunk, mindent megteszünk érte, ha a saját célunkkal, teljes rezgéssel, a mentális képességeink fókuszpontjával azonosulunk, ha hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk, ha a nehézségeket betudjuk leckéknek, melyek által erősödhettünk. De egyébiránt beintünk a múltnak, annak, amit kaptunk, belőlük gazdálkodva eldöntjük, hogy őket használva hova, milyen magasságra, milyen emelkedett szintre fogunk eljutni saját életünkben. Az erősek így csinálják. Ők döntést hoznak, nem mutogatnak vissza, nem okolnak senkit, nem panaszkodnak, nem hibáztatnak, az erős embereknél nincsenek kifogások, mert ott megoldások vannak. Megoldások a gyermekkor sanyarú korszakára, megoldások a genetika foghíjas adományára. Megoldások mindenre.

 Az, aki ujjal mutogat vissza a szüleire, bármelyik felnőttre aki egykoron rosszul, szerényen, szegényen nevelte, vagy neki ágrólszakadt örökséget, genetikát, emlékeket hagyott, az nem csak gyenge, vesztes is. A saját életének vesztese. Egy olyan életben él, ahol még a felelőst is elhazudja, ráadásul saját maga előtt. Nem hogy a megoldásokat képes lenne megtalálni bármire is.
Egy ember felülírhatja az örökségét azzal, ahogyan él. Gyűjthet hozzá és le is faraghat belőle. Minden rajtunk múlik. Csak az akaratszegény ember hiszi azt, hogy nem. És ő áldozata is lesz tetterejében való szűkölködésének.
A genetika fogalma is ilyen.  Talán fel is kéne számolni és soha többé nem is szabadna róla tudnunk, tanítanunk pedig végképp nem szabadna. Rengeteg ember hiszi azt, hogy örököl. Pedig a te életutad lehet gyökeresen más mint a feljebbvalóidé, pláne, hogy mindent te alkotsz az életedben. Én nem azt mondom, hogy a genetika tudománya egyáltalán nem létezik. Én azt mondom, hogy a genetika mentális erővel, a lélek centrumának koncentrációjával és igazi szándékkal, hogy a sorsunk megváltozzon, valamint az igazi tudással, hogy azt mi alakítjuk, teljes mértékben átrendezhető.

Bizony úgyis lehetünk ennek a harcnak egyik áldozatává, ha nem vesszük észre időben azt, hogy minden betegség leginkább az élet művelésével, az emberi kapcsolatainkkal, kapcsolódásainkkal van összefüggésben, és onnan szándékozik megmutatni valamit. És bizony úgyis lehetünk ennek a harcnak egyik áldozatává, ha az egészséget nem az életért őrizzük, hanem betegesen őrizzük az egészséget tulajdonképpen az élet ellen. Több embert is ismertem, aki óvta magát még a levegőtől is, bujkált az élet elől, majd ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb betegséget kapott, mint aki egyáltalán nem figyelt. Ha betegesen őrzöd az egészséged, beteg leszel. És közben nem is élsz.
Mert az egyensúlyvesztés ugyanúgy fennáll annál a személynél aki az igazi beszélgetések, találkozások helyett folyamatosan alkohollal mulatja szabadidejét, aki az emberi kapcsolódások helyett egymaga pöfékeli a sarokban cigarettáját, aki az igazi kaland helyett a tudatmódosító szereket alkalmazza, mint annál, aki nem megy bele egy társaságba, mert ott túl sok a dohányos ember, aki nemet mond minden vacsorameghívásra, mert vegán életmódot folytat, aki maszkot húz a tömegközlekedési eszközökön senkihez sem szólva.
Az igazi találkozásokat és szeretetet a második típus legalább annyira elkerüli, mint az első, a végén pedig nem győzünk csodálkozni, hogy ugyanolyan, ha nem súlyosabb betegséget kap. Pedig nagyon is világos törvény ez.

Olyannyira, hogy olykor, ha nagyon szuperérzékeny vagy, és nagyon résen állsz, képes vagy megérezni valakiről, hogy a közeljövőben beteg lesz. Ritka figyelmet és koncentrációt igényel ha ennyire éber szeretnél lenni. De ha van lehetőséged megfigyelni alaposan egy embert (kezd magaddal!), azt, hogy egyensúlyban van-e az emberi kapcsolatai között ebben a világban, hogy a lelke legmélyén boldog-e ő, vagy valami felsőbb segítségre van szüksége, hogy kiteljesedettebb lehessen, mindez lehetséges.

