Vajon mit mondana a Teremtő az emberiségnek, ha a számos üzem, vállalat között, ő is kapna egy lehetőséget, hogy megjelenjen egy hirdetőoszlopon? Megragadná tekintetünket a többi monopólium propagálása közepette?
Képzeld el egy pillanatra, hogy Te vagy a Teremtő, és a mai rohanó tempóra való tekintettel korlátozva van a mondanivalód. Mi lenne az a falatnyi tartalom, amit összeszednél a jelen kor emberének, mi lenne az, amit kulcsfontosságúnak tartanál közölni velük? És milyen lenne a stílus, amivel megszólítanád a 21. század emberét?

Sokan nehezményezik, hogy amíg a Biblia korában Isten, vagy annak angyalkája, nem hagyott minket szó nélkül, és legalább a kiválasztottaknak üzent, addig egy jó pár évszázada már teljes hallgatás van a részéről.
Megannyian ezért nem tudnak azonosulni a Biblia soraival. Bizonyítékot várnak, s mivel azt nem kapják, egy jóindulatú fikció közé sorolják az ősi könyvet, ami nem egyéb, mint valakik elmélyülése, kutakodása az élet értelme után.
A 21. század irgalmatlan tempóját magunk alá gyűrve, ugyanakkor egyre többen vannak a nyugati emberek között is, akik a külső keresésről a belső elmélyülésre esküsznek. Ők szentül hiszik, hogy egy imádság, meditáció, két perc nyugalom, amikor a belső magra figyelünk, ugyanoda és ugyanahhoz juttat el minket, mint Mózest az égő csipkebokor látványa a Hóreben, vagy a mezítlábas, esetleg sarut hordó Izrael fiait, akik egy-egy ilyen csodának még szem vagy fültanúi voltak; Istenhez.

Ennek a cikknek nem tisztje vitatni a Biblia keletkezését, se az abban megjelenő Isten létezését. Akár hiszünk benne, akár nem, a legtöbben talán hiszünk valami hasonlóban. Tegyük tehát fel, hogy nem véletlenek vagyunk, és nem is pusztán anyag.  Van egy szellemünk, ami életünk végén egy titokzatos síkra érkezik haza.

Aztán engedjük szabadon a fantáziánkat és képzeljük el, hogy a Teremtő ugyanolyan kétségbeesetten, vehemensen keresi az utat a 21. századi nyugathoz, mint ahogyan az emberek reklamálják hallgatását.
Időközben kétségtelenül megváltoztunk. A természet zörejeit elnyomja körülöttünk a hangos zene, az autók motorjainak püfögése, a forgalmi dugók türelmetlen duda harsogásai. A belső csend elől elveszi az időt okostelefonunk szoftverfrissítésének izgalma, vagy a közösségi oldalak legújabb posztjai, és életünk fennmaradó szabad pillanataiból is többet töltünk lassan a számítógép előtt, mint a családunkkal. Ilyen körülmények között valóban nehéz hozzánk úgy szólni, hogy az megragadja figyelmüket. Pláne, hogy mi magunk többet bíbelődünk azzal, hogy milyen zeneszámot töltsünk le, melyik természeti kolosszus előtt állva készítsük el a legújabb szelfinket, vagy mit posztoljunk, ami népszerű lesz a több ezer jó fej kiírás között, mint azzal, hogy megvizsgáljuk, mára virradóra éppen mi a helyzet „odabenn”.

Ennek ellenére, arról már sokan fantáziáltak, mit kérdeznének a Teremtőtől, vagy mit mondanának neki, ha még életükben, halandó elméjükkel és tudatukkal kapnának egy lehetőséget, egy röpke fél órát, farkasszemet nézni vele egy karosszékből. Arról már kevesebben, hogy a Teremtő bőrébe bújva, mit mondanánk a 21. század emberének az egészből és az egészről, hogy kicsit egyensúlyba hozzuk a világegyetemet.
Tudvalevő, hogy a Teremtő nem lehet hosszú, mert itt senki nem ér rá, még az Ő szavaira sem. Mégis, egy isteni csodának köszönhetően, elintézne magának pár hirdetőfelületet világszerte, szóközökkel együtt négyezer karakterrel. Ha Te lennél Ő, tele tudnád írni? Kiférnél rá? Mit mondanál?

Képzeljük el, hogy a villamos és buszmegállókat, vonatpályaudvarokat, autópályák szegélyeit, a Teremtő óriásplakátja díszíti, a villanyoszlopokon az ő üzenetén lifeg a cellux. Megállnánk előtte, hogy elolvassuk? Pár nappal később, vajon lenne közöttük olyan, amit graffitival pingáltak extrémebbre? Elgondolkoznánk a sorain egyáltalán, vagy rohannánk tovább 21. századi és nagyon nyugati dolgunkra?