Lator lelkem repdes, bordáim ketrecében.
Lecsukódik homályos, véreres szemem,
S egy sóhajjal búcsúzik, utolsó lélegzetem.

Réges – régen, egy bohó álomban éltem.
Csengő balladákkal dobbant együtt a szívem.
S vibráló boldogsággal heveskedtünk a széllel,
Mikor egybeforrtunk a barátság tüzében.

Régestelen – régen véget ért már az ének,
Bomló testtel heverünk egy sírfenéken.
Nem simítja lelkünk egy bohó világ zaja,
Fesletten fekszünk, egy üres sírkő alatt.