Az egészség megőrzése nem lehet dicsőség, ha közben múzeumba zárod magad, ha elbarikádozod jellemed a világtól és mindazt, amit adni tudnál neki. Ha elzárod magad a világ elől, nem valósítod meg a sorsod. Még csak az sem kijelenthető, hogy ebben az esetben tönkre megy az életed, mert még életed sem volt, ami tönkre mehetett volna.  Ezen felül pedig ki tudja, hogy hány ember miatt születtél még ide a földre? Ki tudja, hogy hány embernek kellett volna téged megismernie, veled beszélgetnie, hány ember életútjára lettél volna még hatással? Tőlük is elvetted a lehetőséget. Így többszörösen vétettél, amikor úgy döntöttél, hogy az egészséged megőrzése érdekében nem teszed ki otthonról a lábad.
Ha pedig univerzális törvények ellen vétesz, hogyan is gondolhatod azok után, hogy a tested majd nem jelez?
A lelked legmélyén létező felsőbb egység egy része nagyon is jól tudja ezt, és próbálja is veled folyamatosan tudatni azokban a pillanatokban, amikor komoly kétségek támadnak benned az életmódoddal kapcsolatban.

Minden betegség jelez valamit. Így igaz. A benned lévő egység egy része, aki univerzális törvényekkel és összefüggésekkel van kapcsolatban, üzenetet intéz a tudatodhoz. Célszerű észrevenned és értelmezned az üzenetét, ha betegségről van szó, akkor abban keresd mondandójának esszenciáját. Keresd addig, amíg meg nem találod!
Utána viszont vegyél egy nagy levegőt, gyűjts energiát, és hagyd el azt, amire már nincs szükséged! Hagyd el a betegségedet, tudd, hogy ez csakis rajtad áll! S ha már sikerült elhagynod, adjál ezért is, meg mindenért hálát!

Nekem volt olyan betegségem, hogy még azt sem tudtam elképzelni, hogy létezik az az orvos, aki majd elbánik vele. A sorsom azonban nem várta meg azt a bizonyos orvost. Helyette a természet egyik napról a másikra úgy elintézte, hogy csupán hűlt nyoma maradt a nyavalyának.
Fontos, hogy te, egy személyben, sose vedd magad komolyan, amikor felmerül annak a gondolata, hogy valamit már a Jóisten sem tud meggyógyítani. Mert a természet jóval szeretőbb energiákkal mindenre képes. Sokkal több mindenre az elmédnél, a fantáziádnál. A természet blokkok és emberi törvényeknek hitt rendelkezések nélkül működik. Egyik pillanatról a másikra. A természetben rejtőzködő jóság és a lényed centrumában lévő éberség mindenre ismer, nem csak hogy megoldásokat, kíméletes, szelíd és nagyon kegyes megoldásokat. Olyanokat, melyeket el sem tudsz gondolni.

Ha van rá módod, figyeld meg azt is, hogy azt is meg lehet érezni, kinek közeleg a vége! Ez pedig nem feltétlenül életkor függvénye.
Amikor az ember már nem kíváncsi a világban zajló változásokra, nem újul meg, nem tartja a lépést, sőt, már meg sem érti magát abban a világban, ami jó pár évtized alatt köré alakult, belehal.
A dolgunk egyre nehezebb, mert életünk előrehaladtával folyamatosan lassulunk, nem csupán fizikálisan, mentálisan is. Elkezdünk nosztalgiázni, s közben ragaszkodunk olyan dolgokhoz, melyek már elmúltak.
Ha valamikor is még élni szeretnél, tudatosan figyelj arra, hogy rugalmasan és mohón éljen benned a kíváncsiság a világ változásai felé! Abban a köréd szerveződő új világban pedig mindig és minduntalan találd meg a szépet!
Valami köze lehet az embernek még a halálának időpontjához is. Számos esetben észrevettem, hogy az adott lélek már nem is érezte magát jól az életében, se a bőrében. Mint aki tudatosan hozta meg a döntést. Talán az ismeretlentől való félelmei miatt nem írta volna alá a halálos ítéletét. De a lelke legmélyén döntést hozott róla. Ezután pedig már a Jószándék segített neki akaratának beteljesítésében.