Országok, mérföldek, tengerek, törvények, paragrafusok.
Fizika.
Jó erkölcs. Szép morál.
Néha csupán ezek közül valami. Másszor ezek közül valamennyi.
Ritkán pedig, akár mindezek összessége állhat ott két ember között.

Megoldható-e mégis, hogy súlytalanul, minden tehertől, szégyenfolttól, árulástól mentesen feloldódjanak a gravitációval és együtt legyenek?

A lélekben és megannyi életben szövetségesek, akiknek sejtjei milliárdnyi atom izgága virgonckodásával egymásért feszül, annyira, amennyire a teliholdat feszíti szanaszéjjel az égre egy szakrális erő, meglelik a módját.

Ők nem csupán találkozni tudnak. Szinte egymásba is olvadnak.
Szívük a Telihold lüktetésével együtemre ver az égbolton.
Lélekben hajolnak egymás fölé, miközben az Esthajnal csillagot büszkén tűzi a Telihold mellé a Mennyei Tisztelendő.

A Telihold alját elkezdik cirógatni az árnyak. S a Telihold Holdfogyatkozása egészen biztosan százezrek tekintetét csábítja az égre. Ugyanabban a másodpercben az égre akár milliónyi tekintet is szegeződhet, anélkül, hogy a leskelődők tudatában lennének egymásnak. És annak, hogy mi ketten éppen az égbolton szeretkezünk.

Ott éreztelek először. Amikor légyottot beszéltünk meg a Telihold fogyatkozásra. Én az udvaromból, Te határokon túlról nézted ugyanazt az egyszerre dagadó, egyszerre fogyó holdat. És mégis, mintha egymás tekintetét, mosolyát, arcának rezdülését kémleltük volna mindenféle pazar és idejében nem mindennapi égi esemény helyett.

Érzéki szívdobbanásodat az ütőeremben éreztem. Pulzált egyre hangosabban, mintha ezzel jelezné, hogy közeledsz. Ölelésed a szellem metamorfózisának csókja volt.
Felpumpált és felkorbácsolt vérmérsékletet, vérnyomást, libidót és nyugalmat.
Életek, érzések és együttlétek végtelen körforgását robbantotta az egész Univerzumra azon az éjszakán.
Azon az éjszakán, amikor Lelked Lelkemmel a Holdon szeretkezett.
Amikor szellemi lényként olyan forrón járt át bennünket az áhítozás, mintha a lélek csak vágyódásból lenne.
Mintha az egész galaxisban lüktetne a szenvedélyünk egymás iránt.

Ebben a szeretkezésben cinkos volt az egész Univerzum az összes galaxisával.
Nincs olyan Isten háta mögötti verem, ahová ne kúszott volna be buja illata e légyottnak.
Visszhangot kongatott kísérő csillagok ámulatba forduló ejtőzésével a Láthatatlan.
Ez a Láthatatlan, ezen az éjszakán, túlörökítette szerelmünket, át az összes dimenzióra.

S közben meghagyott bennünket szeretni e földön. Jó erkölccsel. Szép morállal.
Helyesen.